Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - Az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1522 Nos, nem vagyunk elkésve, mert ha már ma késő van a reformok megalkotásával összefüggésben, akkor persze nem jó a helyzetünk, de nem vagyunk elkésve, mert tervezzük, hogy lesz ilyen reform, és minden, e vitában elhangzott szempontot, e vitában elhangzott javaslatot ennek a reformnak a keretében összegezni lehet, és amikor újra a tavaszi idényben az adótörvények, köztük az áfatörvény is esetleg idekerül az Országgyűlés elé, akkor konkrétan tudjuk ütköztetni is azokat az ellentétes, nem feltétlenül összeférő nézeteket, amelyeket egyegy elem tekintetében - a meg nem fizetett számlák áfájának elengedése mint markáns elem, ilyenek tekintetében - meg tudunk vitatni. A szocialist a frakció, ahogy említettem, támogatja ezt az adótörvényt, teszi ezt azért, mert úgy érzi, hogy 2008. még mindig a vállalkozások számára a stabilitást kell hogy jelentse. Akik úgy érzik, hogy a nem javuló pozíció egyben romló pozíció, azokkal ténylegesen n em egyetértve azt tudjuk mondani, hogy aki már tud tervezni egy évre, az már jobban tudja a tevékenységét bővíteni, fejleszteni. Magyarország számára most a legfontosabb problémát az jelenti, hogy az egyensúly felé történt elmozdulás után, a stabilizáció i dejében már most tegyük meg azokat a lépéseket, amelyek majd a növekedést fogják eredményezni, azt hiszem, hogy ma ez a legfontosabb szempont. És természetesen az a látens, most nem látszó, de mindenki által tudott hatás, hogy ami nem volt megfogható, ami nem volt része az adónak, ami mindenkinek könnyebbség lenne, ha adózna, mert akkor nem kevesek fizetnének sok adót a fogyasztásban sem, hanem többek kevesebbet, kiszélesedne az adóbázis, az adót viselők köre, akkor azt hiszem, hogy a reformjavaslatok is kö nnyebben megvitathatók, mert akkor nem arról van szó, hogy honnan vegyünk el adót, és hova tegyünk adót - adóterhet , hanem akkor lehet, hogy arról tudnánk beszélni, hogy tudjuk csökkenteni az adót, és ezt a csökkentést tudjuk esetleg szétosztani a társad alom különféle szereplői, illetve a különféle típusú, a személyeket közvetlenül terhelő, a forgalmat terhelő vagy a vagyoni típusú adók tekintetében. Ezzel együtt tehát mint mondottam, a szocialista frakció támogatja a törvényjavaslatot, és mindazok, akik nem eleve utasítják el, azok irányába az a kérés, hogy ha módosító indítványokkal tudják javítani, tegyék meg, és ha ezek a módosító indítványok elfogadást nyernek, akkor támogassák és szavazzák is meg az áfatörvény előttünk fekvő javaslatát. Elnök úr, kös zönöm a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy kíváne még valaki hozzászólni. A monitoron több hozzászólási szándékot nem látok. Nem jelentkezett senki sem. Megkérdezem Tá trai Miklós államtitkár urat, hogy kíváne reagálni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen. Öné a szó. TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örömmel foglalnám össze a vitá t, ha lett volna vita a benyújtott törvényjavaslatról, a mai délelőttnek azonban az a tanulsága, hogy adva van egy 267 paragrafusból álló, 158 oldalas törvényjavaslat, amelyen szakértők tucatjai dolgoztak hosszú heteken, hónapokon keresztül; a társadalmi p artnerek, az Érdekegyeztető Tanács munkáltatói és munkavállalói oldala megvitatta, ők is dolgoztak ezzel, ők is kialakították a szakmai álláspontjukat, és megfogalmazták módosító javaslataikat , amellett, hogy alapvetően egyetért enek a benyújtott javaslattal; a mai parlamenti vitában pedig az ellenzéki hozzászólók jelentős része még azt a szót sem ejtette ki a hozzászólásában, hogy áfa. Hetethavat összehordtak az adózás más kérdéseiről, adózással egyáltalán nem összefüggő kérdése kről, a benyújtott törvényjavaslat kapcsán pedig érdemi felszólalás, érdemi kritika, pláne módosító javaslatok megfogalmazását célzó felszólalás egyáltalán nem hangzott el. Ez nyilván olyan értelemben a mi hibánk is, hogy nem sikerült azt az önök számára v ilágossá tenni, hogy az a törvényjavaslat, amelyet a kormány benyújtott, két célt szolgál. Az egyik, hogy a 15 éve hatályban lévő és azóta minden évben többször módosított, következésképpen ma már nehezen áttekinthető törvény, összhangban az Európai Unió s zintjén megváltozott szabályokkal, kerüljön