Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 8 (68. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről sz. 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2385 javaslat, jön be ez a javaslat. Szeretném felhívni arra a képviselők figyelmét, Erdős Norbertét is, másokét is, hogy egy nagyonnagyon fontos kérdést szeretne majd orvosolni és rendezni egyszer és mindenkorra az önkormányzati bizottság ezen javaslata. Valóban hosszas egyeztetések voltak fővárosi, kerületi, az ország más településein alapvetően megyei jogú városi és nagyvárosi vezetőkkel, köztük fideszes polgármesterekkel és szocialista polgármesterekkel. Én bízom benne és előre jelzem, hogy az ÖTM, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériu m, ha konszenzus születik a bizottságban és a parlamenti patkóban, örömmel fogja támogatni azt a javaslatot, amely még ehhez kapcsolódóként, valószínűleg módosító indítvány formájában beérkezik. Előre is köszönöm a képviselők ez irányú segítő munkáját. Kös zönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről sz. 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársa ság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/2759. sorszámon, a bizottságok ajánlását pedig T/2759/17. sorszámokon kapták kézhez a képviselők. Megadom a szót Tátrai Miklós pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr. TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisz telt Országgyűlés! A kormány alapvetően fontosnak tartja a költségvetési konszolidáció, a költségvetési stabilizáció végrehajtását, a megkezdett reformok folytatását; azt, hogy mindazokat a vállalásokat, amelyeket az elmúlt év szeptemberében az Országgyűlé ssel közösen elhatároztunk, megvalósítsuk. E programok célja Magyarország modernizálása, további gyors felzárkózásának biztosítása, és a mindehhez szükséges tartós államháztartási egyensúly megteremtése. Ugyanakkor a kormány tudatában van annak is, hogy a reformprogramot csak megfelelő társadalmi támogatással lehet sikerre vinni. Ezért is törekszik arra és törekedett arra, hogy a közszférában fennmaradjon a béke, létrejöjjön egy több évre szóló bérmegállapodás. Ez a megállapodás ez év első hónapjaiban létre jött, mégpedig úgy, hogy az már ebben az évben is többet ad a dolgozóknak, mint amit korábban vállaltunk, azonban mégis összhangban van a konvergenciaprogrammal. Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottsággal történt megállapodást követően szükségessé vált az ez évi költségvetési törvény módosítása. Ahhoz ugyanis, hogy a megállapodás szerint a 13. havi illetményelőleg részletekben kifizethető legyen, rendelkezni kell annak forrásáról, és erre a kormány a céltartalék felhasználását javasolja. A költségvetési törvény módosításának (1) bekezdése tehát rendelkezik a munkavállalók 13. havi illetménye részletekben történő kifizetésének forrásáról. A bérmegállapodás a költségvetésnek bruttó 75, nettó 35 milliárd forint kiadást jelent, amely az államháztartás pénzfor galmi hiányát növeli,