Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 18 (90. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár:
381 nagy kalapból, ki tudja, milyen értékben és mértékben fognak majd pályázatokat előírni, és pályázati úton kívánják ezeket a pénzeket elosztani. Én azt gondolom, hogy ez egy nagyonnagyon rossz metódus, ez pontosan az államnak a túlterjeszkedését jelenti, és egyébként ez az elképzelés ellentétes a szubszidiaritás uniós elvével, ami szerint a támogatásokat minél közeleb b kell helyezni ahhoz, ahol tudják, hogy azt mire költik. Úgy gondolom, itt fennáll a veszélye annak, hogy politikai döntések fognak majd születni szakmai helyett, így fog adott esetben szelektálni az állam, hogy melyik egyetemeket vagy főiskolákat kell ma jd támogatni kutatásifejlesztési támogatásokból, különböző pályázati alapokból. Olyan ez, mint egy bűvészkalap, olyan lesz ez, mint egy bűvészkalap, amelyikbe a pénz befolyik, egy nagy állami kalapba, és soha többé nem kerül elő. Most sem tudjuk egyébként , hogy a Munkaerőpiaci Alapból milyen felhasználások mentén támogatják a szakképző intézményeket. A miniszterelnök úr, amikor találkozott a Magyar Demokrata Fórummal, akkor megígérte, hogy a középosztály 13 pontja között a K+F támogatások fejlesztését kie melt célnak tekinti. Ez az intézkedés, amit önök elképzelnek, pont ellentétes azzal. A Magyar Demokrata Fórum határozottan szeretné azt elérni, hogy megmaradjon az innovációs járulék, és megmaradjon a szakképzési hozzájárulás, mert ezáltal támogatásokat le het bevonni a K+F szektorba és a szakképző szektorba, és nem egy nagy állami kalapba mennek a pénzek, amit aztán ki tudja, mire költ a kormányzat. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) (9.20) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakc ióvezetőhelyettes úr. A kormány nevében Tátrai Miklós pénzügyminisztériumi államtitkár úr kért szót. Parancsoljon! TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az adótörv ények benyújtása előtt néhány héttel nem lehet megfelelő módon és mederben az adótörvények vitáját lefolytatni, nincs ugyanis olyan helyzet, amit képviselő úr említett, hogy bármilyen döntés született volna. El fogom mondani, hogy mik a kormány szándékai, de a felszólalásom elején muszáj azt jelezni, hogy döntés nincsen, egyeztetés folyik jelenleg különböző szakmai javaslatokról az adótörvények kapcsán, ezekről a javaslatokról vagy ilyen tárgyú javaslatokról is, a kormány szeptember végén fog dönteni, és a döntés szerinti javaslatot az Országgyűlés elé terjeszteni. Erről lesz lehetőség bőven az ősz folyamán majd vitatkozni. Valóban van olyan szándék - és ez egy helyes szándék , hogy az adótörvények módosítása keretében a vállalkozások adminisztrációs terhei t a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük, és minden adónemnél csökkentsük. Ezek között a javaslatok között, a pénzügyminisztériumi szándékok között van egy olyan is, amely négy kis adónak, a munkaadói járuléknak, a szakképzési hozzájárulásnak, a rehabil itációs hozzájárulásnak és az innovációs járuléknak az egységes rendszerbe foglalását eredményezné. Nem azért, mert a felhasználás jogcímein bármit kívánunk változtatni, nem azért, mert pénzt kellene valahonnan valahová átcsoportosítani, hanem mert a befiz etett összegekhez képest az ezekkel a befizetésekkel járó adminisztráció jelenleg aránytalanul magas. Az a szándékunk, hogy azt az adminisztrációt, amit a befizetések különböző jogcímekre osztása kapcsán jelenleg a vállalkozók kell hogy elvégezzenek, a jöv őben, 2008tól a kormány, az adóhivatal végezze el, egy jogcímen, egy számlára történjen a befizetés. Az adótörvényekbe az Országgyűlés által majd beírandó képlet, szorzók alapján ebből automatikusan lesz bevétele ennek a négy jogcímnek, és teremtődik meg a feltétele annak, hogy, mondjuk, a jelenleg innovációs járuléknak hívott befizetéseknek megfelelő összegek a jövőben is teljesen azonos célokra felhasználhatók legyenek. Tehát még egyszer hangsúlyozom, semmilyen szándék arra nincsen, hogy ne annyit költsü nk innovációra, semmi olyan szándék nincsen, hogy ne adja oda ugyanúgy az 50 százalékot a kormány,