Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
1228 A 12. cikk foglalkozik az intézkedés iránti kérelemmel, amiben többek között ez olvasható: „A tagállamok határozzák meg, hogy mi t jelent a kellő érdekeltség és a jogsérelem fogalma.” A törvénymódosítás erre a cikkre hivatkozva módosítja a környezetvédelmi törvény 90. §át a következő (2) bekezdéssel: „Környezetveszélyeztetés, valamint környezetkárosítás esetén a környezetveszélyezt etés, illetve környezetkárosítás hatásterületén lévő ingatlan tulajdonosa, valamint jogszerű használója ügyfélnek minősül.” Valóban ennyire tömör a magyar nyelv, hogy a három pontban felsorolt meghatározást magyarul ilyen röviden meg lehet fogalmazni? Menn yire pontos ez a definíció? És még sorolhatnám az ehhez hasonló észrevételeinket. Összefoglalva: korábban benyújtott, jobban átgondolt törvénymódosításra lett volna szükség, és akkor több idő maradt volna a pontosításokra is. Ezért a zárószavazásnál valósz ínűleg tartózkodni fogunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka következik, Gusztos Péter. Öné a szó 15 perces időkeretben, parancsoljon! G USZTOS PÉTER , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ahogy az itt korábban elhangzott, a Magyar Köztársaság egy jogharmonizációs kötelezettségének tesz eleget akkor, amikor ezt a t örvénytervezetet a magyar parlament megtárgyalja. Elhangzott az is, hogy egy salátatörvénynek nevezhető javaslatról van szó, hiszen a környezetvédelmi törvényt, a természet védelméről szóló törvényt, a hulladékgazdálkodásról és a vízgazdálkodásról szóló tö rvényt is módosítja az előttünk fekvő javaslat, és azt is tudjuk, hogy mindez ezzel nem ér véget, hiszen egy kormányrendeletcsokor fogja kiegészíteni mindezt a törvényjavaslatot. Ez egy 2004es európai uniós irányelv, amelyet az az európai uniós környezet i jogi alapelv hat át, amire itt több képviselőtársam is hivatkozott, és azt gondolom, hogy erre liberális képviselőként, azon párt frakciójának tagjaként, amely párt hosszú ideje a környezetvédelmi minisztert delegálja a kormányba, méltán lehetek büszke, hogy amely alapelvet a magyar jogrendben az elmúlt években számos jogágban, több jogágban is sikerült meghonosítanunk, ez „a szennyező fizet” elve, itt van, itt él ez a jogelv a magyar jogban jó néhány éve, és tudjuk valamennyien, akik elkötelezettek vagyu nk a környezetvédelmi kérdésekben, hogy a feladat természetesen az elkövetkezőkben az, hogy ezeket a szabályokat pontosítsuk, ezeknek a szabályoknak az alkalmazhatóságát elő tudjuk segíteni, hogy ne csak szép írott normáink legyenek, hanem azok tényleg érd emben tudjanak hatni ezen a területen. Ez az az elv, „a szennyező fizet” elve, amit nem emlékszem az elmúlt évek parlamenti vitájában, hogy bárki vitatott volna, pedig időnként úgy tűnik - mint most is ebben az előttem elhangzott felszólalásban , hogy val amilyen fogást azért mégis kellene keresnie az ellenzéknek arra, hogy miért is utasít el egy ilyen törvényjavaslatot. Számomra nehezen követhető az a logikai bukfenc, hogy azt mondja az előttem szóló képviselőtársam a legnagyobb ellenzéki frakció nevében, hogy a kormány bizony nagyon helytelenül járt el, amikor a határidő legvégét kivárva, az utolsó pillanatban nyújt be egy ilyen javaslatot. (10.50) Amire egyébként - tudjuk - szükség van, és valójában harmonizál valamit, amire valószínűleg párthovatartozást ól függetlenül igent mondunk, és amit valószínűleg egy más színezetű kormány is minden bizonnyal megtenne, de természetesen azért maximum a tartózkodásig lehet eljutni egy ilyen javaslat szavazásakor, ahogy ez a bizottsági ülésen is megtörtént. Nem az hang zik el tehát, hogy ezek és ezek a módosító javaslataink, és így szeretnénk még jobbá tenni, hanem: erre bizony szükség van, de már korábban be kellett volna nyújtani; ami egyébként lehet egy jogos kritika, hogy ezt korábban be kellett volna nyújtani, csak számomra azt nem támasztja alá, hogy miért nem támogat az ember - most egy frakció - egy ilyen javaslatot.