Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 30 (77. szám) - A Szentgotthárd és térsége környezeti állapotának védelme érdekében teendő sürgős intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - KATONA KÁLMÁN (MDF):
3571 célszerűbbnek látszik olyan szövegezé si módosítások megvalósítása módosító indítványok révén, amelyek, ha úgy tetszik, aktualizálják, nagyobb nyomatékot adnak, és mindenképpen eredményessé teszik ezt a régóta húzódó és nagyon sajnálatos problémát. (16.20) Tehát azzal zárnám, hogy nagyon bízom az osztrák barátainkban, hogy nemcsak udvarias szóval, ígérgetéssel, időnként mellébeszéléssel segítenek nekünk, hanem nem haboznak, konkrét válaszokat adnak, konkrét intézkedéseket tesznek az ügyek eredményes, kölcsönösen kielégítő lezárása érdekében. És ehhez, ha szükséges, egy kulturált, határozott szakmai országgyűlési állásfoglalással megfelelő tekintélyt tudunk biztosítani, akkor, úgy gondolom, valamennyi itt helyet foglaló képviselőtársunk ezt meg fogja szavazni. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Katona Kálmán, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Parancsoljon! KATONA KÁLMÁN (MDF) : Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy mindenképpen túlhaladott az idő azon, hogy ne lenne szükség egy parlamenti támogatásra. Nagyon örülök, hogy Fodor Gábor miniszter úr határozottan fellépett, de éppen tegnap tisztáztuk egy azonnali kérdésben, hogy a Rába szennyezésével kapcsolatban létrehozott bizottság elkezdte a munkáj át, viszont a szemétégetővel kapcsolatban még nem történtek lépések. Azt hiszem, hogy egyegy miniszter fellépése, a környezetvédelmi bizottság kapcsolatfelvétele, a zöldszervezetek mozgása, az önkormányzatok mozgása nagyon fontos, de most már egy kormányz ati fellépésre lenne szükség, és azt meg kell üzennünk, hogy a Magyar Országgyűlés a szentgotthárdiak mellett áll. Azt gondolom, ez egy precedens értékű ügy. Nem gondoltam volna két hónappal ezelőtt, hogy amikor beadjuk ezt az országgyűlési határozati java slatot, akkor megteszi a környezetvédelmi bizottság kormánypárti többsége, hogy kétszer leveteti napirendről - harmadszorra felkerült. Annyi eredményt egyébként elértünk, és erről tájékoztatok mindenkit, államtitkár urat is, ha befejezi a telefonálást, hog y a környezetvédelmi bizottság mai ülésén megtárgyalta azokat a módosító indítványokat, amelyeket a szocialista képviselők terjesztettek elő, és egy kivétellel, nem tagadom, a legjelentősebb kivételével, elfogadtuk. Tehát, hogy úgy mondjam, formáltuk egy k icsit együtt ezt a bizottságot, azok egyhangú szavazással mentek át, egy kérdésben, egy módosító indítvány esetében, amely a tételes feladatokat fogalmazza meg, a mai bizottsági ülésen szerencsére megvolt a többség amellett, hogy ezt nem fogadtuk el, de a többit elfogadtuk. Nem akarok tévedni, kilencből egyet, ugye, képviselő úr (Dr. Orosz Sándor: Igen.) , kilencből egyet nem fogadtunk el. Nagyon szeretném, ha az egész parlament támogatná ezt az indítványt. Nagyon fontos lenne, hogy jelezzük, hogy a hulladék égetőt nem akarjuk ott, azon a helyen. Mindnyájan tudjuk, hogy először Bécs közelében, Graz közelében akarták ezt létrehozni, majd elhozták a magyar határtól 265 centiméterre, ami példa nélküli, azt gondolom, gyakorlatilag majdnem Magyarországon van. Miutá n mindnyájan tudjuk, hogy az uralkodó szélirány nyugati, ezt is figyelembe kell venni. Amit Németh Zsolt képviselő úr elmondott, közben ott megépült egy élményfürdő, aminek a teraszáról nem hiszem, hogy egy szemétégető kéményét kellene nézni, elég nagy a F öld ahhoz, hogy keressünk közösen egy megfelelő helyet. A környezetvédelmi bizottság, lehetne mondani, ötpárti delegációja június 13án találkozik az osztrák környezetvédelmi bizottság vezetőivel, illetve a parlament alelnökével. Jó lenne, ha mögöttünk len ne egy olyan határozat, hogy mondhatnánk, a Magyar Országgyűlés ezt a célt támogatja. Nem látok a szövegben erőszakos elemet, feladatot adunk, és arra kérjük a kormányt,