Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 5 (41. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Áder János):
3137 távhőemelést, legalábbis nem a gázártámogatás megszűnése indokolja. Ha kiszámolja, pontosan tudja, hogy ennek a fele igaz legfeljebb, amit ön mondott, ebből következően tehát ne hivatkozzon senki arra, se ön, se más, hogy ez indukálná - mármint a megváltozott támogatási rendszer - az ilyen mértékű áremelést. Ha kiszámolják, pontosan lehet látni azt, hogy ennek a felénél kevesebb hatása van a távhőrendszerre. Természetes ugyanakkor az is, hogy a távhővel fű tött lakások tulajdonosai ugyanúgy, mint a gázzal fűtő lakások tulajdonosai, a továbbiakban is szociális rászorultság függvényében jogosultak arra, hogy kompenzációt vegyenek igénybe és kapjanak meg. Az is természetes, hogy ahogyan az Európai Unió minden o rszágában, úgy Magyarországon is figyelembe kell venni a családtagokat a szorzószám szerint, ahogyan azt a mostani magyar rendelet is tartalmazza. Úgyhogy ne keresse túlságosan távol, hogy pontosan honnan származik ez a rendszer, az Európai Unió országaiba n, ahol ilyen típusú szociális alapú rászorultságot figyelembe vevő támogatási rendszer működik, mindenütt ez a számítási elv dívik, ebből következően tehát nem másról van szó, mint ebben a témában is Magyarország számításba veszi, figyelembe veszi azt, am it a 25 ország általános gyakorlataként meghatároztak az Unión belül. (Móring József Attilát a jegyzői székben dr. Hende Csaba váltja fel.) Na már most, azt tudom mondani, képviselő úr, hogy az a fajta érvelése pedig, ami arra vonatkozik, hogy mit és hogya n lehet fönntartani egy országban, mit és hogyan képes egy ország költségvetése fönntartani, mármint a támogatásokból, az ismételten csak egy félremagyarázása a reális valóságnak. Szembe kell nézni azzal, hogy Magyarország nem képes 200 milliárd forintot é vente energiaárkompenzációra fordítani, hanem ettől csak kevesebbet, Magyarország nem képes ilyen mértékű összeggel támogatni, függetlenül a felhasználás céljától garázsfűtés, üzlethelyiség fűtése, kocsiföljáró fűtésére használt gázszámlát. Ebből következ ően szükséges és meg nem kerülhető, hogy Magyarország ezt a fajta változtatást végrehajtsa. Ennek a rendelete ma már ismert, ennek a rendeletnek a felhasználásával Magyarországon az eddig kompenzációban részesültek körülbelül kétharmada tová bbra is részesülni fog a kompenzációban, körülbelül a felénél ez nem magasabb árnövekedést indukál, mint 10 százalék. Ebből következően tehát azt gondolom, hogy a rendszer a célját el fogja érni, és hatásosan fogja szolgálni azokat, akik szociális alapon r ászorultak Magyarországon arra, hogy energiaárkompenzációban részesüljenek. És végezetül: képviselő úr, szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy ön ellenzékből azt követeli a kormánytól, hogy egyébként adjon költségvetési támogatást mindenkinek, még t öbbet és rengeteget, egyébként pedig a konvergenciaprogram kritériumait tartsa be az ország. Nem lehet egyik oldalra meleget is fújni ugyanabból a szájból, másik oldalra pedig hideget is fújni ugyanabból a szájból. Ennek az ideje lejárt, észre kellene venn i, képviselő úr, hogy nem lehet ezt csinálni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk, immáron ténylegesen is. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Áder János) : Most pedig soron következik a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényja vaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/1145. számon, a