Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 20 (50. szám) - Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
421 de ennek egy része címkézetten jelenik meg, amelyben már nincs tájjellegű bor, hanem van egy szakma, amely szakmát pótolni kell, termelni kell a tudást, és ehhez a tudáshoz megteremtjük ezt a pénzügyi teret. Tehát ezt a módosítót benyomtam, hogy meg legyen nyitva ez a szakasz. Ha kitalálunk ehhez egy jobb technikát vagy más megosztást, akkor én mindenben nyitott vagyok, de próbálkozzunk meg egy kicsit a szakmai utánpótlás keresésében is. Mindösszességében én ezt a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom, és egyébként azon módosító javaslat nélkül is, amit jeleztem, meg fogjuk szavazni. Ezt csak azért mondtam, hogy jelezzük, esetleg keressük az utat mi is, ne csak a televízióban lássuk, hogy a Fővárosi Önkormányzat, a kerületi önkormányzat azt mondja, hogy nekem a borászati iskola nem kell, a hegyközség nem mozdul, senki nem mozdul, és a gyerekek meg a szakma majd kénytelenek lesznek szaktudás nélkül maradni. Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Medgyasszay Lászlónak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, egy ilyen törvényjavaslat tárgyalásakor, amikor többékevésbé kisebb fenntartásokkal mégiscsak egyfajta egyetértés alakul ki, nem hálás szerep nyolcadiknak felszó lalni, de nem is hálátlan. Hálátlan, mert már nem tudok újat mondani, mindent elmondtak; de hálás, mert nem kell sokat beszélni éppen ezért. A törvényjavaslat tárgyalásánál a Ház eltért a szokásos gyakorlatától, aminek örülni kell, mert nem este kilenckor és tízkor kezdtünk, hanem még csak háromnegyed hét van. (Gőgös Zoltán: Háromnegyed hat van!) Igaz ugyan, hogy meghagyták utolsó napirendi pontnak, de mégsem éjjel van. Kis Zoltán szokta kezdeni a felszólalását azzal, hogy no, itt vagyunk az agrártörvénynél , este kilenc, tíz vagy tizenegy órakor. Úgyhogy ennyit már elért a tárca, hogy már háromnegyed hétkor tudom itt szaporítani a szót. (Gőgös Zoltán: Háromnegyed hatkor!) Rátérve a törvényjavaslat tárgyalására, az általános indoklásban olvashatjuk, amit mind enki elmondott, sokan, hogy a módosítást elsődlegesen a jogharmonizációs feladatok teljesítése indokolja. Jó ez a megfogalmazás, hogy elsődleges, mert mint ahogy hallottuk, vannak itt nem is egészen másodlagos, néha látszólag jelentéktelen, de igenis jelen tős módosítások az eddigi törvényeinknél, ami nem jogharmonizációs kérdés, hanem más célokat szolgál. Az állatenyésztési törvénynél valóban jogharmonizációról van szó, de azért hadd jegyezzem meg zárójelben, hogy az élőállatszállítás Unión belüli szabályo zásával, illetve engedményezésével - nem engedélyezésével - sohasem értettem egyet. A csatlakozás előtti nemzeti szabályozásunk sokkal szigorúbb volt, de ezek a szigorúbb szabályozások tették lehetővé, hogy akkor, amikor 1972ben úszott száj- és körömfájás ban az ország, kiszállítottunk iksz ezer darab szarvasmarhát úgy, hogy gratuláltak utána, hogy egy atkás nem volt benne, mert olyan szigorú rendszabályok szerint mentek a szállítások, a fogadások, az igazolások - és ezt az Unió felpuhította. De nemcsak itt puhított az Unió, kérem! Most kapaszkodunk az élelmiszerbiztonságba. Emlékszem még, amikor állatorvos voltam, jöttek az uniós doktorok a vágóhídjainkra, és olyan nagyképűen, lekezelően kezelték a mi uniós vágóhídjainkat, és nagy nehezen adták meg utána a zöld jelzést. Aztán kiderült, hogy az uniós élelmiszerbiztonsági szabályok nem is olyan szigorúak, mint ahogy nálunk voltak. Most aztán ennek is ihatjuk a levét. Persze én nem vagyok Unióellenes, csak azt mondom, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyeket n em ártana, ha mi kezdeményeznénk. Ha mi akkora lennénk, mint Németország, akkor tudnánk kezdeményezni szigorítást, hát így azért… Gratulálok egyébként a GMOval kapcsolatban, legalább ott jól dolgoztunk, illetve a kormányküldöttség. Most meg kell dicsérnem a kormányt, ők tárgyaltak - hát, nem tehetek mást. (Taps és derültség a kormánypárti sorokból.) Mindenesetre még örülhetünk