Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 30 (104. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz):
2331 ren dben van, minden jó, csak akkor nem értenek valamihez, nagyon nem értenek valamihez, ha ennek ez a vége, ez történik másfél év után, hogy ilyen káosz és ilyen rendetlenség van az egészségügyben, az alapellátásban és az egészségügyi ellátórendszerek egészéb en. Azt hiszem, ha ebből indulunk ki, a végeredménye akkor is ugyanaz. A konvergenciaprogramot megengedve, de nem elfogadva mondjuk azt, hogy kell valami nyilván ez után, ami kialakult, de azt is mondjuk, hogy vannak olyan prések, amelyeket már nem lehet t ovább szorítani. Most pedig olyan helyre tévedtünk az egészségügyben és a szociális részben, hogy nem lehet mindenféle megszorításokat tenni, mert napi gondokat, tragédiákat okoz. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Kupper András képviselő úrnak, Fidesz. DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor egy kormány előterjeszti a költségvetést, akkor abból nemcsak kiadások, nemcsak bevételek, nemcsak tételek és sorok, főösszegek és apró tételek olvashatók ki, hanem a kormányzó pártok, a kormányzó képviselők társadalomfilozófiája is kiolvasható. Az tehát, hogy mit tartanak fontosnak, milyen prioritásaik vannak a jelenleg kormányzó pártoknak. De ettől talán még fontosabb dolog, ami sz intén kiolvasható a költségvetésből, hogy hogyan értékeli mindazokat a folyamatokat, amelyek az előző éveket jellemezték, milyen következtetéseket von le belőle, és mit tart kijavítanivalónak, megváltoztatnivalónak, továbbá milyen célkitűzéseket fogalmaz m eg az elkövetkezendő időszakra: vannake olyan társadalmi prioritásai a költségvetésnek, amelyekre többet kíván költeni? Ebből a költségvetésből azonban csak az olvasható ki, hogy a kormány megy tovább azon az úton, ahol elindult, növekszenek a terhek, nő a társadalmi feszültség, egyre nő a távolság a társadalom leszakadó rétegei és leggazdagabb milliárdosai között. Ez a költségvetés egyetlen prioritást fogalmaz meg: a konvergenciaprogramot. Azt a konvergenciaprogramot, amit nem kellett volna ilyen szigorúr a, keményre, vagy ahogy kormánypárti képviselőtársaim megfogalmazták: ilyen merevre formálni, ha nem térítették volna le az országot arról a fejlődési pályáról, amelyen rajta volt, amivel a régió legjobbjai közé tartoztunk, amivel az eurót már 2007ben be lehetett volna vezetni. A konvergenciaprogram mára egy olyan mumussá vált, amire mindig lehet hivatkozni, hogy ez a záloga annak, hogy az ország dolgai jobbra forduljanak. Nos, erről a mumusról nekem csak Atkári János SZDSZes, egykori budapesti pénzügyig azdasági főpolgármesterhelyettes jut az eszembe, aki egyszer Demszky Gábor programját kritizálva úgy fogalmazott, hogy azzal dicsekszünk, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyek nélkülünk nem jöttek volna létre. Nos, így jellemezhető az önök konverge nciaprogramja. Wiener György MSZPs képviselőtársunk GDPről, növekedésről beszélt, sokan mások hiányról, inflációról, egyensúlyról beszélnek. Engedjék meg nekem, hogy én orvosként eltereljem a vitát egy kicsit más irányba, és megpróbáljak a társadalom egé szségi állapotával foglalkozni, ha szabad ilyen nagyképűen fogalmaznom. Érdekes összefüggésekre hívják fel az utóbbi évtizedben megjelent tudományos kutatók a figyelmet akkor, amikor azt írják le, hogy amikor a fejlődő országokban érdekes módon a GDP növek edésével - tehát minél gazdagabb, minél fejlődőképesebb egy ország - az egészségügyre fordított pénzek egyre növekszenek, érdekes módon ezekben az országokban az egészségi állapot egyre javuló statisztikákat mutat. Ennek kitűnő példája volt Japán és NagyB ritannia példája. 1970ben a két országban a várható élettartam közel azonos volt, és azóta a japán társadalmon belül az iskolázottsági és jövedelmi különbségek drámaian csökkentek. Tehát hogy úgy mondjam: a szociális távolság a legfelső és a legalsó réteg ek között meglepően szűkre szabott lett, és ma a legalacsonyabbak valamennyi statisztikát vezető országok közül. Ezzel párhuzamosan a japán
