Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 2 (61. szám) - Új bizottsági tag megválasztása - A szabálysértési jogsegélyről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. HENDE CSABA (Fidesz):
1615 Magyarorszá gon - a határt gyorsan elhagyva ezeknek semmiféle jogkövetkezménye nem volt , ezt fontos lépésnek tekintjük abban a vonatkozásban is, hogy az idelátogató külföldiek, tehát az európai uniós országok állampolgárai Magyarországot talán nem senki földjének fo gják a jövőben tekinteni, mert pontosan érzékelni fogják, hogy ugyanolyan szigorúan fogja a törvény üldözni őket Magyarországon, mint ahogy adott esetben ez a saját hazájukban érné őket. Tehát ebből a szempontból is fontos lépésnek tekintjük, és amivel kez dtem, azzal fejezem be: az MDF támogatni fogja ezt a törvénymódosítást. Ugyanakkor még egyszer szeretném a kormány figyelmét felhívni arra, hogy a kötelezettségeinek maradéktalanul tegyen eleget, és teremtse meg a feltételeit annak, hogy a Háznak adott ese tben legyen elégséges ideje arra, hogy egyegy ilyen törvényt megvitasson, és ne kelljen mindent sürgősségi eljárás keretében tárgyalnia, hogy úgy csússzon át a parlamenthez, hiszen a törvények minőségéért nemcsak a kormány, hanem a parlament is felel. Ahh oz, hogy a parlament ennek az elvárásnak meg tudjon felelni, a lehetőséget és a kellő időt biztosítani kell számára. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Vastaps!) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra jelentkezett Hende Csaba, a Fidesz képviselője. Öné a szó, képviselő úr. DR. HENDE CSABA (Fidesz) : Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő javaslat több uniós kötelezettségvállalásunkat teljesíti egyidejűleg, ha csekély késéssel is; egyben m egteremti az elvi lehetőségét - az Unión kívüli államokkal kötött nemzetközi szerződés alapján - a szabálysértési ügyekben igénybe vehető kölcsönös jogsegélynek. A törvényjavaslat elfogadásával erősödhet az a közös európai jogbiztonság, amelynek eredménye lehet a generális és speciális prevenció által a közös európai közbiztonság erősödése is. Sokan sokat szoktak beszélni arról, hogy az Európai Unió nemcsak közös piacot, hanem az értékek közösségét is jelenti. Ritkán van ennek a politikai közhelynek annyira kézzelfogható bizonysága, mint a most tárgyalt javaslat ügyeiben. Miről van itt szó? Jelenleg még hiányzik a csekélyebb súlyú, ezért nem bűncselekménynek, hanem szabálysértésnek minősített, ám a társadalomra ugyancsak veszélyes, gyakran tömegesen elkövete tt jogsértések határon átnyúló üldözhetőségének, illetve szankcionálhatóságának főként gyakorlati és némiképp jogi lehetősége is. Elegendő a közúti közlekedés szabályainak mások életét, testi épségét gyakran súlyosan veszélyeztető megsértésére gondolnunk. Ez a helyzet szinte felhívás a keringőre. A másik uniós tagállamban tartózkodó polgárokat hajlamossá teheti a törvények laza kezelésére, hiszen tudván tudhatják, hogy a normasértés hátrányos jogkövetkezményei alól pusztán azért könnyedén bújhatnak ki, mive l külföldiként a hatóságok bizonyos esetekben tehetetlenek velük szemben. Mindez egyaránt vonatkozik a külföldi állampolgárok által Magyarországon és a magyarok által külföldön elkövetett szabálysértésekre. Az olyan, csupán írott malasztként létező normát pedig, amelyet a tényleges joghátrány hiányában bátran és sokan meg szoktak szegni, lex imperfectának, vagyis tökéletlen törvénynek hívták már a római jogban is. A tökéletlen törvény tökéletesítése pedig nekünk, törvényhozóknak minden időben kötelességünk. Ezért a javaslatot, már csak elvi okokból is, a FideszMagyar Polgári Szövetség támogatja. Támogatjuk a javaslatot továbbá azért is, mert néhány apró szerkesztési, szóhasználatbeli és tartalmi hibát leszámítva helyesen szabályozza a tárgyá t. Minderre nézve a módosító javaslatainkat előterjesztettem. A javaslat a nemzetközi kötelezettségek mellett megítélésem szerint kellő súllyal érvényesíti a nemzeti szuverenitást és a magyar nemzeti érdekeket is.