Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 2 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP):
980 Ha elfogadjuk azt, hogy az egészs égügyi szakembereink a kórházakban dolgoznak, akkor két választási lehetőség van. Vagy olyanok ülnek a szakmai bírálóbizottságban, akik jó szakemberek, kórházakban dolgoznak, de az ő intézményüket ezért nem volna szabad kizárni a támogatotti körből, vagy o lyanok ülnek, akik nem kórházakban dolgoznak, nem gyakorlati szakemberek, ebben az esetben szakmailag nem biztos, hogy megfelelő döntés fog születni. De az aggodalom jogos, ezt én is hasonlóan gondolom. (19.00) A teljesítményvolumenkorlátokkal kapcsolatba n azok az emelések és átcsoportosítások, amelyekre ebben az évben sor került, megoldják azokat a helyzeteket, tompítják azokat a konfliktusokat, amelyek a rendszer beállása kapcsán kialakultak. Nem lehet azt előre pontosan megmondani, hogy mely intézmények ben hogyan alakul az adott évi ellátás, az elmúlt évhez lehet viszonyítani. Amennyiben viszont eltérés van, valahol kevesebb, máshol több, akkor ezt eddig is kezeltük intézmények közötti átcsoportosításokkal, és ezután is kezelni fogjuk. Köszönöm. ELNÖK (d r. Világosi Gábor) : Mielőtt megadnám Ángyán képviselő úrnak a szót, van három kétperces hozzászólás. Ismételten megadom a szót államtitkár úrnak, majd Puskás Tivadar képviselő úr kért szót. TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. C sak folytatni szeretném, hogy Puskás képviselő úr minden felvetésemre tudjon reagálni. (Domokos László: Önmagával vitatkozik az államtitkár?) Képviselő úr, ha a vitát figyelemmel kísérné, Puskás képviselő úr felszólalására reagálok. Nevezetesen képviselő ú r megfogalmazta a véleményét, aggodalmát az alap többletével kapcsolatban, mint ahogy ez már korábbi felszólalásokban is elhangzott. Természetesen nincs szó arról, képviselő úr, hogy az elfogadott 2007es költségvetéshez képest bárki spórolni akarna bármil yen tételben, akár az egészségügyben. (Domokos László többször közbeszól.) A kasszának a helyzetéhez, a mindenkori helyzetéhez két dolog járul hozzá bevételi oldalon, a befizetett járulékok és a költségvetési támogatás. Ha fellapozza az előttünk lévő javas latot, számvevőszéki véleményt, abból pontosan látszik, hogy csak 2006ban 378 milliárd forinttal támogatta a központi költségvetés az Egészségbiztosítási Alapot. Nem lehet tehát, még egyszer mondom, arról beszélni, hogy a bevételek kizárólag a járulékon a lapulnának. Ez egy döntés volt, jogszabály van róla, ebben Horváth képviselő úrnak igaza van, de a szufficit a támogatás és a járulékbevételek eredményeként jelentkezik vagy nem jelentkezik. Nem arról van szó tehát, hogy nem költjük el azt, amit befizettek volna. Hát dehogynem költjük el, sokkal többet költünk annál, mint amennyit befizetnek az adott évben a járulékfizetők az egészségügybe. Ezen természetesen nem kívánunk változtatni, ez így jó. A társadalombiztosítás elve ezt követeli meg, csak azért szere ttem volna ezt elmondani, hogy ne többletről beszéljünk, ne arról beszéljünk, hogy nem adjuk vissza azt, amit befizettek, hanem az legyen világos mindenki számára, hogy lényegesen többet költünk egészségügyre, mint ami az adott évi járulékbevételekből szár mazik. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Egy kétperces hozzászólást látok a monitoron. Megadom a szót Puskás Tivadar képviselő úrnak, KDNP. DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen, hogy igazat adott nekem sok kérdésben. Azért a 14,6 százalék esetében pontosan erről volt szó. Én azt kérdeztem tisztelettel - tudom, hogy miből áll össze , azt kérdeztem, hogy az egyéb ágazatokkal, tehát nem az egészségüggyel, az egyéb ágazatokkal, a bankszek torral és hasonlókkal mi újság van. De köszönöm