Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - KATONA KÁLMÁN (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter:
1406 Igen, de nem fogom kihasználni, csak úgy látom, hogy olyan gyorsan mennek a dolgok…) Képviselő úr, joga van hozzá, öné a szó. Parancsoljon! KATONA KÁLMÁN (MDF) : Én csak vissza szeretnék vonni egykét indítványt, például az 1. és 2. pontot visszavonnám, ha lehet, hogy ne fárasszuk egymást. Túljutottunk az első tízen, de azt gondolom, ennek örülni szoktak a munka során. Egyébként pedig azokra az indítványaimra, amelyek segítik a magyar nyelv használatát és a pontosabb megértést, felhívnám a miniszter úr figyelmét, hogy még egyszer gondolja át; néhány olyan indítvány van, ami kimondottan az érthetőséget segíti elő, szórendi javítások. Ezeket kérném, hogy a bizottsági ülésig még egyszer tekintsék át, és támogassák. Egyelőre ezt szerettem volna elmondani, köszönöm szép en. (Taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíváne még valaki szólni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. A részletes vitának e szakaszát és a részletes vita egészét lezárom. Ké rdezem Persányi Miklós miniszter urat, hogy kíváne szólni a vitában elhangzottakra. (Dr. Persányi Miklós: Igen.) Úgy látom, hogy igen. Miniszter úr, parancsoljon! Öné a szó. DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tis ztelt Ház! Köszönöm szépen az alkalmat, hogy itt a zárszót már most elmondhatom, hiszen alapvető nagy érdekkonfliktusok és nagy politikai problémák e körül a jogszabály körül nem voltak. (19.00) De ennek ellenére egy nagyon jelentős ügyről van szó, és az e lmúlt hónapokban megtapasztalt különböző esetek is, amelyek a környezeti felelősség nem kellő érvényesítésén alapulnak, rávilágítottak arra, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy megfelelő válaszokat tudjunk adni a környezetünkben bekövetkező környe zetkárosításra. Érzékelhető, hogy ez a kérdés társadalmi szinten is egyre nagyobb figyelmet kap. Azt gondolom, hogy napjaink eseményeihez is szorosan kapcsolódik ez az önök előtt lévő törvényjavaslat, amely a környezeti felelősség eddiginél sokkal hatékony abb érvényesítését teszi majd lehetővé. Ahogy az eddigi viták is rávilágítottak, a hatályos környezetvédelmi szabályozással összevetve ez nem jelent kardinálisan új szabályozást és alapvető szabályozást, hanem sokkal inkább jogharmonizációs kötelezettségne k teszünk eleget. Egy kiegészítő jellegű módosítás ez, amely az eddigi vívmányokat megtartja, elsősorban a helyreállításra vonatkozó rendelkezések korszerűsítése révén a környezeti felelősségi szabályozásunkat törvényi szinten a jelenkor és az Európai Unió igényeihez igazítja. Megjegyzendő, hogy az irányelv teljes körű átültetését további kormányrendeletek módosítása, illetve megalkotása fogja majd biztosítani, és nyilván, amikor egy ilyen törvényjavaslat vitájának a befejezéséhez közeledünk, mindenekelőtt szeretném megköszönni a kijelölt bizottságok munkáját, valamint a konstruktív módosító javaslatokat, amelyekkel hozzájárultak a kitűzött szabályozási célok eléréséhez. Külön is örvendetesnek tartom, de elég halkan mondom, hogy az Európai Unió számos tagáll amánál szigorúbb - nézem, hogy Podolák úr mint a gazdasági bizottság tisztségviselője is hogyan veszi ezt a kijelentést, hogy szigorúbb , sokrétű és gazdag magyar felelősségi rendszer szabályainak megtartásával párthovatartozástól függetlenül mindenki egy etértett. Jól tükrözi mindezt, hogy a beérkezett módosító indítványok közül egy sem kívánt a szigorú magyar felelősségi szabályozáson lazítani, egy sem kívánta azt lerontani.