Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 20 (50. szám) - „Jövőnk esélye a gyermek” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP):
383 ELNÖK (Harrach Péter) : Hoffmann Rózsa képviselő asszonynak adom meg a szót, KDNP. DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP) : Tisztelt Országgyűlés! Közel öt órája hallg atom a felszólalásokat, és nem tudom megállni, hogy így a nap vége felé némiképp ne reflektáljak a nap történéseire egykét gondolattal. Úgy vélem, nem válik a tisztelt Ház dicsőségére az, hogy a demográfiai helyzetünket megvitatni hivatott alkalommal néhá ny képviselőtársam a sokszor hangoztatott egyéni vesszőparipáját hangoztatta itt is a parlamentben, úgymint a szegregáció, integráció kérdését vagy az állítólag túl magas kórházi ágyszámot, vagy éppen a gyermekszegénységet, amelyek csak áttételesen kapcsol ódnak a témánkhoz. Hallhattunk itt bizonyos sikerpropagandajelentéseket is, de ezzel együtt is nagyon sok adatot, tényt, statisztikai és tudományos érvet hallottunk demográfiai helyzetünkről és a gyermekszaporulat kívánatos növekedéséről. Ez a józan tárgy ilagosság méltó is természetesen egy parlamenti vitanaphoz. Mindazonáltal nem tudok szabadulni attól a kényszerképzettől, mintha itt álarc mögé bújnánk, és megfeledkeznénk arról, hogy a legtöbben édesanyák, édesapák vagy nagymamák, nagypapák vagyunk, vagy ha nincs gyermekünk, unokánk, akkor testvérünk van, rokonságunkban kisgyerek van, és mindannyian tapasztalhatjuk mindennapi életünkben, amikor nem politikusokként tételezzük magunkat, hogy a gyermek mosolya, a gyermek tekintete az a boldogság, az az öröm a z életben, ami széppé, ami teljessé és értelmessé teszi az életünket. Kérem, gondoljunk erre is, amikor a száraz adatok mögé bújva vitázunk egymással. Az emberi életnek az értelme az, hogy gyerek legyen, minél több gyerek legyen körülöttünk, akkor lesz tel jes és szép az életünk. Akár közgazdasági, statisztikai vagy tudományos érvek, akár érzelmek oldaláról közelítettünk a kérdéshez, végül is úgy érzékeltem, minden felszólaló egyetértett abban, hogy nem jó, hogy ilyen kevés a gyerek, és szükség lenne arra, h ogy több gyerek szülessen országunkban. Ha a közgazdasági érveket hoznám fel, akkor mondhatnám azt, hogy a gyerek - egy tudóst idézve - a jövő nemzedék adófizetési képessége, de egyéb érveket is felhozhatok mellette. A lényeg az, hogy a több gyerekre nem a zért van szükség és nem úgy van szükség, ahogy néhányan itt meglátásom szerint nem a legtisztességesebb módon azt mondták, mint ha a részünkről bárki rá akarná kényszeríteni az országra azt, hogy mindenki sok gyereket szüljön. Nem ez a politikus feladata, távol állt mindannyiunktól, ilyen szavak nem hangzottak el, hanem arra van szükség, hogy a politika megteremtse azokat a körülményeket, hogy a mindannyiunk által szükségesnek kívánt gyermekszaporulat száma növekedjék. A hátralévő időmben néhány gondolatot arról fejtenék ki, hogy mit tehet az oktatásügy annak érdekében, hogy a gyermekszaporulat száma növekedjen. Először is egy közgazdasági tény: minél több a gyerek, fajlagosan annál olcsóbb az oktatás. De nem ezt tartom a legfontosabb érvnek, hanem azt, hogy ahol jók az iskolák, vannak bölcsődék, vannak óvodák, az kedvez a gyermekszületésnek. A jó iskola önmagában lehet, hogy még nem kedvez, de ahol rossz az iskola, nincs bölcsőde, nincs óvoda, az biztos, hogy elveszi a gyermekvállalástól a kedvét az emberekn ek. Ezért az első feladat tehát az, hogy jó iskoláink, jó intézményeink legyenek, mert ez kedvet csinál, és segíti a gyermekszaporulatot. A második feladat az, hogy ezek az iskolák megpróbálják valahogy kompenzálni, pótolni azokat a hiányokat, amelyek sajn álatos módon bekövetkeztek. Az a gyermek, aki mögött nem áll egy biztos családi háttér, egyesegyedül csak az iskolából kaphat olyan élményeket, amelyek majd húsz év múlva esetleg őt családalapításra ösztönzik. Ezért tehát ebben a bizonyos jó iskolában a s zabadidőnek, a kirándulásnak, a táborozásnak, a szakköröknek, a családi élet mindennapi gondjaiba bevezető tevékenységeknek tág teret kell biztosítani.
