Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 30 (104. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében szóló törvényjavaslat együttes általános vitájá... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter): - FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ):
2395 kérem, ne vitassa el, hogy ezek nem identitástól, hovatartozástól független érzések és tulajdonságok. Az átélés biol ógiailag persze nem lehetséges, intellektuálisan talán mégis. Elég, ha csak képviselőtársam tanulmányozza a világirodalom, a filmművészet vagy akár a képzőművészet e tárgyban született alkotásait. Sajnálatos, hogy éppen az esélyegyenlőség, a megkülönböztet és elleni fellépés jegyében hangozhatnak el ilyen, férfiakkal szembeni előítéletre utaló mondatok. Azt csak remélni tudom, hogy a vita hevében tett felelőtlen kijelentésekről van szó, és nem arról, hogy Pelczné Gáll Ildikó valóban azt gondolja, hogy a szer etet, az együttérzés, a szolidaritás kizárólag női tulajdonságok lennének, amelyekre mi, férfiak, fiúk és apák nem volnánk képesek. Abban nincsen vita a pártok között, hogy alacsony a nők aránya a törvényhozásban. A mostani nagyon alacsony, alig 10 százalé kos részvételük, jelenlétük csekély. Méltatlanul csekély. Nem a probléma létezésén, hanem a megoldások hogyanján és minkéntjén vitatkozunk. Azt gondolom, hogy a törvényhozás összetételét nem szabad a törvények erejével, központi szabályozással meghatározni . Hiszek abban, hogy a kormányba, a parlamentbe, az önkormányzatokba kerülők személyéről kizárólag a hozzáértés, az alkalmasság mentén szabad dönteni. A nők ma Magyarországon többségben vannak például az igazságszolgáltatásban, a pedagóguspályán, az orvost ársadalomban. A kvótát támogatók azt szeretnék, ha nagyobb arányban szerepelnének a törvényhozásban is. Ez utóbbival én is egyetértek, ez egy helyes törekvés. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a tanári, orvosi és bírói karban a többséget a nők önerőből szerezt ék meg, és ez így van jól. Ráadásul nyilván senkiben nem merül föl az, legalábbis remélem, hogy szorítsuk le az orvosok, a pedagógusok és az igazságszolgáltatás területén a “helyes arányra” a nők képviseletét; azt, hogy a “helyes arányra”, idézőjelben mond tam természetesen. Nem gondolom, hogy egy férfi bármivel is alkalmasabb lenne fontos politikai pozíciók betöltésére, mint egy nő. Angela Merkel, Margaret Thatcher vagy Hillary Clinton példája, hogy csak a legismertebbeket említsem, egyértelműen ezt bizonyí tja. Ők is önerőből érték el ezt a pozíciót, amit betöltenek vagy betöltöttek. Nem kérdés, hogy sokat kell még tenni a nemek közötti esélyegyenlőség javítása érdekében. A módszer megválasztása viszont cseppet sem mellékes kérdés. Azt szeretném, ha a parlam entben is felelős döntést hoznánk a női kvóta ügyében. Az SZDSZ alapértékeivel összhangban megkülönböztetett kérdésként kezelte és kezeli a nemek közötti esélyegyenlőség érvényesülésének biztosítását. Az élet sok területén tapasztalhatjuk, hogy a nőket hát rányos megkülönböztetés éri. Igaz ez a munkaerőpiacra, igaz ez a közéletre is. Sándor Klára és Magyar Bálint érdemi munkát végzett ez elmúlt időszakban, amikor fellépett a diszkrimináció felszámolásáért. E munkájukkal összhangban nyújtottak be önálló képvi selői indítványokat a női kvóta magyarországi bevezetésére. A Magyar Köztársaság alkotmánya, idézem, “biztosítja a férfiak és nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.” Az érvényesülés leh etőségének azonban nem ideális keretet nyújt az alkotmánymódosítást is célzó konkrét kvótajavaslat álláspontom szerint, hanem ellenkezőleg, beszabályozza azt. A kormányzati pozíciókra, a kormány összetételére, a nemzeti vagy az európai uniós parlament össz etételére, az önkormányzati listás helyekre jog erejével kikényszerített megoldás álláspontom szerint nem megfelelő eszköz a diszkrimináció megszüntetését célzó törekvések elérésére. Van tennivaló a munkaerőpiacon, a szociális biztonság területén, az egész ségügyben, az oktatásban, a közösségi és gazdasági élet valamennyi területén, ugyanakkor azt gondolom, a mi felelősségünk, hogy ennek érdekében olyan törvényeket alkossunk, amelyek valódi cselekvést jelentenek és érdemi eredményekkel járnak. Elő kell mozdí tanunk kulturális viszonyainak kedvező irányú átalakulását a társadalmi szemléletformálásra igénybe vehető érvek és eszközök felhasználásával. Ezen célok megvalósításáért sokat tehetnek a parlamenti pártok, ahogy sokat tehetnek a nők politikai reprezentáci ójának erősítéséért is. Személyes meggyőződésem, hogy alkotmányos értékeinkkel összhangban e területen
