Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 22 (74. szám) - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
3041 számon tartanak, még a gondolatot is, egy lépést nem tehet az ember, vagy az autonómnak mondott intézmény saját szántából, mert mindent, mindent ellenőriznek. Újabb jogköröket kaptak a gazdasági tanácsok is, így például a gazdasági tanács javaslatára hagyja jóvá a fenntartó a rektor munkaköri leírásának az oktatásikutatói feladatoktól elkülönülő részét - kérdezem, miért. Növekszik a kormány jogköre - kérdezem, miért; például a doktori iskola és a doktori fokozat megszerzésének felt ételeiben, amelyet már előttem néhány képviselőtársam megemlített, az oklevél formájának meghatározásában, mi több, még a gyakorló iskolák is csak az oktatási miniszterrel kötött megállapodás alapján folytathatják munkájukat. Miért? Milyen vízió rejlik eze k mögött a centralizáló törekvések mögött? Miért gondoljuk azt, hogy ha minden a kormányhoz kerül fel, minden a miniszter engedélyétől függ, ettől lesz jobb, minőségibb a felsőoktatás? Jól tudjuk, hogy nem, ettől csak bürokratikusabb, nehézkesebb, lassúbb és - megkockázatom - drágább lesz. A harmadik gondolatkör a finanszírozásé, amelyről szintén sok szó esett már. A Kereszténydemokrata Néppárt elvben helyesli a hároméves finanszírozási lehetőséget, de két megjegyzést kívánok hozzátenni. Egyrészt azt kell h ogy mondjam, hogy az elmúlt egy évben oly sokszor voltunk annak tanúi, hogy a kormány az ígéreteit nemhogy nem tartotta be, hanem sokszor kifejezetten szándékosan hazudott, hogy néven nevezzem a dolgokat, hogy semmi biztosíték nincs arra, hogy ez a háromév es garancia valóban jobb finanszírozást fog eredményezni. Lássák be önök is, hogy egy olyan bizalomvesztett közegben élünk, ahol az ilyen ígéreteknek nagyon nehéz hinni. A mostani 214 milliárd helyett a 240 milliárd követi az inflációt, de nagyon sokat elv isz ebből például az egészségügyi hozzájárulás, amit az egyetemeknek fizetni kell. Így tehát él bennünk a gyanú, hogy itt voltaképpen nem növekményről van szó, hanem inkább csökkenésről. Aztán megszűnik az egyetemek hitelfelvételi lehetősége, ami megint a gazdasági autonómia szűkítése. Végül engedjék meg, hogy kitérjek az egyetemre való bejutás kérdéskörére. Hiller miniszter úrral itt már többször szópárbajoztunk a kétszintű érettségi megítélése tárgyában. Most megragadnám az alkalmat, hogy megpróbáljam egy percben kifejteni, hogy miért elhibázott az a rendszer, amit a mostani kétszintű érettségi jelent, és miért tartjuk azt kártékonynak, hogy a felsőoktatási törvény módosítása tovább erősíti ezt a rendszert. Nos, alapvetően helyes az a szempont, hogy az ére ttségi különüljön el két szintre, válassza külön azokat, akik értelmiségi pályára mennek, tehát egyben felvételi vizsgát is tesznek, és válassza külön azokat, akik csak záróvizsgát tesznek, mert nem akarnak továbbtanulni. Ez a kétszintű érettségi, de ennek sokféle formája lehetséges. A mi országunk, nagyon helytelenül, azt a formát választotta, ahol csak két tantárgyból kell emelt szintű vizsgát tenni, ami erősíti azt a tendenciát, amit másfelől a felsőoktatás régen elvetett, hogy tantárgycentrikus legyen a tanulás. Ezáltal, miközben a felsőoktatás bolognai átalakulása az alapképzésben éppen a széles alapképzésre helyezi a hangsúlyt, nem a szakképzésre, a felvételi rendszer ezt szolgálja. Sehol a világon nem a tantárgyi felvételit erősítik, hanem az általáno s képzést. Már '95ben és '96ban, amikor ennek a kétszintű érettséginek a koncepciója elindult, az akkori Rektori Konferencia elnöke, a debreceni egyetem rektora, Bazsa György úr, sokáig az MSZP képviselője is volt, fogalmazta meg azt az álláspontot, én c sak idézem őt, hogy az egyetemeknek általánosan művelt fiatalokra van szükségük, nem szakbarbárokra; a szakmát majd mi megtanítjuk nekik. Tehát nem a kétszintű érettségi az, ami önmagában rossz, az helyes, hanem ennek a Magyarországon választott módja. Ez a felsőoktatási törvény pedig ezt tovább erősíti, amit nem tudunk helyeselni. A hátrányos helyzetűek zavaros megítéléséről szóltak előttem, miután az időm lassan lejár, ezt nem ismétlem meg, csak erősítem. Befejezésül, amit alapvetően hiányolunk a felsőokt atási törvényben: a valódi minőség valódi garanciáit, azt a fajta különös felelősséget az ország jövője iránt, amit miniszter úr oly szépen elmondott az expozéjában, de a törvényhelyekben nem találtam meg; és azt a felelősséget, hogy az egyetemeknek nemcsa k a tudásszolgáltatás a feladatuk, ahogy miniszter úr is mondta, hanem a magyar értelmiség és a magyar középosztály fejlődése, ebből
