Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 30 (104. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében szóló törvényjavaslat együttes általános vitájá... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
2396 a legtöbbet éppen a pártok, a jelölőszervezetek tehetik, éspedig azzal, ha a nemzetközi gyakorlat figyelembevételével mindenekelőtt saját jelölt- és list aállításuk során érvényesítik ezeket a szempontokat. Sándor Klára és Magyar Bálint képviselők önálló képviselői indítványának célkitűzéseivel, amely a női esélyegyenlőség előmozdítását is jelenti, egyetértek, a konkrét javaslatot azonban nem tudom támogatn i. Köszönöm. (Pettkó András tapsol.) ELNÖK (Harrach Péter) : A vita kezd egyre érdekesebb lenni. Sándor Kláráé a szó. DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Valószínűleg megint több kétpercesben fogok szót kérni, mert nem fé r sok minden bele, amire itt reagálnom kell, két percbe. Az első az, hogy nincs most itt jelen Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, hadd mondjam el azonban Gulyás Józsefnek azt, hogy ha valóban az hangzott el (Gulyás József: Az hangzott el.) , én elhisze m, hiszen nyilván a jegyzőkönyvből veszi ezeket a mondatokat, de hadd tegyem ehhez hozzá, hogy nem ő az egyetlen, aki női tulajdonságoknak nevezi ezeket a tulajdonságokat. Azért szokták női tulajdonságnak nevezni egyébként ezeket a tulajdonságokat, mert sz ociológiai értelemben ez így van. Biológiai értelemben nem, ebben teljesen igaza van, de szociológiai értelemben igen. A lányokat arra szocializálják, hogy együttműködők legyenek, a fiúkat arra szocializálják, hogy versengők legyenek. Ezzel együtt vannak v ersengő nők és vannak együttműködő férfiak, és semmiképpen nem arról van szó, hiszen éppen ezt mondjuk, hogy biológiailag bármelyik nem el lenne zárva bármilyen emberi tulajdonságtól, hanem arról van szó, hogy a társadalom másképpen neveli föl a lányokat é s a fiúkat. Az, hogy egy konzervatív párt politikusa ilyet mond, azért sem meglepő, mert XVI. Benedek pápa még Ratzinger bíboros korában kiadott egy olyan levelet, amelyben ezeket kifejezetten biológiai értelemben női tulajdonságoknak nevezte, és ezért vol t az, hogy felszólította a nemzeteket arra, hogy minél nagyobb számban engedjenek oda felelős pozíciókba nőket. (18.20) Ez talán érdekes adalék lehet a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőinek is. Azzal pedig tökéletesen egyetértek, hogy kizárólag a tehet ség döntse el, hogy ki kerül be a politikai vagy bármilyen döntéshozásba. Ez az, ami ma nem így van, ma a nők a tehetségük ellenére sem kerülnek be a döntéshozó pozíciókba. Ezek olyan szociológiai tudományos tények, amelyekkel lehet vitatkozni természetese n, csak én még olyan tanulmányt nem láttam, ami ezt erősítette volna meg. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Harrach Péter) : Folytatjuk a normál felszólalások sorát. Pettkó András következik. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múltkori felszólalásomat szeretném folytatni, és még néhány érvet felsorakoztatni az általános vitában. Azt hiszem, ma Magyarországon a szimbolikus értékű kvótánál a középosztály számára sokkal fontosabb az például, hogy egy nő 45 év f elett is találjon munkát, hogy a politika a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka ösztönzésével, a gyermekgondozásról visszatérő szülőkre vonatkozó felmondási idő három hónappal való kitolásával elősegítse a szülés után a munkaerőpiaci reintegrációt vagy például megerősítse az Egyenlő Bánásmód Hatóságot. Tisztelt Ház! Négy fontos érvet szeretnék elmondani a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként. A kvótatörvény bevezetése súlyosan érinti a legfontosabb demokratikus alapelveket, köztük a szabad és egye nlő versenyt. A Magyar Demokrata Fórum modern konzervatív erőként nem