Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 29 (103. szám) - Farkas Sándor (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “A zöldtárca esete a kiselefánttal” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FARKAS SÁNDOR (Fidesz):
2205 Köszönöm, Pettkó képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Baja Ferenc államtitkár úrnak. DR. BAJA FERENC , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A hackerek számára is nyitott az ügyfélkapu, mint minden magyar állampolgár számára természetesen, szabályosan a hack erek is használhatják; ha megpróbálják hackelni, annak következményei vannak. Nyilvánvalóan tettek már kísérletet, és ön sem tud beszámolni arról, hogy sikeres lett volna egyetlenegy kísérlet is. Azt tudom tehát kijelenteni felelősen, hogy az ügyfélkapu te rmészetesen biztonságos, biztosítja azt, hogy a magyar állampolgárok és a magyar vállalkozások nyugodtan, minden behatástól mentesen bevallhassák adataikat. Természetesen a biztonság mindig növelhető, és a biztonságnak - minden szakmai megalapozottságú vél emény világosan tudja mutatni - különféle szintjei vannak. Jelen állapotban az a rendszer, amit ügyfélkapuként ismer a magyar társadalom, 99 százalékos rendelkezésre állással és biztonsággal működik. Nem kevés, 99,9 százalékról beszélhetünk! Ugyanakkor, am it a cikkírók kérdeznek, az az azonosítás módja, de erről egy kicsit később hadd beszéljek. Azonban azt kell önnek mondanom, hogy az, amire ön hivatkozik, az egy 2006 októberében megjelent tanulmányra alapozott írás, egy év telt el azóta. Azon írásokat egy ébként Krasznay Csaba és Szigeti Szabolcs elemzésére alapították. Egyébként a két szerző maga is kifogásolta az újságnál a cikk sommás minősítéseit, maguk sem azonosultak ezzel. Ráadásul pontosan az ő tanulmányuk alapján az elmúlt egy évben nagyon jelentős fejlesztések történtek az ügyfélkapu keretei között is, éppen biztonságossá tétele érdekében. Az, hogy ezek milyenek, erről nem tudok önnek beszámolni, mert ezek nemzetbiztonsági titokvédelem alá tartoznak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az id ő leteltét.) Nagyon fontosnak tartom azonban a felvetést magát, és hadd javasoljam képviselő úrnak befejezésül, hogy mind a nemzetbiztonsági bizottságban, mind adott esetben a gazdasági bizottság zárt ülésén (Az elnök ismét csenget.) - adott esetben indoko ltnak tartom - vizsgálják meg a képviselők az ügyfélkapu biztonságát, akkor mindenki számára világossá válik, hogy az ügyfélkapu valójában biztonságos. Kérdését köszönöm, kérem, hogy vegye tudomásul válaszomat. (Taps az MSZP soraiból.) Farkas Sándor (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “A zöldtárca esete a kiselefánttal” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Baja Ferenc államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Farkas Sándor, a Fidesz képviselője, kérdé st kíván feltenni a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek: “A zöldtárca esete a kiselefánttal” címmel. Farkas Sándor képviselő urat illeti a szó. FARKAS SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napo kban zajlott az Országgyűlésben az áfatörvény módosításának vitája, amely már a bizottsági szakaszban kiváltotta az érdeklődésünket. Az érdeklődés tárgya pedig az volt, hogy önök nem is olyan régen radikális zöldadóreformot ígértek nagy átcsoportosításokka l, új adónemekkel, jobb ösztönzőkkel az adófizetésre. Érdeklődéssel vártuk tehát, hogy vajon láthatunke ebből a nagy reformlendületből a tettek szintjén is valamit. Most azt kell mondjam, a nagy elszántság tettekben nem nyilvánult meg. Miért is mondom min dezt? A környezetvédelmi bizottságban volt szerencsém részt venni azon az ülésen, ahol az adó- és áfaváltozásokról tárgyaltunk, meghallgattuk a nagy ívű elképzeléseket, és valóban úgy tűnt, mintha lényegi kérdéseket nem is érintene a módosítás. A bizottság i ülés végére azonban kiderült, hogy ismét elfelejtették kibontani az igazság minden részletét, kiderült ugyanis,