Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 15 (97. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópálya Dunaújváros–Szekszárd közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás meg... - ELNÖK (Mandur László): - DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1399 majd. Az M6os autópály a DunaújvárosSzekszárd és SzekszárdBóly, illetve az M60as autópálya BólyPécs közötti szakaszának megépítése nemcsak hazai gazdaságfejlesztési előnyökkel jár, hanem nemzetközi szerepe is jelentős. Az Új Magyarország fejlesztési tervvel összhangban a kor mány ezeket a beruházásokat felvette a 20072013 közötti időszakban megvalósítani tervezett közlekedésfejlesztési projektek indikatív listájára mint egyéb forrásból finanszírozandó, 2007ben, illetve 2008ban elindítandó projektet. Az Országgyűlés ez év má rciusában a 25/2007. számú határozatában jóváhagyta, hogy a SzekszárdBóly és a BólyPécs gyorsforgalmi útszakaszok koncessziós szerződés keretében, PPPkonstrukcióban épüljenek meg. Ennek lényege, hogy a tervezési, építési és finanszírozási, illetve az üz emeltetési feladatokat az állammal kialakított komplex együttműködés keretében a magánszektor látja el, ezáltal a beruházás egyrészt költséghatékonyabb, mint ha tisztán állami beruházásként valósulna meg, másrészt az autópálya ebben a konstrukcióban hamara bb elkészülhet, mint állami beruházásként. Az említett országgyűlési határozat arról is rendelkezik, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetéséhez és a szerződés megkötéséhez a parlament jóváhagyása szükséges. Ennek tesz eleget most a beterjeszte tt H/4014. számú országgyűlési határozati javaslat. A márciusban adott előzetes felhatalmazáshoz képest két ponton történt módosítás. A további gazdaságossági számítások azt mutatták, hogy az eredetileg szándékolt autópályává fejleszthető gyorsforgalmi út helyett célszerű a koncesszió tárgyát képező szakaszokat már most autópályaként megépíteni, így az aszfaltburkolatú leállósáv a beruházással egyidejűleg elkészülhet. Emellett szól az, hogy a koncesszornak a leállósávot a forgalomnövekedés függvényében bizt onsági okokból várhatóan 510 év múlva egyébként is ki kellene építenie, az újabb felvonulásnak, gépbeállításnak viszont addicionális költségei lennének. Ezenkívül a jelen versenyhelyzet azt biztosítja, hogy a koncessziós szerződés értelmében a kiépítés kö ltségei várhatóan alacsonyabbak lesznek, mint az állam későbbi megrendelése esetén. A szóban forgó útszakaszokat egyébként az autópályatörvény melléklete is autópályaként jelöli meg. Ugyancsak gazdaságossági indokok támasztják alá a másik módosítást is, am ely indokoltnak tartja, hogy az M6M9es csomópont teljes egészében a SzekszárdBóly szakasszal együtt épüljön meg. Ilyen módon biztosítható, hogy amikorra a későbbi kezdéssel épülő M6 DunaújvárosSzekszárd közötti szakasz elkészül, akkor a csomópont már r endelkezésre álljon. Az államháztartásról szóló törvény 22. § (2) bekezdése értelmében a többéves lejáratú, 50 milliárd forint nettó jelenértéket meghaladó kötelezettségvállalás esetén a közbeszerzési eljárás megkezdéséhez az Országgyűlés jóváhagyása szüks éges. Ennek tesz eleget a tervezett közbeszerzési eljárást, illetve az annak eredményeképpen létrejövő szerződések főbb tartalmi elemeit és az állami finanszírozási szükségletet bemutató H/4013. számon beterjesztett országgyűlési határozati javaslat. Tekin tettel arra, hogy a határozati javaslat elfogadásával az Országgyűlés jóváhagyja a kötelezettségvállalás várható mértékét is, a későbbiekben nem lesz szükség új országgyűlési jóváhagyásra. A műszakipénzügyi alkalmasság és a kötelezettségvállalás szempontj ából az államra nézve legkedvezőbb ajánlatot tevő pályázóval megkötendő koncessziós szerződés alapján a magyar állam rendelkezésre állási díjat fizet majd a koncesszornak, az úthasználók pedig az autópályaszakaszokat az egységes nemzeti díjszedési rendsze r keretében vehetik igénybe. Tisztelt Országgyűlés! Annak érdekében, hogy eleget tegyünk az államháztartásról, a koncesszióról, a közbeszerzésről, továbbá az autópályáról szóló törvényeknek, valamint a 25/2007. számú országgyűlési határozat vonatkozó rende lkezéseinek, és hogy a kiemelkedő nemzetgazdasági jelentőséggel bíró M6os, M60as autópályák továbbépítése mielőbb megkezdődhessen, kérem a tisztelt Házat, hogy a H/4013. és a H/4014. számon beterjesztett országgyűlési javaslatokat megvitatni, és a kért f elhatalmazást megadni szíveskedjenek.