Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 25 (92.szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz):
698 Ami pedig a nyugdíjasinflációt illeti, ezt már Göndör képviselő úr is jelezte: a magasabb nyugdíjasinfláció magasabb nyugdíjemelést fog ered ményezni. (Domokos László: Micsoda gazdagság!) Tisztelt Képviselő Úr! Az, amit ön itt a felszólalásának a döntő többségében előadott, az nagybanegészben engem Verne Rejtelmes sziget című regényében Gideon Spilett újságíró teljesítményére emlé keztet, aki a richmondi ütközetről, az amerikai polgárháború döntő csatájáról akarta tudósítani a lapját, de az ütközet még nem dőlt el, az újságírók pedig sorban álltak a távíróhivatal mögött. Hogy ő tudósíthasson elsőként, ezért elkezdte a lapjának távir atilag a Bibliát közvetíteni, a Királyok könyvéig jutott el, amikor eldőlt az ütközet. Ez 2 ezer dollárjába került a lapnak akkor, de ő tudósíthatott először a richmondi ütközet eredményéről. Képviselő úr körülbelül ezt tette itt, amikor a hozzászólásának öthatod részében különböző interjúkból és számvevőszéki jelentésekből szemelvényeket olvasott fel. Képviselő úr, olvasni mi is tudunk. Köszönöm szépen. (Domokos László: Több szerénységet!) ELNÖK (dr. Áder János) : Göndör István képviselő úr következik kétpe rces hozzászólásra. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Elnézést, hogy közbekiabáltam, de azt kérném, Révész Máriusz, ha nem ért hozzá, kérje már meg a kollégáit, elmagyarázzák. A 219. oldalon tessék kinyitni az ÁSZjelentést, ha nem hisz a kormánynak. Szó szerint le van írva, hogy nyugdíjas fogyasztói kosár, nettó átlagkeresetkiáramlás, év elején 4,3 százalékos nyugdíjemelés, november 1jétől visszamenőleg nyugdíjemelés, ez összesen 5,6 százalék. Ön mondott 3 százalék körüli i nflációt, ugye, akkor igaz, amit a következő oldalon írnak, hogy reálértéken 3 százalékkal növekedett a nyugdíjasok pozíciója. Megmondom, hogy miért nem tudja matematikailag összeadni: azért, mert abban a számban, amiről az előbb beszéltem, az 5,6ban ninc s benne a tizenharmadik havi nyugdíjnak a 2006ra eső értéke, és nincs benne a 2004ben meghirdetett nyugdíjkorrekciós programnak a 2006ra esedékes része, az 5 százalékkal megnövekedett özvegyi nyugdíj, és az a réteg, akiknél egyéb korrekciós számítás van . (16.00) Összességében ennyiben kötődik, de egy újabb kétpercesben fogok majd reagálni az előző kétpercesre. Ez 23,5 milliárd forint többletkiadást jelentett a költségvetésben. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Révész Máriusz képviselő úr jelentkezett kétperces hozzászólásra. RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz) : Tisztelt Országgyűlés! Szeretném Szabó Zoltán figyelmét felhívni arra, hogy a polgári kormány idején az eladósodottság mértéke a GDPhez viszonyítva 63,5 szá zalékról valóban 56,5 százalék környékére csökkent. Úgyhogy azt hiszem, hogy a mi kormányunk ezen a területen messze nem volt olyan felelőtlen és messze nem volt olyan populista, mint önök, hiszen önöknél ez a szám jelentősen és radikálisan növekedett. Enn yit a költségvetés megalapozottságáról. Örülök, hogy önöknek 2001ben az volt a meghirdetett programjuk, hogy egységes áfát fognak a késő bbiekben bevezetni, csak az a gond, hogy 2006ban elfelejtették erről a választóikat tájékoztatni. Arról küldtek ki - közpénzen egyébként - leveleket az embereknek, hogy micsoda nagyszerű adócsökkentés lesz. Sőt erről egy törvényt is elfogadtak, és, tiszte lt képviselőtársam, én bocsánatot fogok kérni itt, a parlament színe előtt, ha abban a törvényben megmutatja nekem, hogy hol szerepelt az, hogy az alsó fogyasztási kulcsot majd 5 százalékkal fölemelik, 15ről 20 százalékra. Abban az