Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 12 (55. szám) - Cseresnyés Péter (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - „Hadd ügyeskedjenek a népek, ha már nyomottak a bérek?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz):
971 zajlik. Soha ennyi ügyben nem indult el akció. Soha ennyi ellenőrzés nem volt Magyarországon, soha ennyi területen egyszerre nem indult meg a környezeti károk fölszámolása. Jogszabályba n rögzítettük, hogy a jövőben bűncselekmény, igenis bűncselekmény az, ha ebből valaki hasznot kíván húzni úgy, hogy az országot közben tönkreteszi. Bűntényt követ el. Ezzel Európát is megelőztük. Igenis azt gondoljuk, hogy azért csak bizonyos területekre k orlátozódik az állami szerepvállalás, mert alapvetően az fizessen, aki a szennyeződést okozza, aki oda lerakja, az fizessen, az számolja föl, ne a közpénzből mindannyian. (16.50) A második: igenis az állam abban az esetben, ha ismeretlen a károkozó, vagy l ehetetlen azt behajtani, akkor jót fog állni. Csakhogy elkészítettük annak a listáját - ön is említette , hogy mennyi kárterület van Magyarországon, és körülbelül mennyibe kerülne ennek a felszámolása. Nos, ez 10001200 milliárd forintnyi. Éppen ezért sor ba kell rendezni őket, és először azokat a munkákat kell elvégeznünk - ezt tartalmazza az országos környezeti kármentesítési program , amelyeknél a közvetlen emberi életveszély, a közvetlen nagyon jelentős, katasztrófajellegű károkozás megvalósulhat. Ezér t van az, hogy bizony a többi esetben inkább elindul az eljárás, a nagyon szigorú eljárás, és megpróbáljuk ráterhelni azokra, akik a kárt okozzák. De szeretném mondani, hogy az az 5 milliárd forint, amit idén közvetlenül költünk kármentesítésre, további 38 milliárddal bővül az európai uniós források tekintetében, hiszen 2007 és 2013 között az egyik legnagyobb feladatunk éppen a szennyeződések, a károkozás felszámolása Magyarországon. Kérem képviselő úr megértését. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormány pártok soraiból.) Cseresnyés Péter (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - „Hadd ügyeskedjenek a népek, ha már nyomottak a bérek?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Cseresnyés Péter, a Fidesz képviselője, kér dést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: „Hadd ügyeskedjenek a népek, ha már nyomottak a bérek?” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező szociális és munkaügyi miniszter nevé ben Csizmár Gábor államtitkár úr válaszol. A képviselő urat illeti a szó. CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Kádárrendszer utolsó éveiben a pártvezető az egyik központi bizottsági ülésen a következőt mondta: „ Tudjuk, elvtársak, hogy nyomottak a bérek, de hadd ügyeskedjenek a népek!” Azt üzente ez a gondolat, hogy odafönt ők megvannak a lével, az emberek pedig odalent ügyeskedjenek, hogy meg tudjanak élni. Ez sem mentette meg a pártállamot, bár még tett erre egy kísérletet az utolsó pártfőtitkár: a teljesen eladósodott szocializmust még megrövidítette körülbelül hatmilliárd dollárral, azaz ezt a temérdek pénzt az osztrák kereskedőknek juttatta, a bevásárlóturizmusra éhes magyar nép kihasználásával. Mindannyian em lékszünk a hűtőszekrényre és egyéb elektronikai berendezésekre, amit az emberek áthoztak a Lajtán az autóba ültetett nagymamával, mivel rá is kimérték a szocializmus urai a devizakeretet. Tisztelt Államtitkár Úr! Az új gázártámogatás hívta elő emlékeimből a közelmúlt ügyeskedésnek nevezett össznépi játékát. Az új támogatási forma önök szerint igazságos és a rászorultság elvét követi, pedig nem ez látszik, az embereknek önök adtak olyan lehetőséget, amely megint csak a kegyes csínytevést kényszeríti ki. Nézz ük, hogy mindenki a rászorultság alapján lette jogosult