Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 8 (68. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről sz. 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
2395 Amit most látunk, az egyértelmű: a 13. havi megszüntetésére irányul. Ezt nem merték kimondani, ezért megpróbálták mindenféle csavarral ezt most egyelőre béremelésként szétteríteni. Lehet ezt csinál ni, csak mondják meg, hogy így gondolják. Az pedig, hogy a makro- és mikrogazdasági viszonyokat meg közvetlenül a közalkalmazottakat ez hogyan érinti, ez a lényege a trükknek, amit önök képviselnek. Egészen másképp hat az egyes dolgozó szintjén, másképp ha t az önkormányzat szintjén és másképp hat a költségvetés egyensúlyát tekintve. Önök ezt a trükköt mutatták be, gondolom, most nem kívánja, hogy ennek részleteit bemutassam, ön legalább annyira tudja, kedves trükkös képviselőtársam. Gratulálok a trükkhöz! N e tegyék ezt, ez az én javaslatom. ELNÖK (Harrach Péter) : Gegesy Ferencé a szó. DR. GEGESY FERENC (SZDSZ) : Tisztelt Ház! Csak röviden az előttem kibontakozott vitáról. Mint tudjuk, az államháztartás egyensúlyát az ESA elszámolása miatt a 13. havi fizetésne k ez a módosítása nem érinti, hiszen az eddigi kifizetés szerint is a 13. havit az előző évi mérleghez számoltuk. Az önkormányzatokat, az ez évi önkormányzati mérleget pedig azért nem érinti, hiszen ez a céltartalékból lesz finanszírozva. A következő évről van vagy lehet szó. Én azt mondom, hogy igen, figyeljünk oda a következő évre is, de ha a képviselőtársam azt mondja, hogy minek, hiszen akármi van, egy törvényt bármikor lehet módosítani, akkor tulajdonképpen nem érdemes vitatkozni, hiszen erre az állítá sra majd kéthárom vagy öt év múlva tetszés szerint lehet visszatérni, hogy tényleg módosítottuke vagy nem. Most ezzel szemben azt jelzem, hogy ennél a 13. havi fizetésnél az érintett közalkalmazottak hamarabb kapják meg azt a pénzt vagy egy részét, és a következő évben is többet kapnak vagy hamarabb kapják meg a pénzt. Tehát ez annak a rendszernek a visszaállítása irányába mutat, ami eredetileg a 13. havi fizetésre szolgál. Úgy gondolom, hogy most itt tartunk, és ha nem ez következik be, hanem 2009ben va gy 2019ben vagy akármelyik évben másfajta előterjesztés lesz, akkor érdemes ezt felvetni. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Domokos László következik. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Lá tom, az SZDSZ is aggódik - helyesen , én is aggódnék a helyében, hogy mi lesz majd a 13. havi sorsa, főleg, ha az önkormányzatoknak kell kifizetni, és a kormányzat szép lassan kihátrál belőle a pénzügyi hátterét tekintve, és csak a kifizetési kötelezettsé gével fog találkozni. Az a néhány önkormányzat még az SZDSZnél is fog majd szólni, hogy ez komoly gond, és tönkre fogják tenni az önkormányzatok gazdálkodását. De azért akkor jól fogalmazott. Ebben az évben végül is hány havi 13. havit fog kifizetni a kor mányzat és jövőre mennyit fog kifizetni? Érdemes, hogy egyféle elszámolással számoljunk, mert hol a pénzforgalmi szemléletűt, hol az eredményszemléletűt hozzuk, és ezt még keverjük is, hogy az önkormányzatoknál ilyen szemléletű, a nagy költségvetésnél, az ország költségvetésénél egy másik szemléletű elszámolást csinálnak. Természetesen lehet ezt csinálni, ezt csinálták négy évig az előző időszakban is, trükkök százaival, pont ez lett, de úgy átvertek mindenkit, hogy már a végén önmaguk se tudták, hogyan áll az egész költségvetés. És most akkor beszélnek a politika általános felelősségéről, és hogy nem szóltunk időben. Most szólunk időben, azt gondolom, helyes, ha szólunk, hogy ez nem jó irány. Már bocsánat, ma ugye, év közben vagyunk, a költségvetés vitájána k helye az őszi időszakban van, szeptembertől decemberig. Miért kell most áprilisi benyújtással májusi költségvetési módosítást végezni? Nem joggal vetem fel akkor azt a kérdéskört, hogy hányszor akarnak még olyan alapvető intézményrendszerhez hozzányúlni, mint a 13. havi, és aszerint