Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 25 (25. szám) - A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
818 nagy demográfiai hullámána k szülöttei, a Ratkógyerekek - rólunk van szó - jelenleg az ötvenes év eik közepén járnak, abban a korban, amikor a morbiditási mutatók hirtelen emelkedni kezdenek. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk meg a kérdést, akkor lehet, hogy nem ezek a változtatás irányai. Számos tanulmányt tudnék önöknek it t idézni azzal kapcsolatban - az idő nem teszi lehetővé , hogy az alapvető gond a befogadási rendszerrel van, ami lényegében kormányzati szinten rendezhető lenne. Azzal teljes mértékben egyetértünk, amit eddig is már az uniós csatlakozásunk óta meg kellet t volna tenni a transzparenciakövetelmények miatt, hogy ez minden szempontból átlátható és igazságos legyen, és lehet, hogy ott lenne valami keresnivalónk. Ami a törvényjavaslat kényes pontjait illeti, nagyon nehéz helyzetben van az ember, mert itt elhangz ott, hogy Mikola miniszter úr csak a patikusok érdekei szempontjából szólalt meg. Kérem, ha valaki a gyógyszerészek szempontjából szólal meg, az a betegek szempontjából szólal meg, mert maga ez az etikus gyógyszerkiskereskedelem a betegek érdekét szolgálj a. De még kényesebb helyzet - amire utalt az egyik kereszténydemokrata képviselőtársunk - a gyógyszergyártók szempontjából megvizsgálni ezt a kérdést. Nem veszem magamnak a bátorságot, nehogy az a vád érjen, hogy “kilóra megvett ek”, de azért azon el lehet gondolkozni, hogy az a Bogsch Erik, aki a kormányfő által felkért konvergenciabizottság - vagy nem tudom, milyen bizottságnak hívják - egyik tagja és a szakmának egyik elismert, korrekt képviselője, levelet ír a kormányfőnek a t örvény benyújtását követően, melyben ezt írja a miniszterelnök úrnak: “Meggyőződésünk, hogy a parlament elé benyújtott törvény alkalmatlan a gyógyszerkassza tartós egyensúlyának megteremtésére, és olyan károkat okoz a hazai iparnak, amellyel készítői sem s zámoltak.” Fölajánlja segítségét egy olyan megoldás megtalálására, ami egyszerre biztosítja a gyógyszerellátás finanszírozhatóságát és az egész gazdaság érdekét szolgáló hazai gyógyszeripar fejlődését. Tájékoztatja a miniszterelnök urat arról - amit többékevésbé mi tudunk , hogy a magyar betegek még mindig a magyar gyógyszereket fogyasztják, tehát az általuk fogyasztott készítmények fele magyar készítmény, de érdekes módon a tbtámogatásnak csak mintegy 3031 százalékát kapják ezek a készítmények. Levelét azzal zárja: “A jelenlegi tervezet a hazai gyógyszergyártókra a multinacionális gyógyszercégekhez képest aránytalanul magas terhet ró, hisz a hazai gyártók jóval alacsonyabb árfekvésű és ezért kisebb árréssel rendelkező készítményeit ugyanolyan mértékű el vonás sújtaná, melynek következménye, hogy az olcsó gyógyszerek eltűnnek a piacról.” Azért legalább el kellene gondolkozni ezen! (Dr. Molnár Lajos felé fordulva:) Miniszter Úr! Tájékoztatom, a vezérszónoki felszólalások között kétperces lehetőség nincsen. Ennyit tulajdonképpen a magyar gyógyszeriparra gyakorolt esetleges hatásáról ennek a törvényjavaslatnak. Még egy dologról hadd beszéljek részletesebben, ez pedig a gyógyszerforgalmazás liberalizálása. Amikor úgy fogalmaztam, hogy több mint egy évszázados r endszert verünk szét, akkor engedjék meg, hogy hivatkozzam azokra a korábbi törvényekre, amelyek Magyarországon ezt a kérdést szabályozták, és idézzek ezekből. Az egyik az 1876. évi XIV. törvénycikk, amely kimondja: “Szem előtt tartatott, hogy a gyógyszeré szet tudományos szakismeretet feltételezvén, közönséges iparüzletek közé annyival kevésbé sorozható, mert a közegészségüggyel szoros kapcsolatban áll.” Két sor, plasztikus megfogalmazás, mindent közérthetően tartalmaz. Vélhetőle g erre alapozva alkották meg eleink az 1948as XXX. törvénycikkelyt a gyógyszerészetről, melynek preambuluma azt írja: “A gyógyszerészet Európában kétféle rendszeren, a szabad letelepedési és a koncessziós rendszeren épül fel.” Majd a kettő közötti lényege s különbségeket fölsorolva egyértelműen kimondja azt, hogy a szabad letelepedés mellett a gyógyszerbiztonság csökken; nem igaz az, hogy árverseny alakul ki, és ezért a készítmények olcsóbbak lesznek; nem igaz az, hogy azokon a településeken, ahol most ninc sen gyógyszertár, lesz gyógyszertár, mert a szabad verseny alapján nyilvánvalóan a gazdaságosság határozza meg alapvetően ezt a kérdést, tehát bolond lesz odamenni. Nagyobb városokban, Budapesten lehet, plázákban, repülőtéren, ahol még nincs, miniszter úr, biztos, hogy jönne új gyógyszertár, de ez nem a betegek érdekét szolgálja.
