Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 18 (90. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ):
384 azokban a támogatásokban, amelyek az Országgyűlés döntése alapján hozzáférhetők. Nem igaz az, hogy a nyugdíjasok körében a gáz árának az emelkedése 50 százalékot meghaladó lenne. Ami pedig az elmúlt éveket illeti: engedje meg, tisztelt képviselő úr, hogy néhány számot említsek. 2003 és 2006 között, tehát az elmúlt négy évben az a nyugdíjemelés, ame ly minden nyugdíjast egyformán érintett, 46,1 százalékos volt. Olyan speciális emeléseket, mint az özvegyi nyugdíjak emelése és más egyedi emelések is beleszámítva pedig 50,5 százalék a nyugdíjak emelkedése ebben a négyéves időszakban. Ez a 46 százalékkal érintett körben 21,3 százalékos vásárlóértéknövekedést jelent a négy év összességében, az 50,5 százalékhoz viszonyítva pedig 25 százalékos átlagos vásárlóértéknövekedést. Ha pedig ehhez hozzátesszük azt, hogy a keresetek vásárlóértéke ebben az időszakban 18,8 százalékkal nőtt, akkor gyorsan le lehet vonni azt a következtetést, hogy a nyugdíjak relatív vásárlóértéke - a keresetekhez képest - 2,9, illetve 5,2 százalékkal nőtt ebben a négyéves időszakban, aminél természetesen mindig lehetne több, nyilván min den nyugdíjas azt érzi, hogy jó lenne, ha a nyugdíja több lehetne, de az elmúlt négy évben az a mechanizmus, amit évekkel korábban együttesen kialakítottunk, biztosította azt, hogy a kereseteknél jobban nő a nyugdíjak vásárlóértéke. A nyugdíjasok tehát a k öltségvetés, illetve az adófizetők teherviselő képessége függvényében ennek a mechanizmusnak köszönhetően megkapják azt, ami lehetséges, azt az összeget, ami az áremelkedések fedezetét kompenzálni tudja náluk. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a nyu gdíjasok novemberben akkora nyugdíjkorrekciót fognak kapni, ami a Statisztikai Hivatal által számított keresetnövekedés, illetve nyugdíjasinfláció alapján jár, és ez a nyugdíjasinfláció tartalmazza azokat a megnövekedett - akár a mezőgazdasági árak növeked éséből, akár a vizitdíjból adódó - költségeket, amelyek ebben az évben érintik őket. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hankó Faragó Miklós frakcióvezet őhelyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetségétől: “Mi a rendőrség feladata?” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rendőrségről az elmúlt napokban, hónapokban a megszokottnál sokkal többet hallhattunk, olvashattunk a médiában, mint korábban. Történt mindez elsősorban azért, mert szélsőségesek körében a véleménynyilvánítás elterjedt eszköze emberek bántalmazása, közterek és személygépkocsik megrongálása, kukák felg yújtása, és ezekre a törvénysértésekre a rendőrség nem mindig tudott megnyugtató választ adni. Árpádsávos zászlót lengetők békés turistákat zavarnak el a Sándorpalota elől csak azért, mert azok ázsiaiak vagy éppen feketék. Szélsőséges csoportok erőszakkal vonulnak végig a Lánchídon, durván megzavarva egy civil szervezet rendezvényét. Szélsőjobboldali honlapokon országgyűlési képviselők magántelefonszámai jelennek meg, durván megfenyegetik a kézilabdagála szervezőit, és melegeket vernek meg a nyílt utcán cs ak azért, mert melegek. A leadott szavazatuk miatt a tüntetők megdobálnak képviselőket, rugdossák és ütlegelik az autóikat úgy, hogy a rendőrök mindezt tétlenül szemlélik, és a tüntetők ugyanezt teszik a Parlamentből távozó hivatali alkalmazottakkal és újs ágírókkal is. A budapesti rendőrfőkapitány úr tegnap estére vonatkozó helyzetértékelésével csak részben értek egyet. Igazán nem vagyok híve a rendpártiságnak, de híve vagyok és hiszek a jogállamban, a jog uralmában. Állampolgárként is elvárom, hogy a rendő rség - mint közhatalmi jogosítványokkal és kötelezettségekkel felruházott szervezet - betartsa és betartassa a törvényeket. Védelmet és biztonságot kell nyújtania az állampolgároknak. Aggasztó jelenségek történnek az utcákon, a köztereken és a futballpályá kon, de meggyőződésem, hogy azokra nem az a helyes válasz, ha a rend