Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 2 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
975 Két percre me gadom a szót Domokos László képviselő úrnak, Fidesz. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István felelősségről beszélt, megteheti ezt, hamarosan a módosító javaslatok kapcsán szavazhatnak erről. Varga Mihály képviselőtársammal benyújt ottuk a zárszámadási törvénynek azon módosító pontjait, amelyeket az Állami Számvevőszék észrevételez és ajánl a kormánynak megvalósításra. Úgy gondoljuk, hogy ha a törvény, illetve az országgyűlési határozat keretében kötelezzük erre a kormányt, akkor tal án azt a bizalmat helyre lehet állítani legalább a parlament felé, hogy nem kell tíz évig - de ha csak az elmúlt öt évet nézzük, az elmúlt öt évben - állandóan ugyanazokat a kérdéseket újra és újra tárgyalni. (18.30) A Pénzügyminisztériumfejezethez tartoz ó VPOP beszámolója, a Környezetvédelmi Minisztérium igazgatási címének a beszámolója, a Földművelésügyi Minisztérium igazgatási címének a beszámolója, az Egészségügyi Minisztérium fejezet igazgatási címének a beszámolója, a fejezeti kezelésű előirányzatról szóló beszámoló jelentés, a Gazdasági Minisztérium igazgatási címének a beszámolója, valamint a Szociális Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatairól szóló beszámoló jelentés nem felelt meg maradéktalanul a beszámolókkal szemben támasztott megbízhatós ág és valódiság követelményeinek. Én ezt a törvényi tényállást szerettem volna felvetni, kedves pénzügyminisztériumi államtitkár úr. Ezt a törvényt tartsák be! Arról meg külön beszélhetünk, amit Göndör Istvánnal kettesben művelnek a kormány részéről. Hol v olt itt pótköltségvetés? 2002ben László Csaba pénzügyminiszter nyújtotta be a száznapos dicső program keretében, hogy a pótköltségvetés intézményét megszüntetik. Attól kezdve 2003tól minden évben rendre 6,59,2 százalék közötti hiánytöbblet jött létre, a mely messze az előző kormányok költségvetési hiányát túlhaladóan oda vezetett, hogy végül is kamatfelárat kell fizetni az állami adósságokért, évente 300 milliárd forintot. Azt nem kellett volna elkölteni, és akkor lenne gyógyszerre és sok minden másra pén z. De ez már egy messze vezető vita lenne. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kovács Zoltán képviselő urat illeti a szó két percre, Fidesz. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Nem pécéztem ki magamnak, de ön képviseli a tárcát. Ön arról beszélt, hogy nem követtek el törvénysértést. Szeretném elmondani, önök már a költségvetés meghozatalakor elkövettek törvénysértést, amikor nem tartották be az LXXIX. törvény 118. §át - ez a köz oktatási törvény , amely azt mondja ki, hogy nem lehet kevesebb a normatív támogatás, mint az azt megelőző év együttes összege. Ez 28 milliárd forinttal volt kevesebb, mint 2005ben. Tehát már a költségvetés meghozatalakor elkövettek egy törvénysértést, é s ezt érdemes megemlíteni ilyenkor is a beszámoló kapcsán. Domokos képviselő úr már elmondta, hogy nem az ellenzék beszámoltatásáról van szó, hanem a kormányéról. Szeretném az emlékezetébe idézni, hogy Varga Mihály egy csomagot nyújtott be az ellenzék rész éről, amely nem okozott volna jelentős többletkiadást, azaz hiányt, hiszen megvoltak - ahogy a költségvetésnél nevezzük - a lábai, hogy honnan vesz el pénzt. Emlékszem, hogy a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs többmilliárdos csomagjából, az Informatika i Minisztérium bizonyos pénzeiből, és arra is emlékszem, hogy a HM, illetve az NBH fejlesztéseiből vett volna el többek között pénzt ez a javaslatcsomag, de ezek közül egyetlen tételt sem szavazott meg az akkori többség. Ma utólag számon kérni, hogy az akk or benyújtott csomagunkat önök miért nem fogadták el - ön akkor nem volt államtitkár, ezért nem önön kérem számon , ezt elmondani nekünk nem sportszerű. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :