Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 24 (24. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója, a napirendi pont előadója:
764 lehetőségeinkkel, a piac kiegyensúlyozottabb lenne, nem lenne ilyen dipól, és mértékadó módon szerepelhetnének a kereskedelmi műso rszolgáltatók díjai is. Ezek a díjak egyébként Európában a harmadik legmagasabb díjak, és a minket megelőző két ország gazdasága, médiapiaca nem hasonlítható össze Magyarország médiapiacával, gazdaságával és reklámpiaci eltartóképességével. Tulajdonképpen ennyit szerettem volna szólni, és még egyszer kérem önöket, hogy az ORTT beszámolóját támogatólag tárgyalja a tisztelt Ház. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az együttes általános vitát lezárom. Mivel a határozati javaslathoz mó dosító javaslat érkezett, részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor. Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Következik az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A költségvetési bizottság önálló indítványát T/984. számo n, a kulturális bizottság ajánlását T/984/1. számon kapták kézhez. A költségvetési bizottság előterjesztése kapcsán a bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Az elfogadott napirendünk szerint a törvényjavaslat előterjesztésére vonatkozó f elszólalási időkeret összesen 15 perc. Először megadom a szót Keller Lászlónak, a bizottság előadójának. KELLER LÁSZLÓ , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház ! Először arról szeretnék nagyon röviden szólni, hogy milyen mechanizmus szerint került ide a Házhoz az ORTT 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat. Aztán később a zárszámadás tartalmáról is röviden szeretnék szólni. (20.20) Nyilv ánvaló, hogy a beszámolót a 2005. évi pénzügyi teljesítésről az ORTT szervezete készíti el és nyújtja be a költségvetési bizottságnak. A költségvetési bizottság egy albizottságot hozott létre arra, hogy az ORTTvel kapcsolatos kérdéseket tárgyalja, leginká bb a zárszámadást és a költségvetését terjessze a Ház elé. Az albizottság elvégezte a munkáját, gyakorlatilag néhány apró, nem lényeges módosító javaslattal terjesztette azt a zárszámadást be a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság elé, amit a z ORTT apparátusa kidolgozott. A lényegét tekintve azt lehet mondani, hogy az albizottságban nem volt érdemi vita, hogy azt mondjam, az ellenzéki képviselők meg sem szólaltak egyébként ebben a vitában, majd a költségvetési bizottság ülésén már nem ez volt a jellemző. Természetesen senki nem vitatta a tartalmát ennek az anyagnak, amit az ORTT elkészített, tehát lényegét tekintve a főösszegeken nem változtatott a költségvetési bizottság. Az 1 milliárd 274 millió 37 ezer forintos bevételen és az 1 milliárd 257 millió 459 ezer forintos kiadáson nem történt változtatás, lényegében a költségvetési bizottság ezen főösszegekkel terjesztette be a 2005. évi zárszámadást ide a Ház elé. Részleteztük a bevételeket is. Lényegében a működési és felhalmozási kiadások fedezé sére szóló bevételek összege 1 milliárd 31 millió 196 ezer forint, és ezen túlmenően vannak persze egyéb