Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - A jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
1623 Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Bárándy képviselő úr. Két percre megadom a szót Frankné dr. Kovács Szilvia képviselő asszonynak. FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. A Vitányi képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék kapcsolódni, én sem abban a témában, ami re gondol, esetleg, hanem arra, hogy azt mondta, reagálva az államtitkár úr bevezetőjére, indokolására, hogy rendben van az, hogy a bíróságok rendelik ki az ügyvédeket a rászorultság esetén jelenleg. Én azt gondolom, hogy ez csak részben van rendben. Gyako rló ügyvédként azt hiszem, többen tudjuk, hogy az ügyvéd és az ügyfél közötti kapcsolat nem pusztán formális, hanem egy bizalmi, személyes jellegű viszony. Eddig a bírósági kirendelések eredményeként nem igazán volt alkalma az ügyfélnek és talán az ügyvédn ek sem minden esetben, hogy ezt a bizalmi személyes kapcsolatot kialakítsa. Ez a törvényjavaslat azzal, hogy önkéntes munkavállalást biztosít a vállalkozó ügyvédek részére, és természetesen számon kérhetővé is válik ez a feladat, továbbá az a lehetőség, ho gy az ügyfélnek módja lesz ugyanannak az ügyvédnek meghatalmazást adni - tehát a rászoruló ügyfélnek, rendelkezésre áll az a lehetőség, hogy ugyanannak az ügyvédnek adjon meghatalmazást, aki a korábbi ügyben eredményesen képviselte, és már sikerült vele ki alakítani azt a bizalmi viszonyt a korábbiakban , azt hiszem, még inkább szolgálja ennek a jogintézménynek a fejlesztését, és indokolja mindazon rendelkezések létrehozását, amit ebben a javaslatban felfedezhettünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok s oraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Frankné dr. Kovács Szilvia képviselő asszony. Tízperces időkeretben megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF. (22.10) PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! T isztelt Államtitkár Úr! A jogi segítségnyújtás egy olyan támogatandó cél, amely biztosítja, hogy létrejöjjön a rászorulók számára egy olyan jogintézmény, amelynek keretében szakszerű jogi tanácsadást, és eljárási jogi képviseletet kaphatnak jogaik érvényes ítésére jogviták megoldása során. Ennek érdekében az állam rászorultságtól függően átvállalja vagy megelőlegezi a fél számára a jogi segítő díját. A jogintézmény kapcsán az európai uniós csatlakozásunkkal keletkező kötelezettség is említhető, hiszen a hatá ron átnyúló jogvitákban támogatást kell nyújtanunk az uniós polgároknak rászorultság alapján a jogérvényesítéshez, illetve a Magyarországon lakó és tartózkodási hellyel rendelkező személyek számára segítséget nyújtunk ahhoz, hogy más állam bíróságai előtti eljárásokban eredményesen kérhessenek jogi segítséget. Meg kell jegyeznem, hogy még a polgári kormány, az MDF vezette igazságügyi tárca vezette be 2001ben az Igazságügyi Minisztérium fejezetében működtetve az ingyenes jogi tanácsadást és a jogi segítségn yújtást biztosító ügyfélszolgálati irodák országos hálózatát. Erre épülve a jogi segítségnyújtás a 2003ban elfogadott törvény alapján két ütemben valósult meg. 2004. április 1jétől a peren kívüli ügyekben kaphatnak tanácsot, illetve készíthetnek okiratot a rászorulók, 2008. január 1jétől pedig már lehetőség lesz a peres képviseletre is, illetve lényegesen megváltozik a költségkedvezmények, költségmentességek rendszere is Magyarországon. A dátumokból látható, hogy mintegy hét esztendő, 20012008 volt szük séges ahhoz, hogy a jogi segítségnyújtás rendszere megvalósuljon. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a tervezett 2006os időpont helyett csak 2008ban kerülhetett sor a szolgáltatások teljes körének a kiépülésére.