Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
1860 kistérségi plusznormatívát jó néhány helyen már nem kapják meg azok az intézményfenntartók, akiket eddig belebolondítottak oda, és most ott feladták az intézményeiket . A megyei önkormányzat mögött árvák ellátása van, fogyatékosok ellátása van. Végső soron azért nem értem Molnár László felszólalását, hiszen ő maga 2000ben és 2002ben bejelentkezett a megyei önkormányzathoz mint képviselő, és ott a sport támogatása mell ett ki is állt, és most pont a Pénzügyminisztérium kérdőjelezi meg, hogy miért költ, mondjuk, a megyei önkormányzat sportra. Képviselő úr, egyfélét mondjunk lehetőleg! Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, D omokos képviselő úr. Két percre megadom a szót Molnár László képviselő úrnak, MSZP. MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Én nem személyeskedni akartam, nem is személyeskedtem, mondanivalóm is volt. Felvetettem azt a kérdést, hogy újra kell gombolni azt a kabátot, amit elszabtunk 1990 környékén. Én ezt mondtam. Ön telefonált, nyilván nem pontosan vette, amit én mondtam, innentől kezdve majd a jegyzőkönyvet el kell olvasni. Az pedig, hogy vane mondan dónk vagy nincs: Szabó képviselőtársam elmondta, hogy működött az önök frakciója ebben a költségvetési vitában. Szerintem nagyon normálisan, tartalmát tekintve természetesen nem, de hangnemét tekintve ez a vita idáig lezajlott. Azt a felvetést, hogy az önk ormányzatnak mi a feladata, nem vitatom, három vagy négy évig önkormányzati tag voltam. Én ezt pontosan tudom, ugyan megyeszékhelyi emberként, merthogy ott is voltam, ahogy ön is volt Békéscsabán képviselő, tudjuk, hogy egy megyeszékhely mi mindent tudna á tvenni a megyei önkormányzattól. A megyei önkormányzatnak jószerivel vagyona sem lehetne, merthogy nincs választópolgára sem, csak egy áttételen keresztül. A vita az én oldalamról szakmai, jogi, közigazgatásjogi. Tehát nem ezt az oldalt, a személyi oldalt , ha már itt van, akkor beszéljük meg, nem feltétlenül most itt, a parlament plenáris ülésén. Azt gondolom, hogy ha a pártok abban egységre tudnak jutni, hogy az önkormányzatiság kérdését vessük fel, és tegyük meg azt, hogy nagy tiszteletben álló személyek tiszteletdíj nélkül alakítsanak egy megyei testületet, és ha ők lobbizni szeretnének, én ebben benne vagyok, de azt gondolom, hogy most nem erről van szó. Van 3540 testületi tag, akik tiszteletdíjat kapnak - nem akarom ragozni. Köszönöm szépen. (Taps a k ormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Domokos Képviselő Úr! Nekünk bőségesen van mondanivaló nk, ami mondanivalónk van, azt mindenekelőtt abba a három vastag kötetbe írtuk bele, amit önök megkaptak költségvetés címén. Azt vártuk, hogy önöknek erről vane mondanivalójuk. Önöknek erről az volt a mondanivalójuk, hogy túl magas az államháztartási hián y, viszont az állam ne akarjon annyi adót beszedni, ezzel szemben minden tételen jelentősen növelje a kiadásokat. Tisztelt Képviselő Úr! Ez volt a mai felállás. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Szabó képviselő úr. Két perc re Domokos László képviselő urat illeti a szó. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) :