Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló beszámoló, valamint az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KARSAI PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2950 érdekeltségű nagy láncok erőpozíci ója, amelyek az ágazatban termelődő nyereséget brutálisan lefölözik. Vagy ebbe a körbe tartozik - sok mással egyetemben - az erdeimezei közbiztonság romlásának hihetetlen mértékben fokozódó jelensége. Ez utóbbi tárgyban a Magyar Demokrata Fórum 20052006ban és ezen esztendőben is többször szót emelt. A mi parlamenti gyakorlatunkban nagyon sajnálatos jelenség, hogy az érdemi felvetésre mellébeszélés, számszaki tévedés, de mint ebben az esetben is, a nem cselekvés a hozzáállás. A parlamenti többség a válasz t elfogadja, és így év végén megint beszélhetünk róla. Eközben a hal, a vad, az erdő, a műszaki létesítmények pusztulnak, a termés megfogyatkozik. Vannak egész tájegységek, tisztelt képviselőtársaim, ahol minden egyes gazda az őt ért lopásokról tud beszámo lni, miközben a mezőőri szolgálat pedig csökkenő támogatás mellett, csendben leépül. Becslések szerint a támogatási összegek 58 százalékának megfelelő nagyságrendű az éves kár. Óriási összeg ez, és hihetetlen, de nincs nyilvántartva; nem is tudjuk az össz egét pontosan. Tisztelt Képviselőtársaim! Számos megfogalmazást és megközelítést az anyagban pozitívan értékelünk. Egyet kell értenünk az agrárgazdaság szerepének értékelésével a nemzetgazdaságban, ugyanakkor elégtelen az értékelés, ha a vidék társadalmána k, a vidék népességpozíciójának szemszögéből vizsgáljuk az adatokat. Ennek kapcsán nem mehetek el szó nélkül egy apró, ám jellemző momentum mellett. Lehetne a fogalmazás groteszk bája, ha nem tudnám, hogy a szocialisták szemléletének lényegét tükrözi a gaz daságstruktúrát bemutató fejezet egy jellemző aprósága, az egyéni gazdaságok - idézőjelben. Meg is magyarázza, hogy ezek úgy 707 ezren ökonómiai értelemben nem is számítanak gazdaságnak. Az az apró tény, hogy, mondjuk, a német vagy az olasz mezőgazdaság il yen, ökonómiai értelemben gazdaságnak nem számító elemekből épül fel - megfelelve a magas társadalmi elvárásoknak, és jövedelmet biztosítva a parasztoknak - nos, ez a tény minden bizonnyal nem befolyásolja az objektív értékelést. Mert ennek a szemléletnek, ennek a közelítésnek jelzésértéke van. Amit nagyon sokan észlelünk, az a két szektor - a hagyományosan egyéninek nevezett gazdálkodók és a társas vállalkozások - harca a forrásokért, az információért, a megélhetésért. Nagyon tanulságos, hogy a 2003. évi, agrárgazdaságról összeállított jelentés még tartalmazta a szektoronkénti támogatás százalékos megoszlását. Akkor, abban az esztendőben, amikor még élt a legenda, hogy az Orbánkormány túltámogatta az általa állítólag favorizált családi gazdaságokat, nos, a z akkori jelentés szerint a támogatás megoszlása 3070 százalék arányban kedvezményezte a társas gazdaságokat. Azóta minden esztendőben felemlítjük ennek a tájékoztató adatnak az elmaradását, de mint az előzőekben már utaltam rá, a magyar parlamenti gyakor latban az ilyen kérdésekre a kormányzat fittyet hány. Miért? Miért nehezíti meg a saját és a mezőgazdasági társadalom dolgát? Hogyan tud stratégiai tervezésbe kezdeni anélkül, hogy objektíven elemezné az egyes szektorok, termelő szervezetek országon belüli , egymáshoz viszonyított pozícióit? Szakértőink attól tartanak, hogy az egyéni gazdaságok durván érzékelhető kettős támogatási hátránnyal indulnak az uniós versenyfutásban, tehát ezzel kell szembenézni országon és Unión belül is. Adatot a jelentés nem tart almaz erről, de vélelmezhető, hogy a termőterület felét művelő egyéni gazdaságoknál a támogatások lényegesen kisebb hányada landol, mint a társasoknál. Nagyon meglepne, ha ennek az állításnak az ellenkezőjét valaki bizonyítani tudná. Tisztelt Ház! Az előtt ünk fekvő anyag is többször utal rá, hogy a 2006. esztendőben megindult a versenyképesség irányába történő tervezés. A versenyképesség az a fétis, amely előtt állítólag meg kell hajolnunk, de nagyon szeretnénk látni, hogy a versenyképesség fogalmát hogyan definiálják a tervezők. Néhány nyilatkozatból úgy tűnik, hogy a birtokméret lehet az agráriumot irányítók szemében a kulcs, vagyis minél nagyobbak az üzemek, annál versenyképesebb a gazdaság. Az ilyen szemléletet számtalanszor megcáfolta az élet, a külföld i gyakorlat, főleg az az érvelés, hogy a környezeti és a társadalmi hatékonyság hiánya porba rántja hosszabb távon a pusztán ökonómiai eredményességet.
