Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - KATONA KÁLMÁN (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter:
1407 Elmondható, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat megszületését egy hosszú és min den részletre kiterjedő, a többi közösségi tagállam előkészítő munkájára is tekintettel lévő szakmai munka előzte meg. Ez is az oka annak, hogy az irányelv átültetésére most, 2007ben kerül sor, és nem, mondjuk, 2006ban, ahogy azt az általános vita során néhány képviselő úr kifogásolta. Figyelembe kell venni, hogy komoly nehézséget jelentett az irányelv átvételében az, hogy ennek a sok szempontból kompromisszumos irányelvnek a magyar jogba való átültetésére speciális kodifikációs technikát kellett alkalmaz ni. Azt gondolom, mindenképpen pozitív és kiemelendő, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat szakít azzal a korábbi gyakorlattal, hogy egyes ágazati törvényekbe próbálja ugyanazon szabályokat különkülön bepréselni. Ehelyett ez a törvényjavaslat magas absz trakciós szintet képviselve, előremutatóan és logikusan a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvénybe építi be az általános érvényességű felelősségi szabályokat, és ugyanezeket kell majd alkalmazni, amikor egy természetvédelmi, vízgazdálkod ási vagy hulladékgazdálkodási ügyről lesz szó. Úgy érzem, hogy néhány gondolat erejéig szükséges kitérni azokra az észrevételekre is, amelyek a törvényjavaslat általános, illetve néhány tekintetben a részletes vitája során is elhangzottak. Azokra a képvise lői felvetésekre reagálva, amelyek úgy érveltek, hogy ennek az irányelvnek a korábban történő elfogadásával elejét lehetett volna venni az illegális szemétdömpingnek és hulladékhegyek keletkezésének, szeretném jelezni, hogy persze ezt mi boldogan tettük vo lna, de az irányelv a hatályát a 2007. április 30a után történt környezetkárosodásokra határozza meg. Tehát azt gondolom, hogy ezekben az esetekben, amelyek valóban megtörténtek, és valóban jó lett volna, ha nem történnek meg, alapvetően a büntetőjognak k ell választ adnia, hiszen ameddig ez az üzletág megéri valakinek, és nem jár súlyos büntetőjogi következményekkel, addig ilyen tevékenységeket folytatni próbál. Ebben a kérdésben jelentős előrelépés történt, hiszen a magyar jog 2005 óta büntetőjogi felelős séggel fenyegeti az ilyen cselekmények elkövetőit. Ehhez kapcsolódóan hadd említsem meg, hogy az Európai Unióban is előkészítés alatt áll a környezeti büntetőjogról szóló irányelv, amelynek átvétele nyilván a hazai szabályozásra is hat, semmiképpen nem úgy , hogy enyhítene a hazai szabályozáson, hanem ha lehet, akkor inkább arra törekszünk, hogy szigorodjon tovább a meglévő büntetőjogi szabályozás. A vita során elhangzott, hogy a törvényjavaslat által bevezetett egyes fogalmak döcögősek, nehezen értelmezhető k, Katona képviselő úr most a magyar nyelv még jobb érvényesítését is kezdeményezi. Az erre vonatkozó módosító javaslatokat megköszönöm, és ezek közül számos indítvány elfogadását támogatjuk is. De egyúttal el kell azt is mondanom, hogy ezek a fogalmak, mé g ha olykor idegenül csengenek is, a nemzetközi környezetvédelmi szakma bevált szakkifejezései, amelyek az eddig elindított közösségi jogsértési eljárások tapasztalataira is figyelemmel szó szerinti, pontos átültetést igényelnek. Tehát van egy olyan pont, amelyen túl nyilván ebben nem lehet rugalmasnak lenni. Köszönöm azokat a képviselői felvetéseket is, amelyek arról szóltak, hogy a jelen törvényjavaslat környezeti felelősségi elemeit esetleg a polgári törvénykönyvben kellett volna elhelyezni. Szeretném az t jelezni, hogy az új Ptk. több kormányzati cikluson átnyúló előkészítése számos képviselő úr és hölgy által is ismert módon folyamatban van, és a Ptk.koncepció nyilván az irányelv átültetésének a tapasztalatait is fel tudja használni. Mi azt szeretnénk, hogy ennek során a Ptk.ban egy külön környezeti fejezet is megfogalmazásra kerüljön majd. Hadd térjek ki arra is, amit most Orosz képviselő úr mondott azokra a javaslatokra, amelyek eddig nem kaptak támogatást, de nagyon fontosak, például a környezetkáros ító esetében a tevékenység beszüntetése addig, amíg a helyreállítást el nem végezte, vagy ez a zöldpriusz című gondolat. Én úgy vélem, hogy ha ennek csak kodifikációs gondjai vannak, tehát ha amiatt nem tudta az előterjesztő ezt támogatni, mert a megfogalm azás nem volt jogalkotási szempontból kellő szabatosságú, akkor én úgy vélem, hogy az ügyeknek van olyan súlya, ami miatt az előterjesztő a