Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 8 (95. szám) - Katona Kálmán (MDF) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Mikorra helyezi korszerű biztonságba a kormány 3,5 millió ember vízbázisát?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár:
1050 tennivaló, amelynek az elmulasztása beláthatatlan következményekhez vezethet. Elegendő csak az elmúlt években tapasztalt emlékezetes ügyeket említenem, a most már visszatérő miskolci esetet, a Balatonfelvidéki és esztergomi ügyeket, valamint azokat, amelyekről kisebb helyeken nem is szerzünk tudomást. Ismét nem volt bátorsága a kormánynak szembenézni a mulasztásával. Egy alapos elemzést kellett volna végezni, és egy garanciákat tartalmazó programmal előállni. Ehelyett egy zavaros határidőmódosítással, ha jól értem, akár tíz évvel elhúzták ezt az ügyet. Az MDF - számos szakmai és társadalmi szervezet véleményével egyetértésben - azt képviseli, hogy a vízbázisvé delmi program most már kiskapuk nélkül, az állam felelősségvállalása mellett valóban valósuljon meg, és teljesedjék ki egy víziközműtörvénnyel is alátámasztott ivóvízbiztonsági programmá. Kérdezem államtitkár úrtól - szerettem volna miniszter úrtól hallan i a választ, mert azt nagyjából már tudom, hogy államtitkár úr mit szokott mondani , hogy mikorra tervezik a hátralévő vízbázisok biztonságba helyezését, és tartalmazzae a jövő évi költségvetés ennek a fedezetét. Másik kérdésem: mikor lesz víziközműtörvé ny, amit évek óta ígér a kormány, és az ez évi őszi tervben is benne volt? Kérem a választ, hogy melyik az az időpont, amikor bekerül a parlament elé. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kovács Kálmán államtitkár úré a szó. KOVÁCS KÁLMÁN kö rnyezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném megnyugtatni, hogy a minisztériumnak és a kormánynak van válasza az interpellációkra, nem pedig miniszternek és államtitkárnak. Az ivóvizünk közös kincsünk. Örömmel mondhatom, hogy Magyarország világviszonylatban és európai összehasonlításban is kitűnő iható vízbázissal és vizekkel rendelkezik. Ennek elsősorban geológiai, valamint földrajzi elhelyezkedési okai vannak, tehát csak részben érdemünk ez, sokkal inkább egy olyan kincs, amivel közösen kell jól sáfárkodnunk. Ugyanakkor ennek a vízbázisnak az is jellemzője, hogy nagyon sérülékeny, a karsztvizeink is és a felszínhez közeli vizeink is sérülékenyek. Éppen ezért jelentős feladat Magyarországon, i gen nagy összegű, nagyon jelentős feladat a vízbázisok védelme. Azok számára, akiknek a vízbázisvédelem kifejezés nem árul el sokat vagy nem mond sok mindent, szólnék egykét dolgot arról, hogy hogyan is alakult ki ez a helyzet. 1992ben, az akkori MDF vez ette kormány az önkormányzati és az ahhoz kapcsolódó vagyontörvényben úgy adta az önkormányzatok tulajdonába a víziközműszolgáltatást, annak kötelezettségét és úgy adta a hozzá tartozó közművagyont is át, hogy a vízbázisok védelméről nem gondoskodott, nem rendelte tehát mellé azokat az eszközöket, amivel ezt meg tudta volna védeni. A következő kormányra, a szocialistaliberális kormányra várt az a feladat, hogy többéves munkával kidolgozza ezt a programot. 1997re készült el ez a program, amelyet a parlame nt is látott, és amely program tízéves időtartamban célozta meg azt, hogy ennek a feladatnak egy kormányzat eleget tudjon tenni. Az elmúlt tíz esztendő alatt valóban évente mintegy harminc vízbázis védelme valósult meg. Szeretném mondani, hogy ezzel azonba n a védelemre szoruló vízbázisok vízkészletének több mint 80 százalékát védtük meg. Kétségtelen, hogy 20 százalék védelme előttünk van. Ezek elsősorban kistelepülések, illetve kisebb vízbázisok védelmét jelentik. Ez a lakosságszám persze messze kisebb, még a felét sem éri el annak, amit képviselő úr mondott, ettől függetlenül ez egy komoly és jelentős feladat, amelynek valóban eleget kell tennünk. S az is kétségtelen, hogy a program késik. Késik azért, mert a felmért munka és annak költsége meghaladta az 19 97ben tervezettet. Ezért kellett egy újabb programot készítenünk, már az európai uniós támogatások figyelembevételével is, amely program keretében a fennmaradt 262 vízbázis védelme is meg fog valósulni. Erről két héttel ezelőtt az illetékes miniszter úrra l, a nemzeti