Országgyűlési napló - 2006. évi téli rendkívüli ülésszak

2006. december 18 (45. szám) - A téli rendkívüli ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:

10 hatról, az utolsó tizenhatról, csak Magyarországróle vagy az egész térségről. Nem érdektelen ez a

vita, nem érdektelen, hogyha mély elemzést szeretnénk végezni, de azt gondolnám, hogy ezt hagyjuk

meg más helyre,

más időpontra, már csak azért is, mert ebben itt a Házban nem szoktunk egyetérteni.

Na most, hogy tizenkettedszer megállapítsuk, hogy ebben nem ért egyet kormány és ellenzéke, azt

gondolom, annak nagyon sok teteje nincsen. Inkább beszélnünk kellene arról,

amiben talán egy

picivel több az egyetértés, hogy mi is van itt, mondjuk, a kihívásoknak a mélyén. Amikor nem politikusok vagyunk, hanem magánemberek, akkor keserédes fanyalgással vagy

éppenséggel tüntető lelkesedéssel figyeljük azt, hogy milyen sokat vált

ozott ez a világ, ami itt

körülöttünk van, és mindegyikünknek vannak személyes példái, normális, emberi példák; hogy a

mama, amikor szövőnőnek tanult, akkor utána 30 éven keresztül szövőnő lehetett egyetlenegy

munkahelyen, és lényegében meg volt oldva az é

lete; nem volt könnyű az élete, de nagyjából

biztonságban tudta. Most meg azt látjuk, hogy aki tanul, annak a tudása holnap, holnapután már csak

kevésbé érvényes, és sokkal kevésbé a tárgyi és megfogható tudás, mintsem sokkal inkább a

képességek azok, amel

yek felértékelődtek, hogy képese valaki megújulni. Aztán anekdotázunk

arról, hogy amikor mi fiatalok voltunk - mondom én ezt 45 évesen , hogyha sétálni akartunk menni,

akkor elmentünk az utcára, valahova a korzóra, hogyha moziba akartunk menni, akkor a m

oziba, ha étterembe, akkor az étterembe, ha vásárolni, akkor a boltba, ma meg mind a négyet együtt csinálják a

plazákban a mai húszévesek. És ezernyi dolgot tudunk még mondani. Olyan nagyon természetes, hogy itt minden megváltozott körülöttünk, hogy azok,

akik a '80as évekre emlékeznek, azok számára aligalig megérthető, hogy 17 év alatt Magyarország az Európai

Unió tagjaként egy év múlva talán úgy fog átkelni Hegyeshalomnál, mintha ott határ sem lett volna.

Itt van egyik oldalról ez a világ a valóságshowval, a megszámlálhatatlan mennyiségű televíziós

csatornákkal és rádióval, összekeveredett, nagyon sokfajta társadalmi szereppel. Közben pedig mi a

rendszerváltáskor egy sor olyan döntést hoztunk, amely az államélet egykét fundamentumát

megváltoztatta: par

lamentarizmus, versengő többpártrendszer, szociális piacgazdaság, de mi tagadás,

azzal, ami a legfontosabb, amitől igazából egy ország működik, hogy végigbeszéljük azt, hogy

melyikünknek mi a dolga az országban, ezt a vitát próbáltuk elhessegetni magunktól

. Picikét úgy

gondoltuk, hogy jó, jó, hogyha kell ez a rendszerváltásnak hívott dolog, akkor legyen meg, de talán

meg lehet őrizni mindazt változatlanul, amit egyébként biztonságosnak gondoltunk a '90 előtti

időszakból. Szerettük, nagyon soka

n szerették a változatlanság zárt biztonságát, és azt gondolták, hogy talán

megúszható a változások biztonságára való felkészülés ebben az új, a Harmadik Köztársaságban, a

rendszerváltás utáni Magyarországon. Az az igazság, hogy mi, politikusok, én magam i

s az elmúlt években, ha nem volt muszáj, akkor

nem feltétlenül szembesítettem sem magamat, sem magunkat azzal, hogy, kérem, bárhogy is, ennek

az új világnak elsősorban mégiscsak az a jellegzetessége, hogy elsősorban mi magunk lettünk

felelősek önmagunkért; hogy az, hogy mi vagyunk Magyarország, az nem egy ünnepi szónoklat

visszatérő mondata, hogy mitőlünk lesz olyan az ország, amilyenné tesszük, az nemcsak arra való,

hogy mondjunk patinás mondatokat, hogy először te vagy önmagadért, aztán a családodért, a

c

saládod teérted, te vagy a nemzetedért, és csak a sor végén a nemzeted teérted. (13.10) Féltünk ezektől a mondatoktól, mi több - és ezt nyugodtan értsék önkritikának, mert annak is

szánom , mi magunk, a patkó innenső oldalán ülők is az elmúlt négyöt évbe

n inkább próbáltunk

valamit visszahozni abból a világból, amikor az állam felelőssége a polgáraival szemben felülírta,

überelte azt a felelősséget, amely éppen fordított, a polgárok felelőssége a nemzetért. Ezernyi okunk

volt rá, hogy miért tettük, tudnék

rá politikai, társadalmi okot mondani egyaránt. A legnyilvánvalóbb,

hogy Magyarország az azt megelőző húsz évben belefáradt az alkalmazkodás, a változások, a

lemondások sokaságába, és mindenki azt mondta, hogy egy picikét most már jobb lenne