Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 18 (90. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár:
385 őrei rendszeresen törvénymódosításért kiáltanak, hanem ha következetesen alkalmazzák a hatályos jogot. Semmilyen jogszabályi akadálya nincs a randalírozók, a kukákat felgyújtók, a feketék et bántalmazók elleni törvényes fellépésnek. Ezt a mai jogrendünk egyértelműen lehetővé teszi. De nemcsak lehetővé, hanem egyúttal kivételt nem ismerő kötelezettségévé is teszi mindezt a hatóságoknak. Nem egyszerűen törvénysértést követ el a rendőrség, ha ilyen esetekben nem lép fel a törvény szigorával, hanem cinkosságot is vállal a bűncselekményeket elkövetőkkel. Ez pedig nemcsak azért ártalmas, mert az adott ügyben büntetlenséget élveznek a bűnösök, hanem azért is, mert ezzel a rendőrség az állampolgárok bizalmának elvesztését is kockáztatja, ez pedig felbecsülhetetlen károkat eredményezhet. Gyakran halljuk panaszként a rendőrségtől, hogy az állampolgárok nem működnek együtt velü k. Nem, ha azt tapasztaljuk, hogy jelentéktelen ügyekben durván és otrombán lépnek fel, de a mundér becsületének vagy a társak védelme érdekében szinte bármit eltussolhatnak, viszont a durva törvénytelenségek hozzá nem értés miatt büntetlenek maradnak vagy csak évekkel később végződnek vádemelési javaslattal. A méltányos, gyors, de elkerülhetetlen eljárások a társadalom igazságérzetét is kielégítik, és egyúttal az elkövetőkre is hatékony visszatartó erővel bírnak. Ez az, ami a mindennapjaink békéje érdekébe n feltétlenül szükséges. Ezt várjuk el mi, liberálisok a magyar rendőrségtől. Köszönöm szépen a türelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány nevében Kondorosi Ferenc államtitkár úr k ér szót. Parancsoljon! DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A rendőrség a hatályos jogszabályok alapján az egyik, számára alapfeladatként meghatár ozott tevékenységét folytatja, nevezetesen, fellép a közrend, a közbiztonság védelme érdekében. A miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően az első évfordulón a kormányellenes felvonulások biztosítása során a rendőrség a tavaly ősz i események tapasztalatait felhasználva végzi a számára törvényben előírt feladatokat. A rendőri műveletek és a biztosítási feladatok előkészítése, tervezése során kiemelt figyelmet fordít a jogszabályokban és a belső normákban előírtak teljes körű betartá sára. (9.40) Az ORFK napokban kiadott sajtóközleményében tájékoztatja a lakosságot a gyülekezési jog gyakorlására vonatkozó szabályokról, a résztvevőket érintő tiltó szabályokról, a csapaterős tevékenységről, a rendőrök személy szerinti azonosíthatóságáról , illetve a tájékozódási és panasztételi lehetőségekről. Az ORFKtól kapott tájékoztatás szerint a várható demonstrációk biztosításához megfelelő rendőri erő áll rendelkezésre. A tavaly szeptemberi eseményeket követően a rendőrség mindösszesen mintegy 3 mi lliárd 160 millió forintot kapott kormánydöntés alapján csapatszállító, személyvédő, tömegoszlató, vezetéstechnikai és kommunikációs eszközök beszerzésére. A BRFK vezetőinek intézkedése szerint demonstrációk, illetve parlamenti ülések idején a képviselők é rkezése és távozása rendőri biztosítással történik. A biztosítást végző rendőri erők kötelessége, hogy a képviselők fenyegetettsége esetén a jogszabályoknak megfelelő intézkedéseket megtegyék. Az igazságügyi és rendészeti tárca a bejelentett rendezvények b iztosítását illetően szakszerű, törvényes intézkedésekre kérte a rendőrség vezetőit. A folyamatos kommunikáció a rendőrség vezetése és a tárca vezetői között biztosított.