Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 14 (110. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3136 ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm sz épen, Puskás Tivadar képviselő úr. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának álláspontját ugyancsak két vezérszónok kívánja ismertetni. Elsőként megadom a szót Herényi Károly frakcióvezető úrnak. Öné a szó, frakcióvezető úr. HERÉNYI KÁROLY , az MDF kép viselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvény fekszik előttünk, amelynek az elfogadását illetően nincsenek kétségeim, hiszen nem kétharmados törvény, a kormánytöbbség, a koalíc ió ezt a törvényt simán el tudja fogadni. Egy olyan törvényt fog elfogadni az Országgyűlés kormánypárti oldala, amely híján van társadalmi egyeztetésnek, ami híján van egy olyan egyetértésnek, ami ennek a törvénynek az elfogadást követően a sikerét megalap ozná. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Én nem hiszem, hogy mi, magyarok olyan tehetségtelen nemzet lennénk, hogy semmit sem sikerül rendesen és jól megtennünk. Azt hiszem, hogy szakmai kérdésekben vagy ezekre adott ad ekvát válaszokban nincsen baj, viszont a politikai kultúra, az egyeztetés igénye, amit a reformkorban az exigenciák művészetének neveztek, aminek eredményeképpen olyan törvényeket tudunk elfogadni, amely a társadalom döntő többségének az egyetértését bírja , úgy tűnik, hogy erre képtelenek vagyunk. A magyar alkotmány és a magyar jogrendszer igyekszik arról is gondoskodni, hogy a tartalmi kérdések és a tartalmi kérdésekre adott jó válaszok mellett eljárásjogi szempontból is rendben legyen a dolog, és az egyez tetés biztosítva legyen. Erre hivatott a jogalkotásról szóló törvény, amely előírja hatástanulmányok elkészítését, és olyan társadalmi egyeztetések lefolytatását, amiben a szakmai szervezetek, az érintettek megalapozott véleményüknek hangot adhatnak. No, i lyen egyeztetés talán formálisan egykét esetben volt és létezett, tartalmilag azonban nem. Amit egyeztetésnek nevezünk, nem volt más, mint közel egyesztendős huzavona a kormánykoalíción belül, és ha megnézzük, hogy az egy esztendővel ezelőtti állapot a tö rvényjavaslatot illetően és a végtermék, ami most az asztalunkon fekszik, milyen viszonyban van egymással, akkor joggal mondhatjuk, hogy köszönő viszonyban sincs. Tehát a kezdetek kezdetén egy olyan törvényjavaslat képezte a vita tárgyát, amely kiérleletle n, kiforratlan volt, és amely soksok politikai, koalíción belüli politikai egyeztetés eredményeképpen lett olyan, amilyen. No, ennek eredményeképpen, hogy a jogalkotásról szóló törvény előírásait sem tartotta be a kormányoldal, nyilván ez a törvény tartal milag sem elfogadható, és természetesen az ellenzék nemcsak azért, mert az egyeztetést hiányolja, hanem azért, mert szakmailag elfogadhatatlannak minősíti, nem fogja megszavazni. Navracsics frakcióvezető úr azzal a feltételezéssel élt, hogy egy törvényjava slat mögött valami jövőképnek kell meghúzódnia. Ez természetesen így kellene hogy legyen, de azért ez a jövőkép egy tágabb fogalom. Én azt gondolom, hogy minden normális ország, minden normális nemzet és normális állam sikerének a gyökere, az alapja egy kö zösen elfogadott nemzeti jövőkép. 1990ben a rendszerváltást követően az átalakulás gyorsaságában, a szükséges lépések megtételének szorításában az ilyen egyeztetések elmaradtak, hiszen egyszerűen nem volt rá mód. Az első parlamentnek az első ciklusban töb b mint 300 törvényt kellett elfogadnia, egy teljes intézményrendszert kellett átalakítania, kiépítenie. Ezt megtette, de ezek a nagy társadalmi viták egy közös nemzeti jövőképről elmaradtak, és ezeknek a hiányát szenvedjük meg ezekben a napokban és ezen vi ták alkalmakor. Mi lenne ennek a jövőképnek az alapja? Abban teljesen egyetértünk, hogy az egészségügyi reformra szükség van. Az a baj, hogy a politika szereplői mindig csak a helyzetértékelésben képesek egyetérteni, már a megoldási javaslatok túl távol es nek egymástól, ami nem biztos, hogy szakmailag
