Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 20 (112. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
3384 hosszú távon nagyon ritkán tud a kisebb iskola győztes lenni , vagy valamifajta megegyezésre, társulásra, partnerségre törekszünk. Ha hagyjuk ezt a versenyt, annak az lesz a következménye, hogy a kisiskolák jelentős részében csak azok a gyerekek maradnak majd ott, akiket nem tudnak elvinni onnan a szüleik. Az lesz a következménye, hogy az ezekbe a kistelepülési iskolákba járó gyerekek jelentős része számára nem lesz megfelelő továbbmenetel, nem lesz megfelelő folytatási lehetőség. Ezért azt mondjuk, hogy a kisiskolák védelmében, a helyben maradó oktatás védelmében van szükség a társulásra, ennek érdekében van szükség arra, hogy ezekben a kistelepüléseken működő intézményekben, adott esetben t agintézményekben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), alsó tagozatokon ugyanolyan színvonalú oktatást lehessen nyújtani, mint bárhol másutt az országban. Ehhez keresünk partnereket és szövetségeseket. Köszönöm szépen, e lnök úr. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mesterházy Attila frakcióvezetőhelyettes úr, MSZP: “A messziről jött ember…” címmel. Képviselő urat illeti szó. MESTERHÁZY ATTILA (MSZP) : Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy innét is gratuláljak Horváth János képviselőtársunknak, aki az elmúlt napokban komoly elismerésben részesült az Egyesült Államokban. Képviselő úrnak jó egészsége t kívánok a munkájához! De ez az út fölvet számos más olyan kérdést, amiről kell, hogy szóljunk itt a Házban, hiszen elkísérte erre az útjára Horváth képviselő urat Orbán Viktor is, aki azt mondta, hogy ő tulajdonképpen csak testőrként vesz részt ezen az ú ton. De mégis én azt gondolom, hogy Orbán Viktor útja nem a díjról, nem Horváth Jánosról szólt, hanem sokkal inkább arról, hogy megpróbálja valahogy fényesíteni azt a megromlott kapcsolatot, ami az USA és a Fidesz politikai pártot jellemezte az elmúlt idős zakban. Hiszen hogyha a díjról szólt volna, akkor Orbán Viktor nem Németh Zsoltot küldi maga helyett, amikor ő maga is megkapta ezt a díjat 2002ben. És azt gondolom, hogy van oka, amiért Orbán Viktor szeretné javítani az Egyesült Államokkal való kapcsolat át, hiszen még miniszterelnökként számos olyan döntést hozott, amely komolyan sértette az amerikai érdekeket. Emlékezzünk csak vissza, hogy Orbán Viktor volt az a miniszterelnök, aki nem volt hajlandó elhatárolódni a szélsőjobboldal antiszemita kijelentése itől. Egyébként ezzel az elhatárolódással a mai napig is adós a miniszterelnök, hiszen ma sem hajlandó a Magyar Gárdától elhatárolódni. De ő volt az is, aki a Gripenügy kapcsán a Gripenbeszerzés mellett döntött, miközben az előző kormány az F16os ameri kai gépek beszerzését javasolta az akkori kormánynak. De Orbán Viktor kormánya volt az is, és a Fidesz volt az a párt, amelyik vonakodott támogatni Magyarország iraki szerepvállalását, pontosabban, úgy fogalmazott, hogy ez a kormány felelőssége. Tehát volt mit rendbe rakni, van mit rendbe rakni ebben a kapcsolatban, és erre talán lehetne azt mondani, hogy ez így helyes, hiszen Magyarország érdeke az, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak is rendezett kapcsolatai legyenek az Egyesült Államokkal. Éppen ezért na gyon helyes módon nemcsak a Magyarországra akkreditált amerikai nagykövet asszony segítette Orbán Viktor kinti programját, hanem 2002 óta először Orbán Viktor maga is kérte, hogy a magyar diplomácia is segítse a kinti programját, és így Somogyi Ferenc wash ingtoni nagykövetünk is közreműködött ebben. A gond sokkal inkább azzal van, hogy milyen érvek mentén, milyen módszerekkel próbálta Orbán Viktor ezt a kapcsolatot rendbe rakni. Az egy dolog, hogy folyamatosan a kormány tevékenységét szapulta, de azt gondol om, ezzel leértékelte a magyar emberek és Magyarország teljesítményét és sikerét is, az elmúlt 16 évben megtett utat, amit mint NATOtag elértünk. Fontos