Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - Bencsik János (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Ötmilliárd veszteség, felelős sehol” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BENCSIK JÁNOS (Fidesz):
89 Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót Gőgös Zoltán államtitkár úrnak. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kép viselő Úr! Tisztelt Ház! Az eredetileg június 20án benyújtott kérdés némileg átfogalmazva került most elénk, ami persze lehet, és fogok is rá válaszolni természetesen, de amit a képviselő úr leír meg amit elmondott, abból látszik, hogy fogalma nincs erről a rendszerről. Ugyanis ha most nem lenne ez a rendszer, akkor nem tudom, egyáltalán miből tudnánk segíteni például a szabolcsi fagykárt szenvedett gazdáknak, ugyanis nincsen más jogi alapunk az európai uniós rendszerben, csak egy általuk elfogadott káreny hítési rendszeren való kártalanításra. Az egy külön téma, és nem tudom, kinek mennyi szerepe volt ebben, hogy elég kevesen jelentkeztek be ebbe a rendszerbe, tehát én azt gondolom, ez egy nagyon jó intő példa a termelőknek, hogy közös kockázatviselés nélkü l nem igazán várhatnak igazából senkitől segítséget. Én azt gondolom, hogy aki mondjuk, a 40 ezer forintos területalapú támogatásból ezer forintot nem hajlandó áldozni arra, hogy e rendszer részese legyen - képviselő úr, azért azt szeretném jelezni, hogy e nnél olcsóbb biztosítási forma a világon nem létezik, mint amit mi ebbe a rendszerbe beépítettünk. Természetesen akkor még, amikor eredetileg ezt a kérdést beadta, azt mondta, hogy ezer forinthoz ezer forint jár, ez természetesen nem igaz, mert mindenkinek nincs kára, még a mostani aszályos évben is nagyonnagyon megoszlik az országon belül főleg a növénytermesztőket ért kár. Tehát akik ebbe bejelentkeztek, olyanok, akiknél nincs kár, nyilván náluk nincsen ezer forint visszatérítés. Tehát az messze nem igaz , hogy ezer forinthoz ezer forintot fogunk visszaadni. Az ténykérdés, hogy a kormány egy döntésével külön 5 milliárd forinttal beszállt az alapba, kifejezetten fagykár kapcsán. Az aszályügyeknek most folyik a felmérése. Ugye, az aszály nem ugyanaz, mint az elemi kár. Szeretném jelezni, hogy nem minden aszályos termelőnek van elemi kára, hiszen az értékesítés árbevétele dönti el és a kiesés, hogy ez mennyi. Tehát megnyugtatom a képviselő urat, hogy a rendszer működni fog, és remélem, a termelők is belátják, hogy közös kockázatviselés nélkül nem nagyon várhatnak adófizetői segítséget. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.) Bencsik János (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Ötmilliárd veszteség, felelős se hol” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Bencsik János, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: “Ötmilliárd veszteség, felelős sehol” címmel. A képviselő urat illeti a szó. BENCSIK JÁNOS (Fidesz) : Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Ön és a kormány többi tagja is gyakran hangoztatja, hogy az államnál rosszabb gazda nem létezik. Ritka alkalmak egyike, amikor a gyakorlat is alátámasztja a propaganda ízű szócséplést. Egy fontos kitételt az onban mellőztek, mégpedig azt, hogy mindez akkor igaz, ha szocialistaszabad demokrata kormány van hatalmon. Az Állami Számvevőszék ÁPV Rt.ről szóló legújabb jelentése egyetlenegy olyan jelentősebb vagyoneladást sem talált, amely ne lett volna törvénytele n vagy szakmailag aggályos. Ezt én úgy fordítanám le a közérthetőség nyelvére, hogy ez a kormány alkalmatlan a közvagyon kezelésére.