Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 5 (41. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
3136 pedig 7080 százalékkal. Ez családonként és átlagos lakásonként akár 50 ezer forintos többletkiadást is jelenthet évente. Ahhoz persze nem voltak elég bátrak, tisztelt kormánypártiak, hogy min dezt magukra vállalják, mondván, a távfűtés árát az önkormányzatok határozzák meg. Csakhogy a gázár emelésével és a kompenzáció drasztikus csökkentésével önök két lehetőséget hagytak az amúgy is gatyára vetkőztetett önkormányzatoknak: vagy ráterhelik a kia dástöbbletet a lakosságra egy drasztikus távhődíjemelés képében, vagy megpróbálják a lehetetlent, és átvállalják a díjemelés mértékét. A szakemberek persze borúlátók, és azt mondják, a családok jelentős részét az eladósodás veszélye fenyegeti. Mindeközben önök, tisztelt kormánypárti tisztségviselők, mit is csinálnak? Elvonulnak a legendás Balatonőszödre két napra, elvonulnak, el a világ elől. És miről tudnak döntést hozni két teljes nap alatt a megélhetési válság küszöbén? Hát az új kormányzati luxusnegyedr ől. A családok tehát azért aggódnak, hogy ki tudjáke majd fizetni jövőre a gázszámlát, önöket pedig csak a saját kényelmük érdekli. Tudják, mit lehet ezután mondani, tisztelt kormánypárti képviselőtársaink? Nem két napra kéne elvonulni a világ elől, hanem mindörökre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban. - Közbeszólások, köztük Filló Pál tapsolva: Bravó!) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk, bár lehet, hogy többen késztetést é reznek arra, hogy szólásra jelentkezzenek, de erre csak a jövő héten lesz lehetőségük. Most soron következik… (Dr. Veres János: A kormány nevében be van nyomva a gomb!) Jaj, bocsásson meg, miniszter úr, majdnem elfelejtettem, olyan nagy volt a hangzavar (D r. Veres János: A monitort is zavarja a hangzavar?) , olyan sokan jelentkeztek. De egy, egy embernek valóban van módja és lehetősége szólni; Veres János, nagy érdeklődéssel várjuk mondatait, miniszter úr. Parancsoljon! DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Nagy on köszönöm a szót, elnök úr, hogy méltat arra, hogy a Házszabálynak megfelelően lehetőséget ad a reagálásra. Tisztelt Szijjártó Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy tipikus példáját hallhattuk az iménti hozzászólásban annak, hogyan nem képes valaki fiatal kor a ellenében az új kor szellemének felfogni a világ folyását. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyen!) Sajnálom, hogy öntől, akinek állítólagosan közgazdász végzettsége van, egy ilyen hozzászólás hangzik el a magyar parlamentben. (Közbeszólások.) Tisztelt K épviselő Úr! Nincs lehetőség arra sem Magyarországon, sem más országokban, hogy olyan módon beavatkozzanak a piaci folyamatokba, mint ahogyan ön azt próbálta itt sugallni, ön azt óhajtotta, ön azt kvázi példaként állította Magyarország kormánya elé. Nincs lehetőség arra, hogy olyan dolgokat kapcsoljon össze valaki a közgazdasági szabályok betartásával, mint ahogy ön azt az imént megtette. Egy éve mondjuk, másfél éve valóság, hogy Magyarország nem tudja, nem képes és nem teheti, hogy fönntartsa azt a tömbtar ifás gázártámogatási rendszert, amelyet jó szándékkal ezelőtt négy évvel kialakítottunk Magyarországon, és nyilvánvaló volt, hogy át kell alakítani ezt a rendszert a szociális rászorultság szerint. Természetesen a gázárkompenzációs rendszer átalakításána k azok az ön által fölsorolt jellemzői nem jellemzői ennek a rendszernek. Ön rossz példákat mondott rossz hivatkozásként ebből az egyébként nem a gázártámogatási rendszer következtében létrejövő, adott esetben önkormányzati döntéseken nyugvó áremelkedések ből, ugyanis semmi nem indokolja a 7080 százalékos