Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 8 (68. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről sz. 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke, a bizottság előadója:
2388 esetében már nem k orlátozza a törvényjavaslat, hogy milyen cégek ügyeinél vállalhat saját kockázatára kezességet. Beemelődött a törvényjavaslatba a vizitdíjnál az az eldöntött dolog, hogy azé és azt illeti a vizitdíj, aki beszedi. Ezt most a módosítás rendezi és beemeli a k öltségvetésbe. Mindezek alapján a költségvetési bizottság 16 igen, 2 tartózkodás, 4 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartja a benyújtott törvényjavaslatot, és ajánlja mindezt a tisztelt Háznak. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) EL NÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Barabásné Czövek Ágnes képviselő asszony. Az egészségügyi bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, de nem látom a teremben az előadót, a kisebbségi vélemény ismertetésére sem kerül így sor. Az önkormányzati b izottság ülésén is megfogalmazódott kisebbségi vélemény. Megadom a szót először Jauernik Istvánnak, a bizottság elnökének, a bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr. JAUERNIK ISTVÁN , az önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke, a bizotts ág előadója : Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság a legutóbbi ülésén megtárgyalta a beterjesztett törvényjavaslatot, értelemszerűen az önkormányzati és területfejlesztési bizottsági ülésen az önkormán yzati ügyeket érintő volt a vita, főleg ezeket a kérdéseket vitattuk meg. Összességében, mint ahogy államtitkár úr is elmondta, a 13. havi illetmény hathavi előrehozása az, ami motiválta a beterjesztett törvényjavaslatot, de emellett néhány pontosítás, kie gészítés is bekerült a törvényjavaslatba. Úgy ítélte meg a bizottság, hogy a 13. havi illetmény egy félévre jutó részének az előrehozása önkormányzati szempontból rendben van. Ennek a technikai kivitelezését tartalmazza a törvényjavaslat. A tegnapi napon a Ház elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a megállapodást tulajdonképpen törvényerőre emelte, tehát mindenképpen kell a végrehajtást is szabályoznunk a 2007. évi költségvetésben. Az, hogy az önkormányzatoknál a kifizetés a költségvetési törvény 5. mell ékletének - amely a központosított előirányzatokat tartalmazza - a 9. pontjában szereplő, felülről nyitott előirányzatból történik, azt gondoljuk, hogy helyénvaló, és biztosítja a 2007. évre, hogy nem terheli az önkormányzatokat többletteher. (14.40) Azt, hogy 2008ban hogyan lesz, ez a törvény még nem rendezi. A bizottságban ezen jelentős vita volt, hogy arra is garanciákat kellene kapnia az önkormányzatoknak - természetesen most nem lehet garanciát adni a következő évi költségvetésre, de ott nem szabad er ről elfeledkezni , hogy ne származzon többletteher abból, amit a kormány és a szakszervezetek kötöttek. Tehát az önkormányzatok nem vettek részt ebben a megállapodásban, ezért az önkormányzatokat többletteher ne is terhelje! A beterjesztett törvényjavasla t másik része a pontosítások, kiegészítések, néhány ilyen nagyon fontos kérdés is bekerült ebbe a törvényjavaslatba. Összességében azt tudom mondani, hogy ahol nem volt egyértelmű és pontos a költségvetési törvény, ott pontosításra került, és ahol jobbítan i vagy rosszabbítani lehetett a pozíciót, az önkormányzatok számára minden esetben kedvezőbb megoldást tartalmaz ez a törvényjavaslat. Így hadd emeljem ki, amiről az államtitkár úr is szólt - kicsit virágnyelven , például az önhiki kérdését. Egyértelművé vált, hogy az önkormányzatoknak a 6. melléklet 3. pontjában az egyéb támogatás, amelyet az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hagy jóvá, nem számít be a bázisba, ez önkormányzati oldalon egyértelműen pozitív, olyannyira, hogy ez azt jelenti, hog y ebben az évben több mint kétmilliárd forinttal biztosan több lesz az önkormányzatok 6. melléklet 1. pontjában szereplő önhikis támogatása. De ugyanígy a közoktatás