Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 24 (24. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről szóló beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. LUKÁCS TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
753 zárult, mert a bíróságok konzekvens álláspontja az volt, hogy az alapjogok megsértésével szemben pert csak a jogsértést elszenvedett személy indíthat. Ezért fontosak a testület és a médiaszabályozás szempontjából az olyan, 2005ben az ítélőtáblán született döntések, amelyek kimondják, hogy a testületnek kötelessége a médiatörvény 3. § (2) beke zdésében foglaltak megvalósulását felügyelni, és megsértésük esetén szankciót alkalmazni; mindezt nem az alanyi jogvédelem, hanem az alkotmányos alapjogok védelmében. Mindez csak arra világít rá, hogy a testület lehetőségei, hatásköre folyamatosan változób an van. Bizonyos szemszögből erősödik a testület, bizonyos hatások viszont gyengítik. Azonban, hogy a 2005ös irányvonal helyes volte, azt csak a jövő, a digitalizáció várható eredményessége vagy eredménytelensége és a koncessziók megújítása által kialakí tott médiapiac életképessége mutatja csak meg számunkra. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Utolsó vezérszónokként Lukács Tamás képviselő úr következik. Utána térünk majd át a kétperces és további hozzászólásokra. DR. LUKÁCS TAMÁS , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Azt gondolom, olyan beszámolóról tárgyalunk, amelyről lehetne nagyon sok dicsérő szót mondani, vannak olyan részei, amelyek valóban azt szolgálják, amiért a törvényalkotó az ORTTt nemzetközi gyakorlatnak megfelelő hasonló szervezetként megjelölt, és a törvényben feladatul szabta az alkotmányos jogok védelmét vagy a kiskorúak védelmét. A 2005ös évben a beszámoló szerint kétségtelenül komoly erőfeszítéseket tettek. Bár zárójelben meg kell jegyeznem, hogy kérdés, ami ma médiafronton zajlik, ahhoz elegendőke ezek a lépések. Kimondom, műsor megjelölése nélkül: bizonyos műsorok, meggyőződésem, emberkísérletnek minősülnek, és bizony nem ta rtják be azokat a szabályokat, amelyek egy emberkísérlet etikai alapjait feszegetik, és nem tartják be azokat a szabályokat, amelyek egy ilyen műsorhoz szükségesek. Sajnos, szomorú emberi következményei vannak az ilyen kísérleteknek. Szándékosan nem jelölt em meg konkrétan műsort, gondolom, mindenki a bulvárlapok hasábjairól be tudja helyettesíteni ezeket a mondatokat. Ugyanakkor ebben a körben is azért, miközben dicsérő szóval illetem a beszámoló eme részét, meg kell jegyeznem, hogy vannak egyenlők meg egye nlőbbek, mert van egy rádió, ami úgy tűnik, az ORTT kedvenc gyermeke, nem úgy alakítja a joggyakorlatot, hogy az alkalmas lenne arra, hogy hasonló magatartásoktól az az adott rádiót vagy más műsorszolgáltatót visszatartson. Ezt a bizonyos rádiót 2005ben t örvénysértés címén tizenkét esetben rótta meg az ORTT, illetőleg marasztalta el, mégis egy olyan műsor alapján, amikor a biciklisták kiirtására, elgázosítására biztatott eme rádió, a büntetés nem maradt el, mintegy tíz percre elnémították. Azt gondolom, ho gy felelősen olyan gyakorlatot kellene kialakítani, különösképpen, ha egy adott rádiót tizenkétszer elítél ez a testület, amely mérvadó a médiaetika területén és a média szereplői számára. Tehát miközben egyik oldalról elismerem az erőfeszítéseket, úgy gon dolom, hogy nem elegendők, és a helyzethez képest, ami ma médiafronton, médiaetika területén ebben az országban működik, az ORTTnek komolyabb erőfeszítéseket kell tenni, és egységes joggyakorlatot kell kialakítani, olyan joggyakorlatot kell kialakítani, a mi irányadó a médiaszereplők számára. Amiért a Kereszténydemokrata Néppárt nem fogadja el ezt a beszámolót, ha másmás érvekkel is, de azonos azzal, amit az SZDSZ, illetőleg a Fidesz képviselői kifejtettek. (19.30) Kezdem az egyszerűbb dologgal: a Műsorszo lgáltatási Alappal. Alapvetően azt gondolom, hogy ha egy törvény rossz, vagy a jogalkalmazó úgy ítéli meg, hogy rossz, akkor nem az a megoldás, hogy