Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 25 (92.szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
697 képviselőtársaim, azt gondolom, hogy mind Hiller Istvánnak, mind Kóka Jánosnak, akihez az Innovációs Alap ta rtozik, ebből sürgősen le kell vonnia a következtetéseket. Nagyon röviden, itt még sok mindenről lehet beszélni, de a folyamatokról, hogy milyen folyamatokhoz vezetett egyébként ez a teljesen felelőtlen költségvetési gazdálkodás, azt hiszem, az a legjobb, ha erre egy klasszikus szavait idézzük. Vasárnap este “A szólás szabadsága” vendége volt Hiller István. Tehát hogy az önök ötéves tevékenysége mit váltott ki az oktatásban, azt hiszem, a legjobb, ha ezt az önök pártelnökének, Hiller Istvánnak, oktatási min iszternek a szavaival írjuk le. (Csizmár Gábor: Nem ő a pártelnök!) Baló György kérdezi, hogy Magyarországon a több mint 3 ezer iskolából hány felelhet meg az EUs átlagnak vagy követelményeknek. - Hiller István: Ha a felszereltségre és az oktatás színvona lára gondol, úgy érzem, a fele. - Baló György: A fele? - Hiller István: Igen. - És ön szerint, mondjuk, öt évvel ezelőtt egy átlagos magyar középiskola közelebb vagy távolabb volt Európától, mint ma? - Hiller István: Úgy gondolom, hogy valamivel közelebb v olt. - Akkor közelebb volt? - Igen. - Tehát visszaesünk? - kérdezi Hillert. - Igen. - Miért? - Azért, mert az úgynevezett alapkészségek dolgában, ami az általános iskola legfontosabb feladata, hogy a gyerekek jól megtanuljanak írni, jól tudjanak olvasni, s zámolni, értsék az elolvasott szöveget, ez az alap, ha ez az alap, akkor erre biztosan lehet a későbbiekben építeni. - Ez világos, de miért romlott el ez az alap öt év alatt? Kevesebb a gyerek és több a pedagógus. - Túlságosan sok olyan helyi és országos d öntés született, amelyek ellentmondásosak voltak. S a többi, s a többi, s a többi. Ez azért a vereség egyfajta beismerése - mondja Baló György. Mire Hiller István: Én azt gondolom, ez már több annál: ez továbblépés. - Egyik pillanatról a másikra nem megy - mondja egy kicsit később , de ma két azonos tehetségű gyermek közül egy jómódban élő nagyvárosi fiú és egy kistelepülésen élő, szegény sorban élő roma leányzó között hét és félszeres érvényesülési különbség van. - Hét és félszeres? - kérdezi Baló György. - Hét és félszeres, ugyanolyan tehetséggel, ugyanolyan korban, ugyanebben az országban. Mire Baló György ismét megkérdezi: Azt kérdezem öntől, hogy egy falusi iskolából valakinek öt évvel ezelőtt vagy most van nagyobb esélye, hogy egyetemre jusson. Mire H iller István őszinteségi rohamában elmondja: Igen, öt évvel ezelőtt nagyobb lehetősége volt. Azt gondolom, hogy tovább nem is nagyon érdemes ragozni, hogy önök mit műveltek az oktatásban. Azt hiszem, hogy Hiller István szavai önmagukért beszélnek, és ennek egy része volt ez a 2006os költségvetés is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Szabó Zoltán képviselő úr, az MSZPfrakcióból. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : (Nem tűzi fel a mikrofonját.) Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném felvilágosítani Révész képviselőtársamat, hogy a világ legfelelőtlenebb költségvetését ebben a Házban fogadták el 2000ben. Ez volt az a bizonyos kétéves költségvetés, és ez 2002re szinte tized százalékra ugyanolyan magas hiányt… (Zaj, közbeszólások: Mikrofon! - Domokos László: Nem lesz így megörökítve!) Bocsánat. (Feltűzi a mikrofonját.) Tehát szinte tized százalékra ugyanolyan hiányt produkált a 2002es évben, mint amily en a 2006osban volt. Ami az áfát illeti, tisztelt képviselő úr, ön természetesen nem köteles a Szocialista Párt programjából felkészülni, de ha elkezdi bírálni a lépéseinket, azért nem árt, ha valamit tud róla. Azt, hogy az áfa alsó és felső kulcsát valah ol a kettő között egyesíteni kell, ezt a Magyar Szocialista Párt 2001ben meghirdetett programja már tartalmazta.