Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 8 (68. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről sz. 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
2393 bevételt ebben az évben, hiszen egyik oldalról belehelyezi ezt a pénzt, a másik helyen pedig - a személyi jövedelemadón, a társadalombiztosítási juttatáson, egészségügyi járulékon keresztül - megnöveli a bevételeit. És akkor majd azt mondhatja, hog y igen, kiváló teljesítménnyel az adóhivatal 50 milliárd forinttal többet szedett be, mint ahogy terveztük - ezt a szokásos szlogent ismerjük , és kifényezzük a pénzügyminisztert, hátha jó lesz ő még miniszterelnöknek vagy valami más egyébnek, és megpróbá ljuk ezzel… - ez benne az egyik dolog, mert ez a politikai része. Az önök dolga, hogy hogyan trükköznek, bár azt ígérték, hogy a trükkök százait félre fogják tenni. (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) De ennél sokkal súl yosabb a probléma, mert az önkormányzatoknak viszont jövőre, ha és amennyiben, márpedig erre nem adott garanciát a Pénzügyminisztérium, hogy ennek a többletét, az ebből adódó többletkiadásait fedezni fogja, ebből az következik, hogy az önkormányzati szférá nak újabb hiteleket kell fölvennie. Ma is már az történik, hogy a költségvetés próbálja minden adósságát, minden tartozását áthárítani a vállalkozói szférára, megpróbálja áthárítani a különböző ki nem fizetéseken keresztüli beszállítói szférára, a lakosság ra, most pedig az önkormányzati szféra látványos eladósodásának időszakát éljük, hiszen láthatjuk, hogy már a 2007. év költségvetésében egy súlyos eladósodási folyamatot generáló költségvetést fogadott el az MSZPSZDSZes többség. Ez, úgy látom, van, amely ik képviselőtársamnak meglepő információ, talán érdemes néhány MSZPs városatyát is megkérdezni, hátha ők erről be tudnak számolni. Én azt tudom mondani, hogy bizony teljesen mindegy, hogy faluról, kisvárosról, megyei jogú városról vagy éppen a megyei önko rmányzatokról van szó, mindenhol nagyon jelentős hiteltöbblet lett beállítva. És ugye, amikor azt mondjuk, hogy a költségvetés egyensúlya javuló, az önkormányzati adósságokat kivéve, mert ez a fordulat mindig hozzátartozik, bár a főhírekben nem szokott oda írva lenni, de tudjuk, hogy az elsődleges egyenlegében, a költségvetésben az önkormányzati szféra kívülre helyezkedik, ezért úgy próbál fölkészülni a kormányzat az úgynevezett elsődleges egyensúly helyreállításához, hogy minden más szférára szétteríti enne k a terheit. Ha kell, új adónemet vezet be, ha kell, áthárítja, kötelezően előír béremeléseket - ebben az esetben a 13. havi szétbontásának a kérdését - egy időbeli átütemezési trükkel. Ugye, ezt már egypárszor megcsinálta a kormányzat, hol idetolta, hol v isszahozta a 13. havit, a lényege az, mint Rodolfónak a bűvésztrükkjei, hogy csak a kezét nézze, mert ott fog csalni a kormányzat. Igen, most is ott csal, ezzel a 13. havival most már a harmadik bőrt fogja lehúzni erről a szféráról. Mindig csikicsuki, kit eszi és beteszi a költségvetésen kívülre és belülre, éppen most az történik, hogy megszünteti a 13. havit, és szétbontja havi egyenlő részletekben 8,3 százalékos béremelésnek feltüntetve. Az persze kérdés részemről, hogy a szakszervezetek is valóban így go ndoltáke, hogy egyébként a másik oldalon, mint Mátyás királyhoz ahogy a kislány elvitte az ajándékot, hogy vitt is meg nem is, mert egyébként ez többletpénzt nem jelent a dolgozók számára, de a költségvetésben - mondhatnánk, ügyes, megint tanultunk valami t a kormányzat pénzügyi politikájából - megcsinálta azt a pénzügyi trükköt, hogy amiből nincs, abból is pénzt tud csinálni, és valóban, ebben az évben így egy 80 milliárdos többletkiadással, egy 50 milliárdos többletbevétellel végül is a bevételek növekedé sét tudja biztosítani. És persze a kiadási oldalon majd meglátjuk, hogy mi lesz, de a bevételi oldalon garantáltan többletbevételhez juttatja a kormányzatot. Ezért mi úgy ítéljük meg, hogy az embereknek jár a 13. havi, azt ki kell fizetni, mégpedig úgy, ah ogy eddig is, minden évben egyszer, egy összegben. Ez a helyes útjamódja, ezért is szavaztunk tegnap is a Fideszfrakció részéről úgy, hogy a 13. havi juttatásnak meg kell maradnia. Tudjuk, önök szép csendben erodálni kívánják ezt. Ne tegyék! Ne tegyék, ő rizzék meg ezt a vívmány! Azt gondolom, ragaszkodni érdemes ehhez, és mi úgy látjuk, hogy ez a megoldás, amellyel önök, úgymond, egy szakszervezeti megállapodásra hivatkoznak, ez nem szolgálja sem a kiszámíthatóságát a költségvetésnek, sem az ez évi költsé gvetési egyensúly alakulását, összességében pedig az egész államháztartás és ezen belül a közszférának a nyugalmát fölbolygatják vele. Én úgy ítélem meg, van itt elég baj, nem hiányzik az, hogy a kormányzat most egy újabb trükkel bővítse trükkjei számát. A zt