Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1803 tekintetében, amiben összevethettü k teljesítményünket a tíz, akkor csatlakozni szándékozó országgal, akkor mi minden mutató tekintetében vagy az elsők voltunk, vagy éllovasok voltunk. Egyébként önök joggal fogalmaztak meg kritikát velünk szemben akkor, ha ezt valahol nem tudtuk teljesíteni . Ezzel szemben mi lett az önök négyéves kormányzásának eredménye? Egyetlen maastrichti mutatót sem tudtunk teljesíteni abban a négy évben - megjegyzem, ma sem tudunk semmilyet teljesíteni , sereghajtók lettünk, és azt gondolom, hogy az Európai Unióban jo ggal könyveltek el minket valamifajta komolytalan szélhámosnak. Itt azokra a trükkökre utalok, amelyeken keresztül megpróbálták kozmetikázni még az Európai Unió irányába is a magyar költségvetés helyzetét. Akkor is tudtuk, hogy a megszorításoknak nagyon na gy áldozatai lesznek, növekedési veszteséget fog elszenvedni az ország, felzárkózásunk, ami jellemezte az ország helyzetét a korábbi időszakban, hogy azért csakcsak csökkent köztünk és az Európai Unió gazdagabb országai között a különbség, ez megszakadt. Emlékeztetem önöket arra, hogy az Orbánkormány idejében mindig úgy fogalmaztunk és értékként tekintettük, hogy az akkori magyar növekedési ütem legalább kétszerese az Európai Unió növekedési ütemének. Ma arról a szomorú tényről kell önöket vagy az ország közvéleményét tájékoztatnunk, hogy ma az Európai Unió fejlett részének növekedését sem tudja Magyarország teljesíteni azzal a 2,2 százalékkal, ahogy 2007ben a magyar gazdasági teljesítmény növekedett. És akkor hol vagyunk a versenytársainkhoz képest? A sz lovákokhoz, a csehekhez, a lengyelekhez - és sorolhatnám az összes többit , a balti országokhoz képest, ahol ezeknek az országoknak az átlagában 67 százalékos a növekedés, és mi 2,2 százaléknál tartunk. Tehát nemhogy csö kkent volna a fejlett világ és köztünk a különbség, hanem a leszakadásunk növekedett, sok évet vett el ez a nem kormányzás időszaka a magyar vállalkozásoktól és a magyar emberektől. A legalacsonyabb a GDP növekedési üteme ma az Európai Unió országai közül nálunk; a legnagyobb az államháztartás hiánya, az egyik legmagasabb inflációval terhelt a magyar gazdaság, és ami szintén nagyon tragikus: állandósulni és beragadni látszik az a munkanélküliségi szint, amit egyszerűen úgy lehet jellemezni, hogy az országba n, mondjuk, két kis megyényi lakosságnak nincs munkája, és látva a tervezés makroszámait, az elkövetkezendő időszakban középtávon önök ezen változtatni sem tudnak, sőt a szándékot sem látom arra, hogy ezen változtassanak. (13.40) Vagyis azt mondhatom, hogy ameddig versenytársaink itt KözépKeletEurópában adót csökkentettek, addig mi döntően az önök által elhibázott gazdaságpolitika miatt kényszerből adóemelésekre kényszerültünk, azaz a versenyképességünk nagymértékben romlott. Azt is mondhatom, hogy mi hát tal haladtunk Európának, és ez a folyamat még ma is tart. Leértékelődött az ország, a hitelminősítő intézetek ezt konkrét számokba öntve is megtették, és ezért nyilvánvalóan drágább hiteleken keresztül vagyunk kénytelenek fizetni az ország költségvetési hi ányát. A reálbérek visszaestek, az életszínvonal visszaesett. Gyakorlatilag ez az az első pont, amire azt mondom, hogy a “hogyan jutottunk idáig?” helyzetet latolgatja. Ha egy következő pont keretében az a kérdés, hogy mi a jelenlegi helyzet, akkor azt kel l röviden felvázolnunk, hogy a 2007es költségvetés, aminek nyilvánvalóan a zárszámadását még nem látjuk, hiszen az év végén sem vagyunk, mégis elemzések alapján - és itt elsősorban megint majd az Állami Számvevőszék tanulmányára hivatkozom - az azért több ékevésbé látszik, hogyan fog teljesülni ez a 2007es év. A GDP növekedését 2,2 százalékra tervezte a kormány 2007ben. Szakértők azt mondják, hogy ez teljesülni fog. Bár az figyelmeztető, hogy volt olyan negyedév, amikor ez a növekedés 1,2 százalék volt, ilyet valószínűleg a Bokroskormány időszaka óta nem élt meg az ország; és ez a növekedés azért rendkívül ellentmondásos. Ezekből a tanulmányokból és a szakértők megnyilatkozásaiból azért a laikus képviselő is azt láthatja, hogy ez egy ilyen kétarcú magyar gazdaság növekedését mutatja 2,2 százalékban, mert ameddig rendkívül kedvező számunkra az európai, sőt a világpiaci környezet, egy növekedés van a világpiacon és az Európai Unióban, addig