Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 27 (102. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter):
2040 mögöttes felelősséggel az önkormányzatoknak kell állniuk. Ez azt jelenti, hogy ha már nem kerül sor bérfizetésre a kórháznál, illetve a közüzemi számlákat nem lehet kifizetni, akkor belép az önkormányzati fenntartói felelősség, erre semmilyen tartalék, semmilyen olyan forrás nem t alálható a költségvetésben, amely ezt a biztonsági kockázatot esetlegesen kiküszöbölné. Ha már az energiáról beszélünk, szeretném elmondani, hogy az önkormányzati szektorban - tekintettel arra, hogy intézményfenntartásról van szó - jóval koncentráltabban é s jóval súlyozottabban jelenik meg a leendő energiaáremelés, gyakorlatilag erre nincs dologi növekmény a források között. Az EUforrásoknál az önerő 10 milliárdról 15 milliárdra növekszik, az úgynevezett önerőalap, azt gondolom, hogy ez nem elegendő, még akkor sem, ha az önhikis önkormányzatokat önök az “esélyegyenlőség jegyében” kiveszik, hiszen 1300 önkormányzat nem pályázhat mint önhikis az EUs forrásokra az önök szabályai szerint. Az Állami Számvevőszék egy kiváló szót talált: a helyi önkormányzatok f olyamatosan konfliktuskonténer szerepét töltik be, és a rendszer feléli tartalékait. Valóban, önök az állam vezetésével, a kormányzással kapcsolatos problémák egy részét, mint egy konténerbe, belapátolják az önkormányzati rendszerbe, oldják meg helyben, pé nzt, forrást nem adnak hozzá, a felelősséget áttolják az önkormányzatok asztalára. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A jövő évi költségvetés reálértéken csökkenő mértékben “támogatja” az önkormányzati rendszert, így a működési napi gondok szinte minden önkormány zatnál jelentkeznek, ezt nem helyettesíthetik a majdani EUforrások, amelyek egyébként utófinanszírozással jelentkeznek; nem helyettesíthetik a fejlesztési források a napi működési gondokat. Ráadásul a kistelepüléseknek az oktatási ágazatban, az egészségüg yi ágazatban, a szociális ellátásban jóval nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük, hiszen a romló életszínvonal mellett sokkal nagyobb szükség van arra, hogy a szociálisan ellátottakat az önkormányzatok támogassák, erre az a csekély növekmény, ami a rend szerben található, nem lesz elegendő. És önök, akik a kormányprogram szerint a tehetséges vidéki fiatalok támogatását is célul tűzték ki, pont a legszegényebbeken, a leghátrányosabb helyzetűeken rúgnak egyet, a kistelepülésen élő tehetséges fiatalokon, a s zociálisan rászorultakon. Nem beszélve arról, ha már területfejlesztésről is beszélhetünk, hogy a régiók közötti vagy a kistérségek közötti olló továbbra is nyílik, hiszen a tehetősebb megyék és régiók még inkább fejlődnek, a kevésbé tehetős, munkanélkülis éggel sújtott önkormányzatok, illetve kistérségek pedig továbbra is leszakadnak. Tehát a kiegyenlítési folyamat - a bent lévő pénzeket is figyelembe véve - nem történik meg, ezek a kiegyenlítésre szolgáló források nem teljesítik azt a feladatot, amely a fe lzárkóztatást elősegítené, ezért a Fidesz a maga részéről nem támogatja ezt a törvényjavaslatot, nemmel fog szavazni, hiszen az önkormányzatokból tanácsrendszert, helyhatóságokat csinál. Az önkormányzatiság, amelyre annak idején valamennyien büszkék voltun k, és minden önkormányzati napon, szeptember 30án elmondjuk, hogy a rendszer a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmánya, egyre inkább háttérbe szorul, egyre inkább egy központosított elosztásról, egy kiszárított önkormányzati rendszerről beszélhetünk. De természetesen ennek megvan a maga oka is, erről miniszter asszony még belügyminiszterként beszélt, hogy tudják, teszik a dolgukat, az ellenzéki önkormányzatok a nem szeretett kategóriába kerültek. Csak szeretném elmondani, hogy ezzel önök nem az ellenzéki politikusokon fognak ütni egyet, hanem az ott élő embereken, akik elvesztik a munkahelyüket, a foglalkoztatásban nincsenek új esélyeik, a szociális rászorultság piaci alapon történő új rendszerű viszonylataiban rosszabb helyzetbe kerülnek azok is, akik net án rászorulnának, így nem támogatható ez a törvényjavaslat. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Velkey Gábor képviselő úr a következő felszólaló.