Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 25 (92.szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
674 javaslatom, hogy fontoljuk meg itt a vita során, a költségvetésért felelős tárca kapjon nagyobb lehetőséget. S amikor a közpénzügyi törvényről beszélünk, gondoljuk végig, hogy a Pénzügyminisztérium ellenőrzési feladatait hogy tudjuk úgy kit erjeszteni, hogy az ilyen hibák számát lehetőség szerint még tovább csökkenthessük. Itt szeretném hangsúlyozni, mert nagyon fontosnak tartom, hogy az ellenőrzött kiadások nagyságát illetően már 83 százaléknál tartunk. Ez is egy hosszú, többéves folyamat er edménye, tehát érdemes volt ebbe belevágni. Elfogadom és támogatom azt, amit a pénzügyminiszter úr mondott a frakciónk nevében, hogy a számos számvevőszéki megállapításra vonatkozóan készüljön egy intézkedési terv a kormányzat részéről azok hasznosítása ér dekében. Az önkormányzati fejezetből csak néhány mondatot emelnék ki. Az egyik a többcélú kistérségi társulások, amely egy 2004es kezdeményezésünk, de azt gondolom, 2006ban jól látható, hogy ennek a gyümölcse beérett, működik a közoktatás, a szociális fe ladatok, a gyermekvédelem, a gyermekjóléti feladatok terén, és az együttes működési költségekre biztosított mintegy 15 milliárd forintos központi költségvetési támogatás tovább segítette ezt a folyamatot. (14.00) A másik tétel, amiről érdemes lenne beszéln i, szerepel megint csak a jelentésben, hogy a normatív hozzájárulás rendszere rendkívül bonyolult és nem átlátható. Azt gondolom, hamarosan előttünk lesz a 2008. évről szóló költségvetés, érdemes lenne megfontolni, kelle valóban, hogy egy ilyen bonyolult rendszer legyen az önkormányzatok támogatása, vagy egy egyszerűbb rendszerrel még nagyobb önállóságot és még nagyobb felelősséget adhatunk a helyi önkormányzatoknak annak érdekében, hogy maguk dönthessenek a források felhasználásáról és elosztásáról. Minde nképpen kell szólnom legalább egy bővített mondat erejéig a bevételekről, de itt csak megerősítem azt, amit Kékesi Tibor kollégám mondott, hogy az adóbevételek a várakozásnak megfelelően teljesültek. Ebbe nyilván beletartozik az, hogy azok, akiknek ez a fe ladata, az APEH, a vám, a pénzügyőrség megfelelően végezte a feladatát, és már 2006ban is látható és tapasztalható, hogy a szigorúbb gazdálkodás vagy a gazdaság kifehérítése igenis segít, és segíti a stabilizáció megvalósítását. A gazdaságról: a gazdaság i növekedésnél megint csak könnyű lenne azt mondani, hogy a 3,9 százalékos GDPnövekedés jó és lényegesen nagyobb az Európai Unió átlagánál, de tudjuk, hogy 2006. negyedik negyedévében igenis jelentős lassulás következett be, tehát feladatunk, hogy azon mu nkálkodjunk, hogy ezt tudjuk megváltoztatni. Ami nagyon fontos és egyetértés van közöttünk megint csak az Állami Számvevőszékkel is, hogy az export meghatározó. Hogy az export a korábbi év dinamikus növekedése után még újabb 18 százalékkal tudott növekedni , ez lényegesen hozzájárult a finanszírozási problémák megoldásához. Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom abban, hogy azon az ötpárti egyezkedésen, amely a költségvetési gazdálkodás szabályalapokra való helyezésére vonatkozik, ebben lesz egyezség, és egy olyan támogatott új javaslat kerül az Országgyűlés elé az új közpénzügyi rendszerről, amely segíti azt, hogy az Állami Számvevőszék által immár évtizedek óta felvetett problémák jelentős részére megoldást fog kínálni, és megoldást ad. Azt hiszem, hogy 2006 mind enkit kijózanít, aki ezeket a számokat hajlandó és kész elemezni. Fontos, hogy nem térhetünk le a stabilizációhoz, a stabilitáshoz, a felzárkózáshoz vezető útról. A frakciónk nevében azt javaslom önöknek, hogy a zárszámadási törvényjavaslatot módosító indí tványok elfogadásával vegyük tudomásul, és fogadjuk el. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Képviselőtársaim! Most megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónok ának. A képviselő urat illeti a szó.