Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 24 (99. szám) - „Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
1669 Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon sok szereplős rendszerről beszélünk, egy olyan sokszereplős rendszerről, amelyben minden szereplőnek m egvan kinekkinek a maga felelőssége abban, hogy több egészségben eltöltött évhez jussanak az emberek. (14.00) Az egyénnek is megvan a felelőssége, erről beszélt a miniszter asszony is elöljáróban, amikor a népegészségü gyi szempontokat, illetve az egyén életvezetésének a szempontjait szóba hozta. Erről is viszonylag keveset beszélünk, de ha már ennek a politikai vitanapnak az a címe, hogy népegészségügy - én is “és” kötőjelet tennék hozzá - és többbiztosítós rendszer, ü zleti biztosítós rendszer, akkor valóban legalább címszavakban ezekre a szempontokra is utalni kell. Itt állok meg, és vetem közbe, hogy a vizitdíjnak sem az volt a legfontosabb motivációja, amikor a kormány rászánta magát, hogy bevezesse, hogy abból hány milliárd forint bevétel jut - természetesen több milliárdra okkal lehetett számítani, és természetesen ez a pénz nagyon nagy mértékben segíti a háziorvosi rendszert ahhoz, hogy stabil finanszírozási körülmények között tudjon működni , de egy nem eltitkolt , nem elhallgatott, hanem sokat emlegetett szempont volt az is, hogy egyfajta szemléletváltozás meginduljon az emberekben, a saját egészségük iránt érzett felelősség, a fokozott odafigyelés, urambocsá, adott esetben különböző területeken az életmód, magata rtási szokások megváltoztatása mentén egy nagyobb felelőssége megnyilvánuljon kinekkinek a saját egészsége iránt. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügy nemcsak sokszereplős rendszer, amiben az államnak kitüntetett és fokozott felelőssége van pontosan a szolidaritásból következően, hanem egy nagyon komoly sajátosságokkal, specializációkkal jellemezhető rendszer, ahol nem egyszerűen egy vevőeladó kapcsolatban van a szolgáltatás vásárlója és a szolgáltatás nyújtója, a beteg és az orvos, hanem az egyik ol dalon van egy laikus kiszolgáltatottság, a másik oldalon van egy nagyon magas szintű, speciális tudás, és a rendszernek az a legjellegzetesebb sajátossága, hogy a finanszírozás nem közvetlenül történik, hanem egy harmadik szereplő bekapcsolásával, akik a j elenlegi rendszerben is biztosítónak vannak nevezve, akik a reform szerint igazi biztosítók lehetnének. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi társadalombiztosítási rendszerről beszélünk, pedig mindannyian tudjuk, hogy jelenlegi formájában ez egy kvázi biztosítás, sokkal inkább hasonlít az állami finanszírozásra, mint egy biztosítói rendszerre. Amiben én a magam részéről az átalakítás eredményességét, a garanciáját látom, az a finanszírozás ellenőrzésének a kérdése. Mi azt, hogy itt egy monopolhelyzetben lévő biztos ító kezeli ezt a hatalmas, 1000 milliárdnál nagyobb kasszát, azért hibáztatjuk, és azért kárhoztatjuk, mert az ellenőrzés ebben a monopolhelyzetben nincsen jól megoldva. Bármennyit reformálhattunk az OEP működésén, a finanszírozási lehetőségeken, ez az ele me egyszerűen nem, illetve nem hatékonyan működik. Akik foglalkoztak valaha szervezetszociológiával, pontosan tudják, hogy a funkcionalista analízis szerint mindennek, amit valami csodaszép, jó elképzelésként kitalál, kitalálhat az ember, nemcsak direkt, c élzott funkciója van, hanem mindig van látens és diszfunkciója is. Mondok egy egészségügyből vett példát, hogy ne rébuszokban beszéljek. Valamikor a kilencvenes évek elején mi nagyon komoly, érdemi változásként tekintettünk arra a javaslatra, illetve arra az átállásra, hogy ezentúl teljesítményfinanszírozás legyen a kórházakban, nem bázisszemléletű finanszírozás, meg nem fejkvótás finanszírozás, hanem teljesítményfinanszírozás. Ez egy nagyon jó elképzelés volt, keret. Az élet pedig pillanatok alatt kitermel te azokat a diszfunkciókat, amik mentén a társadalombiztosítási kassza mindigmindig felpuhult, mert minden kórház abban volt érdekelt, hogy a teljesítményét növelje vagy tényleges teljesítmény útján, vagy adminisztratív úton. Legendák keringenek azokról a helyekről, ahol például természetes, sima szülés nincsen, és csak azért nincsen, mert ha komplikált egy szülés, ha farfekvéses vagy császármetszéses, akkor magasabb az a pontérték, amit a teljesítményelvű finanszírozás alapján a kórház lehívhat a közös ka sszából. Ezért mondom, hogy nem önmagukban jók vagy rosszak a rendszerek, hanem nagyon sokszor nem lehet íróasztal mellett kitalálni, hogy milyen diszfunkciókat fog kitermelni egy
