Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 2 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz):
991 tovább, egykét éven belül 33,5 millió is lehet a számuk. Ez a magyar társadalomnak egy óriási nemzetkatasztrófája lehet, képviselő úr, államtitkár úr. Gondolják végig, és próbáljanak jobb belátásra térni! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kékkői Zoltán következik. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtá rsaim! A 2006. évi zárszámadásról szóló törvény mezőgazdasági és vidékfejlesztési fejezetéhez szeretnék hozzászólni. Mint már a korábbi évek során megszoktuk, a 2006. évi agrárköltségvetési fejezet is számos olyan tételt tartalmazott, amely esetén a kifiz etés végül is jelentősen elmaradt az előirányzottól. Nem csupán mezőgazdasági dolgozóinkat érinti az “Igyál tejet” program, vagy említhetjük a parlagfű elleni védekezés támogatását is. Az “Igyál tejet” címet viselő program esetén a 2006. évi költségvetésbe beállított forrásnak csupán 68 százaléka került kifizetésre. Mint az Állami Számvevőszék jelentésében is olvasható, az “Igyál tejet” program előirányzata az iskolai tejfogyasztás fellendítését, az általános iskolás korú gyermekek egészséges étkeztetését s zolgálja. Megjegyzem, az európai uniós jogszabályok szerint ez a program középiskolásokra is kiterjeszthető. A jelenlegi megszorító intézkedések mellett nemhogy teljesíteni kellett volna az előirányzatot, hanem a keret túllépésével is biztosítani kellett v olna további tanulók számára is ezt a lehetőséget. Az ÁSZjelentésben erre vonatkozóan azt olvashatjuk, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az ellátottak száma lényegesen nem módosult, ami elég erős kritika, ha azt tekintjük, hogy a rászorultak száma visz ont jelentősen növekedett. Szintén az FVMfejezetben esik szó a parlagfű elleni védekezés támogatásáról is, ami ugyancsak szinte mindnyájunkat érint. Ebben a tekintetben is elmarasztalja az Állami Számvevőszék a minisztériumot. Idézem: “Parlagfű elleni köz érdekű védekezés végrehajtásának támogatása előirányzat pénzügyi lebonyolítását a Földművelésügyi Költségvetési Iroda, FKI végzi, amely rendszeresen, de legalább negyedévente köteles elszámolni a minisztériumnak a felhasznált forrásokról. A 2006. évben átu talt 260 millió forintról készített elszámolást csak többszöri felszólításra, 2007. február 12én küldték meg.” Jogos kritika érte a minisztériumot a parlagfű elleni védekezés tekintetében a 2006. évi kötelezettséget illetően az elszámolás elmaradása melle tt a felhasználásra vonatkozóan is. A “Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása” címet viselő részben például azt találjuk, hogy a 2006. évi 500 millió eredeti előirányzattal szemben csupán 235,3 millió forint került felhasználásra. N émi javulás mutatkozik a földtulajdonosok által már évek óta kérelmezett, osztatlan közös tulajdon megszüntetését szolgáló költségvetési forrást illetően, de a forrásbeállításnak körülbelül 20 százaléka a kormányhatáskörű módosítással elvonásra került, fej ezeti hatásköri módosítással pedig még ebből is mintegy 40 százalékot elvontak. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a 2006. évi költségvetés végrehajtásáról készített beszámolójában a következőket írja az osztatlan földtulajdon kimérésének k öltségeiről. Idézem: “Ennek keretében 13 540 földrészlet kimérésének előkészítését hajtották végre. Ezek összterülete 345 409 hektár. 7707 földrészlet esetében hozták meg a határozatot, elkészítettek 7075 sorsolási jegyzőkönyvet.” Megjegyzem, 2006ig össze sen körülbelül másfél millió hektár osztatlan közös tulajdonú földterület volt. A korábbi években kimérés egyáltalán nem történt, noha pénzügyi előirányzat volt erre vonatkozóan a költségvetésben, és már rég rendezni kellett volna ezeket a földterületeket. Úgy tűnik, ez a fellángolás csak a választási kampány része volt. A 2006. évi költségvetést lezáró törvénytervezet ismét rámutat egy nagyon súlyos szakmaimódszertani költségvetési hiányosságra, amelyről a tervezet tárgyalása kapcsán beszélnünk kell. Az O rszággyűlés az 50/2003. (IV. 30.) OGYhatározatban kellő időben felkérte a kormányt,