Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PODOLÁK GYÖRGY jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
1750 merülnek föl. Ezen túlmenően a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak munkateljesítményének pénzbeni elismerésére 2008ban is külön céltartalékkeret áll rendelkezésre. A központi költségvetési szervek létszáma - mint azt a szem élyi juttatásoknak az összkiadásokon belüli magas aránya mutatja - meghatározó költségtényező. A kisebb, olcsóbb és hatékonyabban működő állam megteremtésének, ugyanakkor a szolgáltatásjavításra, teljesítményösztönzésre felhasználható források képzésének e gyik eszköze a megtakarítást eredményező létszámcsökkentés. A központi költségvetési szervek létszáma 2006ban részben a kötelezően elrendelt álláshelyszámcsökkentés, de főleg a szervezeti intézkedések hatásaként 10 700 fővel csökkent. 2007ben tovább fol ytatódik a létszámcsökkenés, amely eddig közel 8 ezer főt érintett. A költségvetési szervek tervezett létszáma 2008ban közel 261 ezer fő, mintegy 6 ezer fővel kevesebb a 2007. évre tervezettnél. Ez nettó változás, amelyben a végrehajtott létszámcsökkentés ek és a feketegazdaság visszaszorításában részt vevő ellenőrző szervek megnövekedett létszámigénye együttes hatása érvényesül. Tisztelt Országgyűlés! Rátérnék a központi költségvetési szervek gazdálkodási helyzetének rövid áttekintésére. A kormány 2007ben meghatározó részben végrehajtotta a központi költségvetési szervezetrendszer átfogó átalakítását. A legfontosabb irány a regionalizáció volt a legtöbb megyei tagoltságú hálózatnál, egyes ágazatokban - legmarkánsabban az agráriumban pedig - az intézményren dszerek területi összevonása, végül kormányzati szinten a funkcionális jellegű feladatok központosítása. De fontos cél volt a méretgazdaságosságot szem előtt tartva az intézményi önálló működés üzemméretének növelése vagy az állami feladatellátás indokolat lansága esetén az azt ellátó intézmény megszüntetése is. Jelentős számú gazdálkodó szervezet, alapítvány, közalapítvány is megszüntetésre, átalakításra került. A megtakarított forrás kivonásra került a rendszerből, s mivel ez alapvetően létszámmal összefüg gő költségeket jelent, az intézményrendszer működtetése tekintetében olcsóbbá is vált. A kormánynak kiemelt célja volt, hogy az állampolgár ne legyen a változások kárvallottja, éppen ellenkezőleg: a problémamentes és javuló színvonalú közfeladatellátás bi ztosítva legyen, párhuzamosan a forrásszűkítés általános kívánalmának való megfeleléssel. Felülvizsgálta a közfeladatok teljes körét is a kormányzat abból a szempontból, hogy hogyan, tehát kinek és milyen keretek között érdemes ellátni egyegy feladatot, h ogy az a leghatékonyabb, a legolcsóbb legyen. A javaslatok kidolgozásra kerültek, jelenleg folyik azok államigazgatási egyeztetése. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési szervek kapcsán röviden kitérnék az államháztartás funkcionális szabályozása alapján az általános közösségi szolgáltatások funkciócsoport alakulására is. Általános közösségi szolgáltatások kiadásai csaknem 140 milliárd forinttal növekednek 2008ra az előző évhez képest. Ez azonban nem a bürokrácia erősödésének a jele, hanem számos rendszer beli változás hatása jelenik meg a magasabb előirányzatokban, így például a központi költségvetési szervek bérleti díjának fedezete, a vagyonfejezet létrejötte önmagában több mint fele részben indokolja a kiadási, tehát nem támogatási többleteket. Mindemel lett a feketegazdaság elleni küzdelem anyagi megalapozására is jelentős többlettámogatás kerül biztosításra a kormány korábbi döntéseinek értelmében. A hazai innovációs kiadások növekedését a korábbi években felhalmozódott maradványok, valamint a bevételek többlete indokolja elsősorban. (Móring József Attila elfoglalja jegyzői székét.) Ismeretes, hogy a köztisztviselői illetményalap nem emelkedik, viszont az új teljesítményösztönzési rendszer forrását előirányoztuk a jövő évi költségvetésben. A kormányzati negyed kialakításának előkészítésére szolgáló előirányzatokat is meg kellett tervezni, ami a későbbi bevételek és a hatékonyabb működés által igazolt és szükséges többletteher. Az elmúlt évek