Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KUZMA LÁSZLÓ (KDNP):
2975 hadd szögezzek le kérésként. Mindenképpen azt kérem a parlamenttől, hogy ezen a jó pozíción, amit a környezetvédelemnek sikerült kiharcolnia most a költségvetésben, ezen ne változtasson. (12.40) Mert látom a szándékot, hogy a parlamenti képviselők is növelni akarják a környezetvédelem kiadásait a költségvetésben, és ez jó, ennek én örülök természetesen, azon keretek között, amelyeket az előbb elmondtam. És azért is örülök ennek, mert ez összhangban van a társa dalom elvárásaival. Közvéleménykutatásokra hivatkoztam az elmúlt napokban, amikor ezekről a kérdésekről beszéltünk. Van olyan közvéleménykutatás, amelyik mutatja azt, hogy ha megkérdezik a magyar polgárokat, hogy ha egyébként ők állítanák össze a költség vetést, mire adnának több pénzt, és szerepel választási lehetőségként az egészségügytől kezdve az oktatási rendszeren át a honvédelem és sok minden más, bizony ők a környezetvédelmet választják. Ez számunkra büszkeség, sokunk számára, akiknek fontos ez a t erület, mert ez azt mutatja, hogy a környezettudatos gondolkodás áttörőben van Magyarországon. Az a felelősség, amit gyerekeinkért, unokáinkért kell hogy érezzünk, az elkövetkezendő világért, amely az elkövetkezendő évtizedekben itt lesz körülöttünk, és a most felnövekvő generációkat szolgálja, ez a felelősségtudat egyre erőteljesebb a magyar társadalomban. Ezt a felelősségtudatot látom itt a parlamentben is, amikor sokan sok jó és okos indítványt próbálnak tenni a mi fejezetünkhöz. Hangsúlyoznám még egysze r, hogy ezt köszönöm, bölcs döntést kérek ebben az ügyben. A hiányt semmilyen körülmények között ne növeljük, ez nagyon fontos célkitűzés; az ország számára fontos és megint csak a jövőért érzett felelősség miatt fontos mindannyiunk számára. Ezen túlmenően határozottan azt kérem az Országgyűléstől, hogy ezt a pozíciót, ezt a helyzetet semmiképpen ne változtassuk rosszabb irányba, amivel jelen pillanatban a Környezetvédelmi Minisztérium rendelkezik. Bízom benne, hogy ez így lesz, és akkor a mostani költségve tési vitát komoly sikerrel zárhatjuk a mi részünkről. Ez mindenképpen közös sikerünk lesz, mert látom, hogy a környezetvédelem ügye olyan ügy, ahol ellenzéki és kormánypárti politikusok és képviselők nagyon jól tudnak együttműködni. Köszönöm a figyelmet. E LNÖK (Harrach Péter) : Következik a KDNP szónoka, Kuzma László képviselő úr. KUZMA LÁSZLÓ (KDNP) : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A bevezetőkhöz kapcsolódóan már néhány konkrétummal szeretnék foglalkozni az 56. ajánlási pontban megfogalmazottak szerint, il letve az ahhoz kapcsolódó más ajánlási pontok szerint. A fő vezérgondolatom ahhoz, hogy ezt mi módon szeretném megtenni, higgyék el, hogy jó szándékú, és csak segítséget szeretnénk nyújtani mind Gyurcsány Ferencnek, mind pedig a kormányzatnak az igazmondás hoz, hogy bebizonyíthassuk közösen, hogy mégis igazat mondott azon az oktatási kerekasztalbeszélgetésen, ahol prioritást kellett megjelölni az iskolának; szó szerinti idézettel emlegette az iskolákat. Tehát kérem, hogy támogassák módosító javaslatainkat, amelyek egyébként összességében nem nagy tételt képviselnek, ellenben a jövő generációja szempontjából rendkívül fontosak; és hogy kapcsolódjak a miniszter úrhoz, nemcsak az általános közoktatás területén, hanem éppen a környezettudatos nevelés területén i s rendkívül fontos az oktatásba befektetett egy pengő magyar forint, mert az meg fog térülni. A környezeti nevelés tekintetében is rendkívül fontos a közoktatásra fordított összeg, mert mi ott lent, vidéken abban a szellemben élünk - egy kicsit hadd kapcso lódjak ehhez , hogy a környezetünket csak kölcsönkaptuk a gyermekeinktől, és nekik lehetőleg abban az állapotban kell visszaadni, ahogy kölcsönkaptuk, és ebben bizony az oktatásnak nagyon fontos szerepe van.