Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 8 (95. szám) - Révész Máriusz (Fidesz) - az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez - “Miért nem tett a területfejlesztési és önkormányzati miniszter semmit, mióta kiderült, hogy a Demszky vezette Fővárosi Önkormányzat lopja a pályázaton elnyert állami pénz... - ELNÖK (Harrach Péter):
1051 fejlesztési tervért, az Új Magyarországprogram továbbviteléért felelős miniszter úrral közös sajtótájékoztatóban számoltunk be. (15.30) Ennek keretében említettük, hogy ennek a költsége 2007 és ’13 között közel 1000 milliárdos, ebből több min t 600 milliárd forintot európai uniós támogatásból fogunk megvalósítani. A kiegészítő forrásokhoz pedig a kormányzat nyújt olyan kedvezményes hitelkonstrukciót, amelyben öt évig az érintett önkormányzatoknak vagy szövetségeknek nem kell tőkét törleszteni, illetve a kamatnak is mindössze 15 százalékát kell törlesztenie, mert 85 százalékát az állam garantálja, kifizeti. Ez a rendszer, bízunk benne, hogy kiegészülve az új víziközműtörvénnyel, amely most már hosszú távra biztosítani fogja vízi közműveink fennt artásának, üzemeltetésének valódi költségeit és finanszírozási lehetőségeit, megbízható védelmet ad vízbázisaink számára. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő úr, elfogadja a választ? KATONA KÁLMÁN (MDF) : Tisztelt Államtitkár Úr! Nem csalódtam. Elfelejtettem mondani, hogy 2002t követően a költségvetésbe sem tettek pénzt erre, tehát az ön kormánya 2003 óta gyakorlatilag ezt a munkát felfüggesztette. Három éven át semmi nem történt, és az, hogy évente elosztotta, ez erős csúsztatás volt - három évig nem készült ez ügyben semmi. A másik, hogy szerettem volna megtudni, hogy a víziközműtörvény mikor kerül a parlament elé. Ezt most sem tudtam meg, hátha még a hátra lévő időben sikerül megtudnom. Arról, hogy egy koncepció, stratégia készült volna, erről sajnos nincs tudomásunk, ugyanis ha ilyen lenne, akkor talán a szakmán keresztül eljutott volna az ellenzéki képviselőkhöz is. Semmit nem tudunk. A költségvetésben eddigi ismereteink alapján nem látjuk ennek a forrását, tehá t azt tudom mondani, hogy ez a válasz nemhogy nem volt kielégítő, nagyon nem volt kielégítő. A számszaki hibát pedig vissza kell utasítanom. A különböző vízügyi szervezetekkel egyeztetve mondom azt a 3,5 milliót - közel 3,5 milliót; 3,23,5 között van , a kinek a vízbázisa nincs levédve. Ezt kellene elvégezni, nem tíz év alatt, hanem ennél rövidebb idő alatt. A választ természetesen nem tudom elfogadni, és kérem, hogy a Ház se fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ké rdezem az Országgyűlést, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 146 igen szavazattal, 107 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Révész Máriusz (Fidesz) - az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez - “Miért nem tett a területfejlesztési és önkormányzati miniszter semmit, mióta kiderült, hogy a Demszky vezette Fővárosi Önkormányzat lopja a pályázaton elnyert állami pénzeket?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) :