Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 27 (102. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
2039 rendszerben, hogy kötvénykibocsátásra kerül sor. Az idei esztendőben a Pénzügyminisztérium véleménye szerint 70 milliárd forint kibocsátására került sor kötvénykibocsátás címen. A kormányprogramban a lakáshoz jutás feltételeinek javítását tűzték ki célul, ehhez képest megszűnik a lakáshoz jutás települési önkormányzati támogatása, 14,2 milliárd forintot vesznek így el az önkormányzatoktól, és nem póto lják vissza azt sem, hogy 20 százalékkal csökkent ebben az esztendőben a személyi jövedelemadóból történő elvonás. Továbbra is ugyanezt a rendszert tartják fenn, hogy 8 százalék a közvetlen támogatás a személyi jövedelemadóból. Beszélni kell az önhibáján k ívül hátrányos helyzetű önkormányzatokról is, hiszen ez több mint az egyharmada a működésiforráshiányos önkormányzatoknak az összönkormányzati számhoz viszonyítva. Az új támogatási szabályok azt mutatják, hogy egyre szigorodik nemcsak 2007ben, hanem 2008ban is az úgynevezett szabályozók rendszere, amely alapján önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzati támogatást kaphat egyegy önkormányzat. Erre 12,5 milliárd van előirányozva. Azt is tudjuk, hogy a tényszám több mint 22 milliárd, tehát mintegy 10 milliárd hiányzik ebből a rendszerből még akkor is, hogyha szigorodnak a szabályok, még akkor is, ha törvényrontó módon a Magyar Államkincstár olyan adatlapot töltet ki az önkormányzatokkal, amely szigorítja a törvényi feltételeket. Tisztelt Országgyűlés! A fejlesztésekkel kapcsolatosan mindig óriási hurráoptimizmus van jelen itt a parlamentben a kormánypártok részéről. Szeretném elmondani, hogy a kohéziós alapból lehívott fejlesztési támogatások terén az új uniós tagországok közül hátulról sikerült a máso dik helyet elérni - Lengyelország van mögöttünk , az összes lehívás 23 százalékát sikerült lehívnunk. De hogy más rossz hírrel is szolgáljak a parlament közvetítését hallgatóknak, illetve nézőknek, új címzett támogatás nem indul, a regionális fejlesztési tanácsok feladata lesz a leendő fejlesztési célokat szolgálni. Céltámogatás mindösszesen 200 millió forint - jól értették, 200 millió forint - egészségügyi gépműszer beszerzésre; kiváló egészségügyi reform közben egyébként. Hogy miért beszélek trükközésrő l? A metróberuházást is az önkormányzatok keretén belül számolják el, még akkor is, ha abból most 50 milliárdot áttesznek az EUforrásokhoz, de ebből is még bizonyos, mintegy 16 milliárd az önkormányzati fejezetet növeli. (8.20) Csakúgy, mint a közlekedési támogatás, amely gyakorlatilag 70 százalékban Budapestet szolgálja és néhány nagyvárost, a kisebb közlekedést biztosító települések számára ebből minimális összeg jut. A vis maior támogatás: bármikor előfordulhat nehézség az önkormányzatok vonatkozásában természeti csapások következtében, az erre adandó pénzösszeg nem változik. Tisztelt Országgyűlés! De hogy ne csak én beszéljek erről, vannak erre nálam biztosan hivatottabb szervezetek, illetve ehhez hozzáértőbb elemzők, de van egy hivatalos szerve az Orsz ággyűlésnek, az Állami Számvevőszék, amely jelentős kockázatokat jelöl meg a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban az önkormányzatok számára. Az egyik a helyi önkormányzatok növekvő eladósodása, a saját vagyon felélése, illetve jelzálog alá helyezése, ille tve a forráselosztás rendszerének fenntarthatósága. A forráselosztás rendszerének fenntarthatóságát azért kellene megváltoztatni, mert erre többek között van egy kormányhatározat, tehát a kormány saját magának hozott határozatát sem tartja be. A kötelező á llami feladatokhoz történő állami hozzájárulások egyre inkább alulfinanszírozottá teszik a feladatellátást, az önkormányzatok hitel- és kölcsönállománya 2006 végén 514 milliárd a Magyar Nemzeti Bank szerint, az idei várható 589 milliárd, és úgy látszik, ho gy a jövő évben az ez évi 70 milliárdos növekmény meg fog duplázódni. Az önkormányzati szektorban a növekvő mértékű fiskális nemzetgazdasági kockázatok sokkal koncentráltabban jelennek meg. Szeretném ehhez hozzátenni azt is, hogy az úgynevezett egészségügy i reformmal kapcsolatban a kórházak növekvő adósságállománya egy újabb kockázatot jelent az önkormányzatok számára. Értem ez alatt azokat a kórházakat, amelyeket önkormányzatok tartanak fenn, hiszen a kórházi eladósodás mögött egy