Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 4 (40. szám) - Az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz), a napirendi pont előadója:
3063 Tisztelt Országgyűlés! A FideszMagyar Polgári Szövetség képviselői, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői már a nyári rendkívüli ülésszakon azt javasolták, hogy az Or szággyűlés hozzon létre egy eseti bizottságot, amely felügyelné a nemzeti fejlesztési intézményrendszer munkáját, azaz a fejlesztéspolitika végrehajtását parlamenti ellenőrzés alá vonná egy ilyen speciális formában, tehát kiemelve az eddigi bizottsági műkö désből, egy külön erre a célra létrehozott eseti bizottság formájában ellenőrizze a fejlesztési források felhasználását. A nyári rendkívüli ülésszakon a kormánypártok elutasították ezt a javaslatot, pontosabban: napirendre sem vették, majd ezt követően, ős szel egy átdolgozott formában, egy új változat formájában nyújtottuk be a tisztelt Házhoz ezt a javaslatot. A kormánypárti képviselők alapvetően azt kifogásolták, hogy a nemzeti fejlesztési intézményrendszer szerveit nem jól határoztuk meg ebben a bizottsá gi országgyűlési határozatban, ezért átdolgozott formában újból benyújtottuk az Országgyűléshez, tehát immáron a harmadik változata van jelen pillanatban az Országgyűlés előtt. Figyelemmel voltunk arra is, hogy a múlt héten, hétfőn az Országgyűlésben napir end előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelezte, hogy a bizottság elnevezésének általunk javasolt formáján kívül támogatni tudják az eseti bizottság létrehozását. Ahogy említettem, a legújabb változatban megváltoztattuk a bizottság elnev ezését, és most már az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság létrehozását javasoljuk. Javaslatunk szerint egy paritásos bizottság jönne létre, amely ellenzéki vezetéssel egy széles körű felhatalmazással ellenőrizné a fejlesztéspolitikai források felhasználását. A javaslatunkat előzetes politikai konszenzus övezte, legalábbis a mai házbizottsági ülésen úgy nyilatkoztak a képviselőcsoportok, hogy támogatják a javaslat elfogadását, és ennek érdekében a mai napon Házsza bálytól való eltéréssel került a tisztelt Ház elé az országgyűlési határozati javaslat. Ennek sajnos némileg ellentmondanak az azóta bekövetkezett események, ugyanis a Szocialista Párt képviselői módosító indítványokat nyújtottak be az országgyűlési határo zati javaslathoz, és alapvetően meg kívánják változtatni a bizottság feladatát. Ezzel az alapvető módosítással két probléma van. Az egyik probléma az, hogy az Országgyűlés Házszabályának 34. § (2) bekezdésének b) pontja szerint az eseti bizottság elnevezés ére, valamint a feladatkörébe utalt ügyre vonatkozóan nem lehet módosító indítványt benyújtani. Tehát a vizsgálóbizottsági szabályokhoz hasonlóan a kezdeményezők határozzák meg azt, hogy tulajdonképpen milyen tárgykörben kívánnak eseti bizottságot létrehoz ni, és az Országgyűlés természetesen eldönti, hogy ebben a tárgykörben az eseti bizottságot hajlandóe felállítani vagy sem. Az ügyrendi természetű kifogáson kívül a módosító indítvány azért is problematikus, mert jelentősen korlátozza ennek a bizottságnak a hatáskörét, mégpedig olyan módon korlátozza, hogy gyakorlatilag csak utóellenőrzést végezhetne a bizottság. Nem akarok ebben a még egyelőre reményteljes vitában nagyon kemény szavakat használni, de a módosító indítvány következményeként a bizottság tula jdonképpen Bajnai Gordon úr beszámolóit évente egyszer meghallgathatná, majd köszönettel veszi, és utána hazamegy, a feladata tehát nagyjából ennyiben merülne ki. Természetesen mi nem ilyen bizottságot képzeltünk el, hanem olyan bizottságot, amely folyamat ában ellenőrzi a fejlesztéspolitikai források felhasználását, és nem utólagos ellenőrzésként kapja meg ezeket az anyagokat. Nem is beszélve arról, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtásának az ütemezéséből az következik, hogy ha jól számolom, akkor nagyjából fél évig, egy évig ez a bizottság nem tudna semmit sem ellenőrizni, hiszen először a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség éves jelentését meg kellene várnia, legalábbis így szól az a módosító indítvány, amelyet benyújtottak a szocialista képvisel ők. Tisztelt Ház! Még mindig abban a reményben, hogy ez az eseti bizottság létrejöhet, kérem önöket, hogy egyrészt a házszabályellenessége miatt, másrészt pedig a jelentős tartalmi korlátozása miatt ezt a módosító indítványt hagyják figyelmen kívül, és az országgyűlési határozati javaslat eredeti szándéka szerint egy széles körű felhatalmazású fejlesztéspolitikai ellenőrző testületet