Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - A jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz):
1620 elszegényítette az országot, hiszen a jogi segítségnyújtás intézménye azt mutatja, hogy egyre szegénye bbek az emberek, egyre inkább igénybe veszik az állami finanszírozást a jogi segítségnyújtás esetén, tehát ebben valóban igaza van a képviselőtársamnak. Ami magát a jogszabályt illeti, valóban teljessé teszi a jogi segítségnyújtás intézményét azzal, hogy l ehetővé teszi polgári és büntetőeljárásokban - tehát nemcsak az okiratszerkesztés, iratbetekintés vonatkozásában, hanem az eljárásokban is - jogi segítők igénybevételét, hiszen a korábbi szabály értelmében csak peren kívül adhattak tanácsot, illetőleg szer keszthettek beadványokat. Az ügyfelek hatékony jogi, illetőleg érdekérvényesítéséhez bizonyos esetekben az is elengedhetetlen, hogy jogban jártas szakember a bírósági eljárásban részt vegyen, a fél képviseletét ellássa. Az új szolgáltatások lényegében a jo gi segítők polgári ügyben pártfogó ügyvédkénti fellépését jelentik, továbbá a büntetőperes jogi segítségnyújtási szolgáltatásokat is. A jogi szolgáltatások körének bővítését mindezekre tekintettel mi is támogatjuk, hiszen sajnos ennek a feltételei adottak abban a vonatkozásban, hogy egyre több ember igényli az állami segítséget eljárásai során. Aggályosnak tartjuk azonban a támogatás igénybevételének a javaslatban rögzített feltételeit, pontosabban a 12. § a) pontjában megfogalmazott, mondhatni, gumi jogsza bályt, ugyanis szubjektív elemeket tartalmaz, ami nehezíti az egységes joggyakorlat kialakítását a rászorultak körének meghatározása vonatkozásában. Például mást jelenthet a jogban járatlanság, mondjuk, a fővárosban, mint egy eldugott vidéki faluban. Szere ncsés lenne az a) pontot kigyomlálni a szubjektív elemektől, és konkrétabb meghatározást kellene adni e vonatkozásban. Tisztelt Ház! Ma az állam a pártfogó ügyvédek és a kirendelt védők közreműködésével gondoskodik az arra rászorultak jogi képviseletéről. Az ügyvédeket az érintett eljárást lefolytató bíróságok, hatóságok rendelik ki, az ennek keretében nyújtott jogi szolgáltatás színvonala azonban nem sokszor meg sem közelíti a meghatalmazottak által ellátott jogi képviselet színvonalát. Ebben maximálisan e gyetértek Bárándy képviselőtársammal, magam is gyakorló ügyvéd vagyok, és látom a különbségeket, ha valakit megbíznak egy üggyel, vagy ha kirendelt védőként vagy pártfogó ügyvédként jár el. A jogi segítségnyújtás reformjának ezért fontos célkitűzése volt, hogy a jelenlegi, kirendelésen alapuló pártfogó ügyvédi képviseletet a külföldi jogrendszerekben bevált modellekhez hasonlóan felváltsa a jogi segítők önkéntes vállalásán alapuló munkaszervezés; a javaslat ennek részletes szabályait is tartalmazza. Kivétel es esetekre, ha a jogi segítő időben történő meghatalmazásával nem biztosítható a jogi képviselet, továbbra is fenntartja a kirendelés intézményét, alapvetően azonban a jogi segítői névjegyzékben szereplő mintegy 400 ügyvéd feladata lesz a pártfogó ügyvédi képviselet ellátása. Mindezek ellenére kétségeink vannak afelől, hogy a jogi segítségnyújtás eme reformjának kitűzött célja, nevezetesen a jogi képviselet megfelelő színvonalának a biztosítása elérhetőe a törvényjavaslatban megfogalmazott eszközökkel. Ti sztelt Ház! A javaslat rendelkezései átalakítják a polgári perrendtartás költségkedvezményekre vonatkozó rendelkezéseit. Az állam a kedvezmények rendszerébe a költségek átvállalása helyett be kívánja iktatni a költségek állam általi megelőlegezését. A költ ségek viselését csak kivételes esetben, a legrászorultabbak esetében vállalná magára az állam, emellett a törvény rendelkezései között megjelenne a részleges költségkedvezmény intézménye is. A javaslat az alapjogszabályt 11/A. és B. §okkal egészíti ki. Ez en rendelkezések vonatkozásában aggályosnak tartjuk azt, hogy az eljáró ügyvéd legyen köteles érvényesíteni az ellenféllel szemben a részére megítélt díjat. Szerencsésebb lenne a szabályozást oly módon egységesíteni, hogy az ügyvéd díját minden esetben a j ogi segítségnyújtó szolgálat fizetné meg, és a szolgálat érvényesítené perköltség iránti igényét a pervesztes féllel szemben. Amennyiben a javaslat szerinti normaszöveg kerül elfogadásra, az esetben a pervesztes féllel szemben mind a jogi segítségnyújtó sz olgálat a díjelőleg vonatkozásában, mind pedig az eljáró ügyvéd fellép költségigényével.